04. - Valami

Sziasztok! :)

Gondolom mindenki tudja már a hírt, hogy Zayn kilépett a bandából. Rettentően fájt nekem is, két éjszakát végigsírtam, alig aludtam, de az évek során, amikor magam alatt voltam, mindig segített felállni a padlóról. Most is miatta állok fel, mert szüksége van ránk, ahogy a One Direction további négy tagjának. Nem tudom, ki mennyire keseredett el a dolgon, kit mennyire rázott meg az ügy, az biztos, hogy nekem Zayn örökké az ötödik tag marad. :) Ő a szerelmem, aki soha nem lehet az enyém, ő a napfény, ami a legsötétebb napjaimon is reményt ad. Ő az a fiú, aki a szemünk láttára nőtt fel. Június 10. A dátum, amit mindenki ismer. Én is megyek a koncertre, és borzasztó lesz nélküle, de a fiúk megteszik a tőlük telhetőt, ebben biztos vagyok. Életemben először hallhattam volna a hangját és láthattam volna őt, de úgy néz ki, hogy nem adatik meg. Bár az álmom egy One Direction koncert volt, amit meg is kapok. :) Mosolyogjatok sokat! :)

 Nem tudom, milyen lesz így írni, hogy már nem a banda tagja, de megteszem a tőlem telhetőt! :)

Jó olvasást! 

xx Dorothy C.

 Mosolyom mögé néztél és bánatot láttál;
én benned magamra leltem, én a tiéd vagyok, mert rám találtál.

 Miután együtt töltöttük a csütörtök nagy részét, Zayn nem jelentkezett egészen péntek estig, amíg ki nem léptem a bár bejáratán. Ott állt az autójánál fekete bőrkabátban és egy melegítőnadrágban, arcán édes mosoly ült, kezeit széttárva indult meg felém. Mozgása laza volt, mégis kecses, tekintélyt parancsoló.

 - Hihetetlen, hogy máris stírölsz - állt meg előttem, majd szoros, meleg ölelésbe vont. - Tetszik a bakancsod - biccentett a bézs színű bakancs felé, ami ugyanolyan volt, mint az övé, ami még mindig nálam volt. Egy nap elég volt, hogy összeszedjem magam. Katy nagyon sokat segített.

 - És még én stíröllek, igaz? - húztam fel egyik szemöldökömet, ő pedig megajándékozott féloldalas mosolyával.

 - Minden bizonnyal vannak nálad jobb csajok is.

 - Seggfej - löktem félre az útból, hogy végre hazaindulhassak. Hosszú éjszaka volt, lassan már pirkadt is, és még vár rám egy hosszú séta hazáig. Hirtelen olyan nagy mértékű düh támadt bennem, hogy nem tudtam kezelni és hová tenni a saját reakciómat.

 - Valaki számára biztosan, de engem nem érdekelnek azok a lányok, Nina. Ha érdekelnének, eljöttem volna érted? - tette fel a kérdést utánam kiáltva, mire lassítottam lépteimen. Mérlegeltem, és döntöttem. Tegnap hajnalban feljött a lakásomra, aztán munkába is el akart hozni. Megkapta az esélyt, és él is vele, ezáltal nekem pedig engednem kell a közeledését. Elindultam a kocsi felé, ő pedig azonnal elém lépett, hogy kinyissa az ajtót. Kedves gesztus volt tőle, és meglepett. 

 - Mit reggelizünk? - kérdeztem, miután a lakásom felé indultunk.

 - Szóval már reggelizni is akarsz. Ne ilyen sebesen, angyalka - nevetett fel, mondandója ellenére viszont elsuhantunk a háztömb mellett és egy Mekinél álltunk meg. - Megérdemled, hosszú éjszakád volt.

Egy órával, két sajtburgerrel és egy fagyival később már a zuhany alatt álltam, hogy lemossam magamról a ma éjszaka mocskát. Aztán ledugtam az ujjam.

 - Le kell feküdnöm egy kicsit. Csak pár órára. Addig menj el, ha van valami dolgod - szóltam ki neki a nappaliba, miután felvettem egy pólót és egy rövidnadrágot.

 - Ráérek. Addig rendet rakok a konyhában meg megnézek egy filmet. Ha pedig elmennék, szólni fogok - mosolygott rám, majd fejével a szobám felé biccentett, hogy menjek aludni. Amint vízszintbe kerültem, elnyomott az álom. 

 Fejemet a párnába nyomja, erősen leszorítja másik kezével a vállam, csípőjével keményen csapódik nekem. Zokogok, mire erős tenyér csattan az arcomnak.

 - Kussolj, ribanc - mocskos szája a mellemre tapad és szívni kezdi. Felvisítok fájdalmamban, testem minden porcikája azt kívánja, bárcsak vége lenne már. Minden alkalommal, amikor ez történik, egyedül vagyok otthon. Nem tehetek mást, minthogy tűrök. Keményen csapódik belém, nem törődik a fájdalmammal, amit ő okoz nekem. Hevesen rázni kezd a vállamnál fogva és a nevemet mondogatja.

 Nina, hé!

 Kelj fel!

 Nina, itt vagyok, kérlek!

De a hang nem Jake-hez tartozott. Tocsogok az izzadságban, remegek, amikor felébredek az álmomból. Zokogok, hüppögök, szipogok.

 - Nina, istenem - szorított mellkasához Zayn. Erősen kapaszkodtam testébe, karomat a nyaka köré fontam, és a legkevésbé sem érdekelt, hogy le vagyok izzadva. - Ne sírj, shh. Semmi baj - suttogta a fülembe, miközben megnyugtatón ringatott az ölébe véve. - Elmondod, mit álmodtál?

 - Nem lett volna szabad hallanod ezt - ráztam a fejem pár perc múlva, miközben kimásztam öleléséből és a fürdőszoba felé indultam, hogy ismét lezuhanyozzak. Hónapok óta nem álmodtam, és nem tetszett a tény, hogy újfent nem fogok tudni aludni. Vajon miért törtek újra felszínre az emlékek? Miért épp akkor, amikor találkoztam Zayn-nel? Miért épp akkor, amikor Drew elhagyott?

 - Nem akarsz róla beszélni? - kérdezte az ajtófélfának dőlve, én pedig nedves ruháimat a szennyesbe dobva álltam a zuhanyzóba. Egy törölközőt csavartam megviselt testem köré. Hátat fordítottam neki, majd levettem magamról a kissé durva anyagot.

 - Nem értenéd - motyogtam a zuhany alatt, remélve, hogy meghallja.

 - Egy fenéket nem érteném. Érteném, ha elmagyaráznád, Nina. Mindenhez két ember kell, és ha te nem segítesz, egyedül nem sok mindenre fogok menni - hallottam a hangján, hogy kezd hisztérikussá válni. - Próbálok a közeledbe férkőzni, de nem engeded. Egyre jobban eltaszítasz magadtól, angyalka.

 - Nem olyan életem volt, mint ahogy te azt gondolod. Mindenért küzdenem kellett, akadt alkalom, hogy az életemért is. Nem voltam szerelmes, soha. Az élet szar lapokat osztott nekem, Zayn, kibaszott szar lapokat. A démonjaim még mindig velem vannak, és nem tudom legyőzni őket - törtem ki, miután kiléptem a zuhanyzóból és a törölközőt vizes testem köré tekertem. Zayn egyszer sem pillantott rám. - Ezt akartad hallani? - kérdeztem, de nem válaszolt. Vissza kellett fognom magam, nehogy mondjak neki valamit, amit nem kéne, de valami azt sugallta, hogy mondjak el neki többet, engedjem, hogy megismerjen. És ez a valami nekem nagyon nem tetszett.

 - Csak valami... magyarázatot szerettem volna a viselkedésedre. Ez több, mint amire számítottam.

 - Ez a legtöbb, amivel szolgálhatok. Nem mondhatok többet, Zayn - léptem a tükör elé, de már el is felejtettem, mit akartam, mert Zayn mögém csusszant, fél karral pedig átölelt, teste enyémnek préselődött. Valami megmozdult bennem ott, ahol nem akartam. Szívem hevesebben kezdett verni, erősen dobogott és féltem, hogy még talán Zayn is megérzi. Bármilyen férfi ért eddig hozzám, undort és keserűséget éreztem belül, és Zayn eddig bármikor ért hozzám, melegség öntött el. És ez rettentően megijesztett.

 - Mit jelent a tetoválásod? - simított végig a mellemen húzódó fekete tintán, aminek csak egy része látszott ki.

 - Szépségem. A nagymamám hívott így, amikor még kicsi voltam.

 - Nem kérek tőled semmit, csak annyit, hogy feküdj le, oké? - váltott témát, én pedig értetlenül meredtem a tükörben Zaynre. - El kell mennem valahová, de ha szeretnéd, visszajövök.

 - Hány óra?

 - Alig múlt tíz. Keveset aludtál.

 - Nem kell hazamenned? - kérdeztem tőle. 

 - Hazaküldesz?
 - Nem, csak.. Oké, ez hülyén fog hangzani, és nem is hittem volna, hogy bármikor az életben ilyesmire fogok vetemedni, de rettentően meg akarlak csókolni, pedig nem lehet.
 - Nem akarok tőled semmit elvenni, angyalka. Addig nem lesz az enyém, míg nekem nem adod. Amíg azt nem mondod, hogy az enyém, oké?
 - Oké - nyögtem. Elhúzódott tőlem, és magamra hagyott. Fizikailag vissza kellett fognom magam, hogy nehogy utánakiáltsak, hogy jöjjön vissza, teperjen le és soha ne eresszen.

 Valami megváltozott közöttünk akkor délelőtt, de leginkább bennem mozgolódott valami, amit még soha nem éreztem. Valami olyan érzés, aminek soha nem kellett volna megjelennie. Soha nem kellett volna megtudnom, milyen kötődni valakihez, főleg nem pár találkozás után. Mégis megtörtént. Biztos vagyok benne, hogy látta és érezte a heget, ami testemet csúfította el, de nem említette meg, és ezért ezer köszönet neki.
 Abban a pillanatban, amikor kora délután kilépett az ajtón, megtörtem. Püfölni kezdtem az ajtót, majd két vázát is összetörtem, annyira kikészültem. Éreztem magamon az illatát, éreztem szoros ölelését, meleg, szinte perzselő bőrét. Még hozzá is bújtam, egek! A franc egye meg, hogy ezt tettem!

 Még éppen dühöngtem, amikor sms-em érkezett.

 Holnap elmegyünk ebédelni, aztán nálam töltjük a délutánt. Megfelel? xx Z

 Percekkel később válaszoltam csak.

 Igen.

Nem írtam többet, minek? Így is hülyét csináltam magamból.
 Másnap reggelt aztán le akartam mondani a közös ebédet. Túl gyors tempóban haladtunk, már ebédelni mentünk, minden felgyorsult és kicsúszott az irányításom alól. Pár nap alatt Zayn vált az életem irányítójává, és ez a helyzet nagyon nem tetszett az irányításmániás énemnek. Pedig Zayn igazán nem tett semmit. Nem erőszakoskodott, nem kényszerített semmire, csupán kérdéseket tett fel, lehetőségeket ajánlott, amivel én éltem. Mégis ő irányított.
 Végül nem mondtam le. Egy gyorskajáldába vitt, ahol zsírban tocsogó húst ettünk, majd miután dagira ettük magunkat, a lakására indultunk. De előtte még beugrottam pár perce a mosdóba.
 Hatalmas ház volt, minden földi jóval megspékelve. Gigantikus méretű helyiségek, amerikai konyha konyhaszigettel, a nappaliban két kanapé és sok fotel, amik egy falon lógó tévére néztek, lent két vendégszoba fürdőszobákkal. Az emelet valamivel visszafogottabb volt, leszámítva az óriási fürdőszobát, ami Zayn hálószobájához tartozott. Két mosdókagyló, amik fölött tükör borította a falat, a hatalmas sarokkádról nem is beszélve, ami a teljes felszerelésű zuhanykabin mellett állt. Elállt a lélegzetem. Hogy volt képes egy ilyen ház után egy olyanba belépni, mint az enyém? A ház lenyűgöző volt, és egyszerűen hihetetlen volt számomra, hogy ilyen létezik. Jó, persze, a filmekből tudtam, de soha nem volt olyan ismerősöm, aki ilyen vagyonnal rendelkezett volna, mint Zayn.
 - Miért van két személyre megágyazva? - kérdeztem, amikor visszaértünk a szobájába. A hatalmas ágy fekete-bordó takaróval volt lefedve, de a két párna kilátszott a textil alól.
 - A házvezetőnőm mindig felkészült - vont vállat egyszerűen, én pedig amint felfogtam, mit mondott, elkerekedett szemekkel meredtem rá. - Jaj, nem úgy értem, Nina. Ebben a házban anyámon és a testvéreimen kívül nő nem járt. Leszámítva Eleanort, Sophiát és Lout. Meg a házvezetőnőt.
 - Kik ők? - kérdeztem a fiókos szekrényén álló képeket. Három gyönyörű lány volt rajta, széles mosollyal, hosszú, sötétbarna hajjal.
 - A testvéreim. Ritkán látom őket, és a képek miatt olyan, mintha egy kicsit itt lennének - szomorodott el a hangja, én pedig azonnal megbántam, hogy megkérdeztem. Én, az erős, nagyszájú lány most visszahúzódóvá vált. - Neked van testvéred?
 - Nincs - ráztam a fejem a könnyeimmel küszködve. Évek óta nem kérdezett tőlem ilyet senki, és nem tudtam hogy feldolgozni. Újfent előtörtek az emlékek a múltamból, amik eddig csak álmomban kísértettek. A komódnak dőlve lecsúsztam a padlóra, mert féltem, hogy összeesek a hirtelen jött érzések miatt, amik rám törtek. A mellkasom szorított, mintha ráült volna valaki, kezeim remegtek, arcomon könny folyt végig.
 - Nina, én.. - halt el Zayn hangja, amikor leguggolt hozzám. - Mit csináljak veled? Nekem akartalak megbántani. Rosszat mondtam? - csak a fejemet ráztam. Amikor kiengedtem magunkat az erkélyre, akkor szólalt meg újból, alig pár perc múlva. - Nina, én nem tudtam...
 - Nem a te hibád, hiszen semmit sem tudsz rólam. És ezt én akartam így, magamnak köszönhetem - szólaltam meg pár perc múlva, amikor már alábbhagyott a remegésem és a sírásom. Zayn közelebb húzta a székét hozzám, majd kezei közé fogta az arcom. Egyik hajtincsemmel kezdett játszani, majd megszólalt.
 - Volt egy rémálmod, arról sem beszéltél, és most erről sem fogsz. Mondtad, hogy a gyerekkorod nem is nevezhető annak, aminek valójában lennie kellett volna, de erről sem tudok többet. A hegeidről nem is kérdezek inkább. Én mindig beszélek hozzád, angyalka, de ez egy ideje eléggé egyoldalú. Nem kérem, hogy mindent mondj el, csak azt szeretném, ha megbíznál bennem.
 - Bízom benned. Bízni akarok - pillantottam rá. Barna szemeiben akkor láttam meg a fájdalmat, a gyötrődést és az értetlenséget. Tudta, hogy hazudtam neki.
 - Nem bízol bennem, mert semmit sem mondasz magadról.
 - Önmagamban sem bízok, Zayn. A múltban történtek miatt nem tudom, képes vagyok-e arra, hogy veled legyek. Hogy időt töltsek veled, egy férfival, aki küzd. És ez rohadt érzés, mert én akarom, hogy bízzak benned, de nem adtál rá okot - szaladt ki belőlem, ő pedig elcsodálkozva nézett rám. Nem értette, miért mondtam mindezt. Ó, ha tudná!
 - Megmondtam, hogy nehéz lesz, de küzdök érted. És hogy miért bízz bennem? Te vagy az első külsős nő, akit idehoztam, akit beengedtem a világomba. Én bízok benned, hogy nem egy fanatikus vagy, aki eljátssza a szerepet, amire megkérte a főnöke. Beültél a kocsimba, pedig gyilkos is lehetnék. Én pontosan azt tettem, amit az sms-ben írtam. Nem vittelek máshová, nem adtam arra okot, hogy ne bízz bennem. Bízom benned, és tudom, hogy nem fogod eladni a bakancsom, ami még mindig nálad van - mosolyodott el az utolsó érven, amit példának okáért felhozott. Nem tudtam mit mondani, hiszen igaza volt.
 - Minden összedől körülöttem. A világom romokban hever miattad, mert megjelentél és elkápráztattál - nyögtem ki, és nem bántam, mit mondtam. Zayn is őszinte hozzám, akkor én is az leszek hozzá. Mellette megnyíltam, más lettem. Vagy csak talán egy kicsit önmagam.
 - Csak addig dőlhet össze a világ körülötted, amíg nem a sajátodat építed - nézett mélyen a szemembe, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Meglepődött, de gyengén ölelő karjai egyszer megfeszültek körülöttem, felállt, én pedig automatikusan dereka köré kulcsoltam lábaimat. Így mentünk le a nappaliba, hogy elfeküdjünk a kanapéján. Váratlanul megszólaltam.
 - Valami megváltozik bennem, Zayn. És nem tudom, hogy ez jó dolog-e.
Váratlan választ kaptam.
 - Minden megváltozik benned, angyalka. És én vagyok a biztosíték, hogy jó dolog.

03. - Hosszú út

Sziasztok! :)

Talán úgy gondoljátok, hogy elkapkodom és túl sietős az egész, de majd a végén meg fogjátok érteni, hogy miért is történik minden.

Kérlek titeket, hogy pipáljatok vagy írjatok hozzászólást, hogy érdekel-e még titeket a folytatás! :)

Jó olvasást!

xx, Dorothy C.

Néha szét kell hulljon valami, hogy teret adjon valami jobbnak.

 - Hé, Amanda - kiáltott Katy a pult másik végén éppen kiszolgáló főnökünknek. - Azt hiszem, az új csaj nem fog beválni.

És igaza is volt. A lány igazán látványos volt kék hajával, nagy melleivel és kimondottan csinos alakjával, de tehetsége nem volt. Három napja van próbaidőn, és a mai éjszaka folyamán két üveget eltört, hat poharat levert a pultról, egyenesen a vendégre, és azt nem is említem, hogy egy rendelést sem tud felvenni, mert nem érti a nyelvjárást. Valami spanyol csaj, nemrég költöztek ide, így nincs tisztában a szlengekkel.

 Szerdai nap volt, ami azt jelentette, hogy Zayn öt teljes napja semmi életjelet nem adott magáról. Nem mintha vártam volna rá bármelyik este is, mert tényleg nem. De ha már ennyire nyomul, akkor talán ne félvállról vegye az egészet. És Drew sem jelentkezett azóta, hogy elutazott Amerikába. Azt sem tudom, hogy hazaért-e már. Vagy egyáltalán hazajön-e még.

 Nagyon sóhajtva szolgáltam ki az utolsó nálam várakozó vendéget, és az új lányhoz léptem.

 - Mit kér? - kérdeztem Ashley-től, aki teljesen megszeppenve állt előttem. Ijedt tekintettel bámult körbe, mire lassan elszámolva tízig megkérdeztem a pasast, hogy mit szeretne.

 - Két Margaritát jó sósan - köpte felénk, amiért megzavartuk az igen fontos beszélgetését.

 - Máris - nyögte Ash, majd vette elő a sót, én pedig azzal a lendülettel vissza is tettem.

 - Tequila van, de koktél soha - válaszoltam a lánynak, aki azt sem tudta, merre van arccal, esetleg fiú-e vagy lány. A férfi is meghallotta, ezért újfent felénk fordult. Elmondta, hogy mit kér, miközben én két korsó sört csaptam a pultra az egyik törzsvendég számára.

 - Akkor egy likőrt.

 - Vodka van - vontam vállat, majd kiöntöttem öt tequilát Marlenának, a felső szomszédomnak.

 - Akkor egy pohár vörösbor.

 - Holnap érkezik, késik a szállítmány - kívülről fújtam, hiszen mióta itt vagyok ma este - ez mindösszesen két óra -, annyiszor mondtam már el, hogy a könyökömön jön ki.

 - Jó, akkor őszintén. Mi van? - támaszkodott a pultra, hogy közelebb hajolhasson hozzánk.

 - A két legjobb barátunk; Jack és Jim - mosolyogtam rá, miközben ismét kiszolgáltam. Ashley némán hallgatta a társalgásunkat, szerintem teljesen esélytelen. Én megadtam neki a lehetőséget, segítettem is neki, de aki három nap alatt egy nyomorult rendelést nem tud felvenni...

 - Legyen akkor két sör - mosolyodott el, én pedig jelentőségteljesen néztem a lányra, aki még mindig megszeppenve állt.

 - Kiszolgálhatnád, mert itt munka van - vetette oda neki foghegyről Kim, a vörös dög, majd a csípőjével arrébb lökve engem kért helyet magának, hogy felmehessen a pultra. Az oszlopban kapaszkodott meg, majd húzott fel magukhoz. Összesimultam Amy-vel, majd a hajamba túrtam.

 Alig pár perce táncoltunk, amikor tekintetem megakadt az ajtóban álló férfin. Fekete bőrkabát, tépett farmer és fekete bakancs fedte testét, arcán pedig már nem volt ott a pénteki borosta. Pimasz mosolyt küldött felém, én pedig lehunytam a szemem. Nem azért, mert zavarba jöttem, hanem azért, mert pezsgővel kezdett Amy és Kim locsolkodni. Időközben a fekete topra felvettem egy fehér inget, ami az öltözőszekrényemben bújt meg vészhelyzet esetére, és ma este az volt. Sokan voltak, többségük férfi volt, így nem igazán volt ínyemre a kihívó öltözet, amit aznap este viseltem. A fehér ing pár másodperc alatt átázott, felfedve az alatta rejtőző apró anyagot. A hajamból csöpögött a drága pezsgő, a lányokkal pedig a testünk a nedvességtől csillogott és könnyen csúszott a másikén. A férfiak felhördültek, amikor egyre intimebb helyzetbe kerültünk a lányokkal, a részeg nők pedig visítottak, és a pult előtt próbálták leutánozni mozgásunkat. A számnak vége lett, mi pedig visszatértünk a pult mögé.

 - Egy sört és a számodat kérném - hallottam a következő rendelést. Amint lehajoltam a pult alá a sörért, elmosolyodtam.

 - Itt a söröd, és nem hiszed el, hogy hányszor hallom ezt egy-egy éjszaka során - toltam elé az üveget, mire Zayn elmosolyodott.

 - És én meg is kaphatom?

 - Ha jól viselkedsz - kacsintottam rá, majd újabb négy tequilát mértem ki. - Ha nem lenne egy bökkenő, akár ma is a tiéd lehetne.

 - Mi a bökkenő? - kérdezte, én pedig végigmutattam a tömegen. - Nincs egy perced sem, amíg leírod a számod?

 - Ha meg akarnám adni, már rég meglenne. Amúgy még mindig van barátom - mosolyodtam el, majd továbbálltam, hogy újabb söröket bontsak. Mellesleg megjegyezném, hogy Zayn nem itta meg a sörét, de lelkiismeretesen kifizette.
 - Tűnj innen, most - utasítottam, amikor megpillantottam a bár bejáratánál Drew-t.
 - Miért?
 - Itt van a barátom, sipirc - szemforgatva bár, de teljesítette a kérésem. - Szia, Drew.
 - Helló, Nor. Beszélhetnénk? - kérdezte, én pedig bólintva egyet indultam az öltözőink felé. A hanghordozása semmi jóval nem kecsegtetett.
 - Baj van? - fordultam felé, miután becsuktam magunk mögött az ajtót.
 - Mondhatjuk így is - vakargatta a fejét. Jaj nekem! - Az a helyzet, hogy nagyon akarnak engem az amerikaiak.
 - De hát ez csúcs! Miért baj ez?
 - Mert oda kell költöznöm. Még a héten, és a legjobb lenne, ha már holnap utaznék - húzta el a száját. Szemei könnyekkel teltek meg, mire zokogásban törtem ki. Ő volt életem legbiztosabb pontja, ő volt az, akivel a legtöbb időmet töltöttem, ő volt az, akire bármikor számíthattam. Szerelmes nem voltam, inkább legjobb barátnak tekintettem, mégis letaglózott a dolog.
 - Drew... - hüppögtem. - Elmész?
 - Egész életemben erre vártam, ezért küzdöttem már gyerekkorom óta. Ez volt a vágyam, Norina.
 - Én már nem vagyok a vágyad?
 - Norina, édesem, dehogynem, de ez.. Ez más.
 - A kosárra van szükséged, nem rám. Értem én.
 - Norina, kérlek.
 - Azt szeretném, ha boldog lennél, Drew, és úgy tűnik, a kosár tesz boldoggá, nem én. Sok sikert kívánok, vigyázz magadra! - öleltem szorosan magamhoz, majd csókot nyomtam ajkaira.
 - Szeretlek - suttogta.
 - Én is - simítottam végig arcán, majd kiléptem az öltözőből.
 Rettenetesen nehéz volt végigvinnem a műszakomat, de amikor Amanda haza akart küldeni, váltig állítottam, hogy jól vagyok. A fenébe is, dehogy voltam jól. Szarul voltam.
 Tisztában vagyok vele, hogy mindig is a karrierje volt fontos, és a kapcsolatunk az utóbbi fél évben kimerült egy-két csókban, némi simogatásban - nem mintha azelőtt több dolog lett volna -, és ennyi. Az első félévben csak kerülgettük egymást, rózsaszín felhők és buborékok, amik szép lassan kidurrantak.
 Három óra múlva kimerülten vonszoltam a lakásom felé magam, a táskámban kutattam a kulcsaim után, amikor lassított mellettem egy autó. Szakadt az eső, én pedig gyalog, magassarkúban szedtem a lábaimat hazafelé. A háztömb bekötőútja egyirányú volt, és utáltam, amikor jött egy autó mögöttem. Ösztönösen megszaporáztam a lépteimet, hogy mihamarabb beérjek az ajtón, de amikor meghallottam a férfihangot, megtorpantam.

 - Mégis mire véljem ezt?

 - Mit? - kérdeztem vissza automatikusan, mintha nem tudnám, mire értette. Halkan bár, de még mindig szipogtam.

 - Napokig nem látlak, aztán még annyira sem méltatsz, hogy adj egy puszit?

 - Napokig nem keresel, és annyira méltatsz, hogy egy sört kérsz és a számom? - kérdeztem vissza foghegyről, aztán folytattam. - Zayn, az ott a munkahelyem. Ha megpusziltalak volna, azt hitték volna, hogy kivételezünk. Senkivel nincs kivételezés, mindenki egyenjogú.

 - Figyelj, szerintem megéri, hogy kivételezz velem. Mondjuk adhatnál egy lehetőséget, hogy elvigyelek randizni - alkudozott, mire keserűen felnevettem, és újra elindultam, ő pedig gurulni kezdett a kocsival. - Jó, ha nem jössz randira, legalább engedd meg, hogy hazavigyelek.
 - Nem kell, boldogulok magam is - hüppögtem. Fogalmam sincs, mikor sírtam utoljára. Talán másfél éve.
 Az autó megállt, majd csapódott az ajtaja. Ösztönösen megtorpantam, amikor elém lépett.
 - Nem hagyom, hogy megöljön a tudat, hogy miattam fáztál meg. Szállj be! - hangja szinte parancsoló volt, de a szemeiből áradó könyörgés elérte célját. Tudtam, hogy úgysem enged a negyvennyolcból, ezért sarkon fordultam és beszálltam a fűtött autóba. Pár másodpercnyi időm volt, hogy szemügyre vehessem magam a tükörben. A sminkem lefolyt, elkenődött, elmaszatolódott - elsősorban a sírás miatt.
 - Van egy zsepid? - kérdeztem szipogva. A kesztyűtartó felé mutatott, amiben volt nedves törlőkendő is és rendes papír zsebkendő is. - Köszi.
 - Miért sírsz? - basszus! A francba!
 - Nem sírok - tagadtam. Honnan jött rá?
 - Az esőtől mióta lesz vörös az ember szeme? Vagy talán már a Dressben is esett? - hangja lágy volt, mégis korholó. - Nina - szólított meg, de az arcomat nem tudta megsimítani, mivel hazaértünk és megállt az ajtónál. Amilyen gyorsan csak tudtam, megköszöntem a fuvart és kiszálltam az autóból.
 Amikor az ajtóhoz értem, villámgyorsan keresett parkolóhelyet, majd sietett utánam a lépcsőn a lakásom felé. Az ajtóra egy cetli volt felragasztva, amit gyorsan letéptem. Semmi szükségem arra, hogy Zayn tudjon erről a dolgoról.
 Otthonosan mozgott a nappaliban és a konyhában, míg én a szobámba siettem, hogy átöltözzek. Fekete feliratos pólót vettem fel egy apró rövidnadrág társaságában, majd a konyhába csattogtam, ahol már Zayn téblábolt. 

 - Mégis mi a francot keresel a konyhámban? Zayn, kérlek. Nem volt túl jó napom, valójában borzalmas volt, kérlek, menj el.

 - Csak bérled, szóval a tulaj konyhája. Amúgy reggelit csinálok kettőnknek.

 - Mi a.. Miért vagy fent ilyenkor? Hajnal van, még csak nem is pirkad. Aludnod kéne, mint minden hétköznapi embernek.

 - Akkor te miért nem alszol? - kérdezett vissza, majd eltűnődött. - Tényleg, hiszen te közel sem vagy hétköznapi.

Elnémultam. Már nem akartam tudni, miért van itt, hiszen abban a pillanatban a szavak mögé láttam. Látni akar engem. Engem akar látni, nem azt a lányt, aki a pulton tekereg és piával szolgálja ki a részeg vendégeket, hanem azt, aki valójában vagyok. De nem láthatja azt az embert, aki emögött a tökéletes álca mögött rejtőzik meg. Így jó volt eddig, senki sem akart megtudni rólam semmit, ami a múltamra tekint vissza, így élhettem az életemet egészen addig, amíg Zayn meg nem szólított a bár előtt. Fel tudtam venni bármelyik mosolyomat, és soha senki sem ismert igazán, a nővéremet kivéve. Drew pedig csak azt hitte, hogy ismer.

 - Rántotta jó lesz? - törte meg a csendet. Szó nélkül bólintottam, majd a szobámba mentem, és magamra csuktam az ajtót.

Hajnali fél három múlt, és ez az első alkalom, hogy felhoztam magamhoz munka után egy férfit. Persze Drew-t leszámítva, de ő már nem számít. Zayn az első, aki feljött a lakásomba. Zayn az első férfi, aki főz a konyhámban. Ő az első, akivel bármilyen kapcsolatom is van az elmúlt 4 év során. Ő az első, aki a zuhanyzómban volt úgy, hogy én is akartam. Ő az első, aki nem hagyja, hogy elfelejtsem.

 Remegve, zihálva ébredtem fel. Nem tudtam, hány óra lehetett, de a napfény már betűzött az ablakomon, az ajtón át pedig finom illatok szivárogtak a szobába. Zayn még mindig itt lenne? A nappalin át a konyhába slattyogtam, ahol Zayn póló nélkül sütögetett palacsintát, és nem mellesleg éppen ebédidő volt.

 - Mennyire normális az, hogy egy világsztár süt palacsintát a konyhámban? - tettem fel a kérdést, mire megvonta a vállát, és megfordult. Ekkor vettem csak észre, mennyi tetoválás borítja valójában a testét. Pár napja már láthattam volna, de akkor az ajkai és nyelve sokkal jobban lefoglalt. A két angyalszárny gyöngéddé tette volna egész megjelenését, de a koponya a kalappal és a két karján húzódó fekete tinta inkább a vad felé húzott. Elbűvölve néztem végig testén.

 - Mennyire normális, hogy már megint stírölsz?

 - Én.. nem. Csak a tetoválásaidat néztem - magyarázkodtam, habár feleslegesen. Kuncogva fordult vissza a palacsinta felé.

 - Amik rajtam vannak, szóval engem néztél. Ejnye, Nina - rázta meg az ujját, miközben másik kezével a palacsintasütőt billegtetve oszlatta el a nyers tésztát.

 - Szeretem a tetoválásokat - szólaltam meg némi csend után.

 - Láttam. A mellkasodon - motyogott nekem háttal, amit egyáltalán nem bántam. Legalább nem látta a meglepettséget az arcomon. - Amikor kiléptél a zuhanyzóból. Akkor láttam meg. A többi is tetszik.

A tetoválás mindössze egy szó volt: Charmant. Franciául volt írva, és szépségemet jelent.

 - Miért néztél engem, Zayn? - kérdeztem meg halkan. Nem válaszolt azonnal, így a hűtőhöz léptem, hogy kivegyem belőle a csokiöntetet és a tejszínhabot, majd leültem az asztalhoz.

 - Évek óta te voltál az első lány, aki így viszonyul hozzám.

 - Mármint hogy?

 - Aki nem adja meg magát annyitól, hogy köszönök neki. Akiért harcolnom kell. Aki nem a hírnév miatt van velem, vagy a vagyonom miatt. Aki megmondja, ha nem tetszik neki valami, amit csinálok, és nem sóhajtozik minden lélegzetvételemre. Akiért érdemes megküzdeni, és hosszú út lesz, jól tudom, de megéri. Leszámítva a pasidat, aki miatt ugye nem. De hol is van? - rövid felindulása alatt az asztalra tette a kisült palacsintákat, leguggolt elém és kezei közé fogta apró kezeimet. Tekintete őszinteséget és határozottságot sugallt, ám testének remegését nem tudtam hová tenni.

 - Nem éri meg, Zayn. Nem érem meg mindezt - sóhajtottam fel, fejemet pedig lehajtottam.

 - Megéred. Nekem megéred.

 - Nem, kurvára nem érem meg. Nem érek annyit, amennyi energiát te bele akarsz ebbe az egészbe fecsérelni. Nem tudod, miért vagyok az, aki, miért lakom ilyen olcsó helyen, és.. Semmit sem tudsz rólam - csattantam fel, és a konyhapultnak dőltem, jó messzire Zayntől.

 - Majd én eldöntöm, hogy ki ér számomra annyit, hogy időt fecséreljek rá, a te szavaiddal élve - nem emelte fel a hangját, végig higgadt maradt, közben bennem egyre jobban felment a pumpa.

 - Kurvára nem értenéd meg az életemet, elítélnél azért, amiket tettem régen. Igen, szar gyerekkorom volt, valójában jogom sincs gyerekkornak hívni, Zayn. Nem értenél semmit a múltamból.

 - Azért vagyok itt, hogy elmondd és megérthessem. Nina, te egy csodálatos ember vagy, erős és kitartó. Jelenleg nem is érdekel, hogy miért vagy olyan, amilyen. A jelen érdekel és a jövő. A múlt elmúlt, nem tudsz rajta változtatni - lépett közelebb hozzám, de kikerültem, és lehuppantam a székre, hogy ehessek.

 - Váltsunk témát - jelentettem ki. Az ebédünk néma csendben telt, egyikőnk sem szólalt meg azon kívül, amikor elkértük egymástól a kakaót vagy a tejszínhabot; étvágyam alig volt, de azért magamba tömtem két kakaós palacsintát. A kanapén ülve szólaltam meg újból. - Elhagyott.
 - Katy elköltözött? - ráncolta a homlokát. Megráztam a fejem, és ekkor értette meg. - A barátod?
 - Már nem az.
 - Akarsz beszélni róla? - kérdezte óvatosan. Tekintete fogva tartott, barna szemei nyugalmat, belső békét árasztottak felém. Életemben először saját akaratomból megeredt a nyelvem.
 - Egy év. Egy évet feldobott egy rohadt kosárcsapatért Amerikában, érted?! - fakadtam ki. - Azt mondta, ez volt minden vágya. Egy évig csak azt hallottam, hogy én vagyok minden vágya, most meg.. - újra könnyek gyűltek a szemembe és engedély nélkül szántották végig arcomat. Zayn vonakodva, de megölelt. Testének melege, bőre illata és kemény izmai bermudájában otthon voltam. Otthon éreztem magam.
 - Elmúlik - suttogta, miközben még erősebben szorítottam magamhoz.Kimondhatatlan, mennyire biztonságos volt a karjai közt lenni. Békességet és szeretetet árasztott felém, energiával töltött meg, ahogyan átölelt. Furcsa módon nem akartam abban a pillanatban máshol lenni, csak a karjai közt.

 Nem sokkal hat óra után elmentem a szobámba készülődni. Egy órával később Zayn szó nélkül nyitotta ki nekem az autója ajtaját, de megráztam a fejem.

 - Azt mondtad, ez egy hosszú út lesz, amiért megéri küzdeni - álltam meg előtte aznap esti öltözékemben. Miután a zuhany alatt végiggondoltam az utóbbi napokban történteket, megváltozott a véleményem dolgokkal kapcsolatban. Váratlanul futottak ki ajkaim között a mondatok, úgy éreztem, végig sem gondoltam. - Egyelőre a barátságomat tudom ajánlani. Itt állsz a hosszú út elején egy eséllyel. Majd találkozunk - apró csókot nyomtam arcára, vörös rúzsom valószínűleg nyomot hagyott maga után, de nem érdekelt. Sarkon fordultam, útközben pedig eszembe jutottak az oly sok éve olvasott mondatok.

 Charmant! - szólított meg nagymamám az utolsó levelében. Kezei remegtek, nehezen lélegzett. A rák átterjedt a tüdejére, nem tudtak rajta segíteni. Pár órája volt hátra. Négy éves voltam, akkor még nem értettem, amit mondott. Egészen a mai napig nem értettem. Nem értettem, mit akart az érme-hasonlattal elérni a levelében, amit még azóta is őrzök. - Ha később lesz egy fiú, aki majd küzdeni akar érted, engedd neki. Küzdjön meg érted, charmant, mert meg fogja érni. És ha bármikor bizonytalan lennél, dobj fel egy érmét. De nem az számít, amit látsz, ha lepottyan az asztalra. Amikor feldobod a levegőbe, szurkolni fogsz az egyik oldalnak.