04. - Valami

Sziasztok! :)

Gondolom mindenki tudja már a hírt, hogy Zayn kilépett a bandából. Rettentően fájt nekem is, két éjszakát végigsírtam, alig aludtam, de az évek során, amikor magam alatt voltam, mindig segített felállni a padlóról. Most is miatta állok fel, mert szüksége van ránk, ahogy a One Direction további négy tagjának. Nem tudom, ki mennyire keseredett el a dolgon, kit mennyire rázott meg az ügy, az biztos, hogy nekem Zayn örökké az ötödik tag marad. :) Ő a szerelmem, aki soha nem lehet az enyém, ő a napfény, ami a legsötétebb napjaimon is reményt ad. Ő az a fiú, aki a szemünk láttára nőtt fel. Június 10. A dátum, amit mindenki ismer. Én is megyek a koncertre, és borzasztó lesz nélküle, de a fiúk megteszik a tőlük telhetőt, ebben biztos vagyok. Életemben először hallhattam volna a hangját és láthattam volna őt, de úgy néz ki, hogy nem adatik meg. Bár az álmom egy One Direction koncert volt, amit meg is kapok. :) Mosolyogjatok sokat! :)

 Nem tudom, milyen lesz így írni, hogy már nem a banda tagja, de megteszem a tőlem telhetőt! :)

Jó olvasást! 

xx Dorothy C.

 Mosolyom mögé néztél és bánatot láttál;
én benned magamra leltem, én a tiéd vagyok, mert rám találtál.

 Miután együtt töltöttük a csütörtök nagy részét, Zayn nem jelentkezett egészen péntek estig, amíg ki nem léptem a bár bejáratán. Ott állt az autójánál fekete bőrkabátban és egy melegítőnadrágban, arcán édes mosoly ült, kezeit széttárva indult meg felém. Mozgása laza volt, mégis kecses, tekintélyt parancsoló.

 - Hihetetlen, hogy máris stírölsz - állt meg előttem, majd szoros, meleg ölelésbe vont. - Tetszik a bakancsod - biccentett a bézs színű bakancs felé, ami ugyanolyan volt, mint az övé, ami még mindig nálam volt. Egy nap elég volt, hogy összeszedjem magam. Katy nagyon sokat segített.

 - És még én stíröllek, igaz? - húztam fel egyik szemöldökömet, ő pedig megajándékozott féloldalas mosolyával.

 - Minden bizonnyal vannak nálad jobb csajok is.

 - Seggfej - löktem félre az útból, hogy végre hazaindulhassak. Hosszú éjszaka volt, lassan már pirkadt is, és még vár rám egy hosszú séta hazáig. Hirtelen olyan nagy mértékű düh támadt bennem, hogy nem tudtam kezelni és hová tenni a saját reakciómat.

 - Valaki számára biztosan, de engem nem érdekelnek azok a lányok, Nina. Ha érdekelnének, eljöttem volna érted? - tette fel a kérdést utánam kiáltva, mire lassítottam lépteimen. Mérlegeltem, és döntöttem. Tegnap hajnalban feljött a lakásomra, aztán munkába is el akart hozni. Megkapta az esélyt, és él is vele, ezáltal nekem pedig engednem kell a közeledését. Elindultam a kocsi felé, ő pedig azonnal elém lépett, hogy kinyissa az ajtót. Kedves gesztus volt tőle, és meglepett. 

 - Mit reggelizünk? - kérdeztem, miután a lakásom felé indultunk.

 - Szóval már reggelizni is akarsz. Ne ilyen sebesen, angyalka - nevetett fel, mondandója ellenére viszont elsuhantunk a háztömb mellett és egy Mekinél álltunk meg. - Megérdemled, hosszú éjszakád volt.

Egy órával, két sajtburgerrel és egy fagyival később már a zuhany alatt álltam, hogy lemossam magamról a ma éjszaka mocskát. Aztán ledugtam az ujjam.

 - Le kell feküdnöm egy kicsit. Csak pár órára. Addig menj el, ha van valami dolgod - szóltam ki neki a nappaliba, miután felvettem egy pólót és egy rövidnadrágot.

 - Ráérek. Addig rendet rakok a konyhában meg megnézek egy filmet. Ha pedig elmennék, szólni fogok - mosolygott rám, majd fejével a szobám felé biccentett, hogy menjek aludni. Amint vízszintbe kerültem, elnyomott az álom. 

 Fejemet a párnába nyomja, erősen leszorítja másik kezével a vállam, csípőjével keményen csapódik nekem. Zokogok, mire erős tenyér csattan az arcomnak.

 - Kussolj, ribanc - mocskos szája a mellemre tapad és szívni kezdi. Felvisítok fájdalmamban, testem minden porcikája azt kívánja, bárcsak vége lenne már. Minden alkalommal, amikor ez történik, egyedül vagyok otthon. Nem tehetek mást, minthogy tűrök. Keményen csapódik belém, nem törődik a fájdalmammal, amit ő okoz nekem. Hevesen rázni kezd a vállamnál fogva és a nevemet mondogatja.

 Nina, hé!

 Kelj fel!

 Nina, itt vagyok, kérlek!

De a hang nem Jake-hez tartozott. Tocsogok az izzadságban, remegek, amikor felébredek az álmomból. Zokogok, hüppögök, szipogok.

 - Nina, istenem - szorított mellkasához Zayn. Erősen kapaszkodtam testébe, karomat a nyaka köré fontam, és a legkevésbé sem érdekelt, hogy le vagyok izzadva. - Ne sírj, shh. Semmi baj - suttogta a fülembe, miközben megnyugtatón ringatott az ölébe véve. - Elmondod, mit álmodtál?

 - Nem lett volna szabad hallanod ezt - ráztam a fejem pár perc múlva, miközben kimásztam öleléséből és a fürdőszoba felé indultam, hogy ismét lezuhanyozzak. Hónapok óta nem álmodtam, és nem tetszett a tény, hogy újfent nem fogok tudni aludni. Vajon miért törtek újra felszínre az emlékek? Miért épp akkor, amikor találkoztam Zayn-nel? Miért épp akkor, amikor Drew elhagyott?

 - Nem akarsz róla beszélni? - kérdezte az ajtófélfának dőlve, én pedig nedves ruháimat a szennyesbe dobva álltam a zuhanyzóba. Egy törölközőt csavartam megviselt testem köré. Hátat fordítottam neki, majd levettem magamról a kissé durva anyagot.

 - Nem értenéd - motyogtam a zuhany alatt, remélve, hogy meghallja.

 - Egy fenéket nem érteném. Érteném, ha elmagyaráznád, Nina. Mindenhez két ember kell, és ha te nem segítesz, egyedül nem sok mindenre fogok menni - hallottam a hangján, hogy kezd hisztérikussá válni. - Próbálok a közeledbe férkőzni, de nem engeded. Egyre jobban eltaszítasz magadtól, angyalka.

 - Nem olyan életem volt, mint ahogy te azt gondolod. Mindenért küzdenem kellett, akadt alkalom, hogy az életemért is. Nem voltam szerelmes, soha. Az élet szar lapokat osztott nekem, Zayn, kibaszott szar lapokat. A démonjaim még mindig velem vannak, és nem tudom legyőzni őket - törtem ki, miután kiléptem a zuhanyzóból és a törölközőt vizes testem köré tekertem. Zayn egyszer sem pillantott rám. - Ezt akartad hallani? - kérdeztem, de nem válaszolt. Vissza kellett fognom magam, nehogy mondjak neki valamit, amit nem kéne, de valami azt sugallta, hogy mondjak el neki többet, engedjem, hogy megismerjen. És ez a valami nekem nagyon nem tetszett.

 - Csak valami... magyarázatot szerettem volna a viselkedésedre. Ez több, mint amire számítottam.

 - Ez a legtöbb, amivel szolgálhatok. Nem mondhatok többet, Zayn - léptem a tükör elé, de már el is felejtettem, mit akartam, mert Zayn mögém csusszant, fél karral pedig átölelt, teste enyémnek préselődött. Valami megmozdult bennem ott, ahol nem akartam. Szívem hevesebben kezdett verni, erősen dobogott és féltem, hogy még talán Zayn is megérzi. Bármilyen férfi ért eddig hozzám, undort és keserűséget éreztem belül, és Zayn eddig bármikor ért hozzám, melegség öntött el. És ez rettentően megijesztett.

 - Mit jelent a tetoválásod? - simított végig a mellemen húzódó fekete tintán, aminek csak egy része látszott ki.

 - Szépségem. A nagymamám hívott így, amikor még kicsi voltam.

 - Nem kérek tőled semmit, csak annyit, hogy feküdj le, oké? - váltott témát, én pedig értetlenül meredtem a tükörben Zaynre. - El kell mennem valahová, de ha szeretnéd, visszajövök.

 - Hány óra?

 - Alig múlt tíz. Keveset aludtál.

 - Nem kell hazamenned? - kérdeztem tőle. 

 - Hazaküldesz?
 - Nem, csak.. Oké, ez hülyén fog hangzani, és nem is hittem volna, hogy bármikor az életben ilyesmire fogok vetemedni, de rettentően meg akarlak csókolni, pedig nem lehet.
 - Nem akarok tőled semmit elvenni, angyalka. Addig nem lesz az enyém, míg nekem nem adod. Amíg azt nem mondod, hogy az enyém, oké?
 - Oké - nyögtem. Elhúzódott tőlem, és magamra hagyott. Fizikailag vissza kellett fognom magam, hogy nehogy utánakiáltsak, hogy jöjjön vissza, teperjen le és soha ne eresszen.

 Valami megváltozott közöttünk akkor délelőtt, de leginkább bennem mozgolódott valami, amit még soha nem éreztem. Valami olyan érzés, aminek soha nem kellett volna megjelennie. Soha nem kellett volna megtudnom, milyen kötődni valakihez, főleg nem pár találkozás után. Mégis megtörtént. Biztos vagyok benne, hogy látta és érezte a heget, ami testemet csúfította el, de nem említette meg, és ezért ezer köszönet neki.
 Abban a pillanatban, amikor kora délután kilépett az ajtón, megtörtem. Püfölni kezdtem az ajtót, majd két vázát is összetörtem, annyira kikészültem. Éreztem magamon az illatát, éreztem szoros ölelését, meleg, szinte perzselő bőrét. Még hozzá is bújtam, egek! A franc egye meg, hogy ezt tettem!

 Még éppen dühöngtem, amikor sms-em érkezett.

 Holnap elmegyünk ebédelni, aztán nálam töltjük a délutánt. Megfelel? xx Z

 Percekkel később válaszoltam csak.

 Igen.

Nem írtam többet, minek? Így is hülyét csináltam magamból.
 Másnap reggelt aztán le akartam mondani a közös ebédet. Túl gyors tempóban haladtunk, már ebédelni mentünk, minden felgyorsult és kicsúszott az irányításom alól. Pár nap alatt Zayn vált az életem irányítójává, és ez a helyzet nagyon nem tetszett az irányításmániás énemnek. Pedig Zayn igazán nem tett semmit. Nem erőszakoskodott, nem kényszerített semmire, csupán kérdéseket tett fel, lehetőségeket ajánlott, amivel én éltem. Mégis ő irányított.
 Végül nem mondtam le. Egy gyorskajáldába vitt, ahol zsírban tocsogó húst ettünk, majd miután dagira ettük magunkat, a lakására indultunk. De előtte még beugrottam pár perce a mosdóba.
 Hatalmas ház volt, minden földi jóval megspékelve. Gigantikus méretű helyiségek, amerikai konyha konyhaszigettel, a nappaliban két kanapé és sok fotel, amik egy falon lógó tévére néztek, lent két vendégszoba fürdőszobákkal. Az emelet valamivel visszafogottabb volt, leszámítva az óriási fürdőszobát, ami Zayn hálószobájához tartozott. Két mosdókagyló, amik fölött tükör borította a falat, a hatalmas sarokkádról nem is beszélve, ami a teljes felszerelésű zuhanykabin mellett állt. Elállt a lélegzetem. Hogy volt képes egy ilyen ház után egy olyanba belépni, mint az enyém? A ház lenyűgöző volt, és egyszerűen hihetetlen volt számomra, hogy ilyen létezik. Jó, persze, a filmekből tudtam, de soha nem volt olyan ismerősöm, aki ilyen vagyonnal rendelkezett volna, mint Zayn.
 - Miért van két személyre megágyazva? - kérdeztem, amikor visszaértünk a szobájába. A hatalmas ágy fekete-bordó takaróval volt lefedve, de a két párna kilátszott a textil alól.
 - A házvezetőnőm mindig felkészült - vont vállat egyszerűen, én pedig amint felfogtam, mit mondott, elkerekedett szemekkel meredtem rá. - Jaj, nem úgy értem, Nina. Ebben a házban anyámon és a testvéreimen kívül nő nem járt. Leszámítva Eleanort, Sophiát és Lout. Meg a házvezetőnőt.
 - Kik ők? - kérdeztem a fiókos szekrényén álló képeket. Három gyönyörű lány volt rajta, széles mosollyal, hosszú, sötétbarna hajjal.
 - A testvéreim. Ritkán látom őket, és a képek miatt olyan, mintha egy kicsit itt lennének - szomorodott el a hangja, én pedig azonnal megbántam, hogy megkérdeztem. Én, az erős, nagyszájú lány most visszahúzódóvá vált. - Neked van testvéred?
 - Nincs - ráztam a fejem a könnyeimmel küszködve. Évek óta nem kérdezett tőlem ilyet senki, és nem tudtam hogy feldolgozni. Újfent előtörtek az emlékek a múltamból, amik eddig csak álmomban kísértettek. A komódnak dőlve lecsúsztam a padlóra, mert féltem, hogy összeesek a hirtelen jött érzések miatt, amik rám törtek. A mellkasom szorított, mintha ráült volna valaki, kezeim remegtek, arcomon könny folyt végig.
 - Nina, én.. - halt el Zayn hangja, amikor leguggolt hozzám. - Mit csináljak veled? Nekem akartalak megbántani. Rosszat mondtam? - csak a fejemet ráztam. Amikor kiengedtem magunkat az erkélyre, akkor szólalt meg újból, alig pár perc múlva. - Nina, én nem tudtam...
 - Nem a te hibád, hiszen semmit sem tudsz rólam. És ezt én akartam így, magamnak köszönhetem - szólaltam meg pár perc múlva, amikor már alábbhagyott a remegésem és a sírásom. Zayn közelebb húzta a székét hozzám, majd kezei közé fogta az arcom. Egyik hajtincsemmel kezdett játszani, majd megszólalt.
 - Volt egy rémálmod, arról sem beszéltél, és most erről sem fogsz. Mondtad, hogy a gyerekkorod nem is nevezhető annak, aminek valójában lennie kellett volna, de erről sem tudok többet. A hegeidről nem is kérdezek inkább. Én mindig beszélek hozzád, angyalka, de ez egy ideje eléggé egyoldalú. Nem kérem, hogy mindent mondj el, csak azt szeretném, ha megbíznál bennem.
 - Bízom benned. Bízni akarok - pillantottam rá. Barna szemeiben akkor láttam meg a fájdalmat, a gyötrődést és az értetlenséget. Tudta, hogy hazudtam neki.
 - Nem bízol bennem, mert semmit sem mondasz magadról.
 - Önmagamban sem bízok, Zayn. A múltban történtek miatt nem tudom, képes vagyok-e arra, hogy veled legyek. Hogy időt töltsek veled, egy férfival, aki küzd. És ez rohadt érzés, mert én akarom, hogy bízzak benned, de nem adtál rá okot - szaladt ki belőlem, ő pedig elcsodálkozva nézett rám. Nem értette, miért mondtam mindezt. Ó, ha tudná!
 - Megmondtam, hogy nehéz lesz, de küzdök érted. És hogy miért bízz bennem? Te vagy az első külsős nő, akit idehoztam, akit beengedtem a világomba. Én bízok benned, hogy nem egy fanatikus vagy, aki eljátssza a szerepet, amire megkérte a főnöke. Beültél a kocsimba, pedig gyilkos is lehetnék. Én pontosan azt tettem, amit az sms-ben írtam. Nem vittelek máshová, nem adtam arra okot, hogy ne bízz bennem. Bízom benned, és tudom, hogy nem fogod eladni a bakancsom, ami még mindig nálad van - mosolyodott el az utolsó érven, amit példának okáért felhozott. Nem tudtam mit mondani, hiszen igaza volt.
 - Minden összedől körülöttem. A világom romokban hever miattad, mert megjelentél és elkápráztattál - nyögtem ki, és nem bántam, mit mondtam. Zayn is őszinte hozzám, akkor én is az leszek hozzá. Mellette megnyíltam, más lettem. Vagy csak talán egy kicsit önmagam.
 - Csak addig dőlhet össze a világ körülötted, amíg nem a sajátodat építed - nézett mélyen a szemembe, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Meglepődött, de gyengén ölelő karjai egyszer megfeszültek körülöttem, felállt, én pedig automatikusan dereka köré kulcsoltam lábaimat. Így mentünk le a nappaliba, hogy elfeküdjünk a kanapéján. Váratlanul megszólaltam.
 - Valami megváltozik bennem, Zayn. És nem tudom, hogy ez jó dolog-e.
Váratlan választ kaptam.
 - Minden megváltozik benned, angyalka. És én vagyok a biztosíték, hogy jó dolog.