2015. június 30.

16. - Ami jár, az jár

 Sziasztok! :)
Nagyon köszönöm a szép szavakat Vivi és Brigi, nagyon hálás vagyok! Itt is az új rész, szerintem nincs mit hozzáfűznöm. :)
All the love, D


 Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is.



 Hatalmas vaskapuval álltam szembe valahol London egyik gazdag negyedében, a város szélén. Az óriási előkertben tuják, bokrok, apró facsemeték álltak és sok hatalmas szomorúfűz. A kedvencem. A ház felé vezető út hosszú volt, térkővel kirakott. Gyönyörű homlokzata volt a háznak, földszint plusz emelet, jobbra az épülettől pedig egy pajta állt, mellette egy karámmal. Az ajtón belépve elbűvölő nappali fogadott, meleg, barátságos színekkel. Balra a falon egy hatalmas, 3D-s tévé függött, alatta egy mahagóni szekrény, valószínűleg a filmeknek. Jobbra egy süllyesztett félnappali. Két falánál plafonig érő, széles könyvespolc, tele öregebbél öregebb könyvekkel. Az egész falra kiterjedő ablakánál pedig egy beépített kanapé. A nappali másik oldalán egy étkező kapott helyet, üres falakkal körbevéve, amiket egykor talán családi képek tarkítanak majd. A nappali szemben lévő ajtaja a konyhába vezetett, ami egy oldalajtóval kapcsolódott az étkezőhöz. Csodálatos konyha volt, mindennel felszerelt, igazi amerikai konyha. Innen egy ajtó nyílt a hátsó részre, ahol életem legszebb kertjét láttam. Bár tél volt, hideg és fagy, mégis el tudtam képzelni, hogy tavasszal milyen szép lehet. Szomorúfüzek és rózsabokrokkal teli, majdnem egy hektárnyi terület, ha jól saccoltam. Visszatérve a nappaliba felcaplattunk a lépcsőn az emeletre. Galériás volt az emelet, épp olyan, amilyenre mindig is vágytam. Négy szoba és két fürdőszoba járt az emelettel, plusz egy teljesen üres, fehér helyiség. Az egyik hálószobába belépve elállt a lélegzetem. Óriási franciaágy, talán három vagy négy ember is elfért volna rajta. Az ablaknál egy fehér, fiókos komód, néhány vörös mintával díszítve. Az ágy másik oldalán levő ablaknál is ugyanilyen állt, annyi különbséggel, hogy feketével volt díszítve. Az ágyon semmi sem volt, egy árva ágynemű sem, de rögtön az villant az elmémbe, hogy milyen kényelmes is lehet. Egy kis ajtón keresztül egy közepes méretű gardróbba léptem, ami szintén üres volt. A további három szobábal hasonló ágyak és szekrények voltak, de ezekhez nem tartozott gardrób. A teljesen üres szobába belépve megszólalt Zayn.
 - Oda menne a festővásznad, a falat pedig te magad pingálhatod olyanra, amilyenre csak akarod - mosolygott rám a kezemet szorongatva. Éreztem, hogy kicsit nedves a tenyere, de eszem ágában sem volt elengedni. Összeráncolt szemöldökkel meredtem rá.
 - Az én festővásznam?
 - A tiéd. Ki másé? - ráncolta ő is össze a szemöldökét.
 - Zayn, te megvetted ezt a házat? - emeltem fel a hangom. El sem hiszem, hogy anélkül, hogy beszéltünk volna róla, képes volt horribilis összeget kifizetni ezért a kócerájért.
 - Nem. Előbb elhoztalak, hogy mit szólsz hozzá. Ha tetszik, holnap elintézed a papírokat és... - hagyta függőben a mondatot, majd körbemutatott.
 - De neked is itt kell lenned, ha megveszed. A papírokat alá kell írno... - amint megláttam az arcát, elhallgattam. Bátortalan mosolyt engedett meg felém, kicsit mintha fintorgott volna.
 - Meglepetés - dalolta félénken. Tíz mély levegőt vettem.
 - Azt akarod mondani, hogy az én nevemen legyen a ház? Mi van, ha elhagysz? Hogy tartom fent ezt a hatalmas telket a házzal együtt? Így sem tudom rendesen finanszírozni, hiszen csak a kaját állom én - akadtam ki.
 - Nina, kérlek, higgadj le. Levegő, oké? - ragadta meg a vállaimat, majd kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - Jól figyelj, mert többször nem mondom el. Soha a büdös életbe nem foglak elhagyni, még ha kényszerítenének, akkor sem. Nem tudnék neked fájdalmat okozni, érted? Ha bármi történik velem, a családomra hagyok mindent. Te is a családom része vagy, mindenem a tiéd. Ez csak formalitás, hogy a te neveden van. Ami az enyém, az a tiéd is. Együtt fogunk itt élni, a gyerekeinkkel együtt. Történjen bármi, nem foglak elhagyni, soha, de soha.
 - Szeretlek - nyögtem meghatottan.
 - Én is szeretlek, angyalka.
 - Oké, legyen. Elintézem a papírokat, de csak egy feltétellel.
 - Miről lenne szó?
 - A bevásárlást ezután is én állom, amíg nem lesz egy tisztességesebb munkám.
 - Ahogy szeretnéd.

 Ebéd közben beszélgettünk arról, hogy hamarosan itt vannak az ünnepek, és hogy be tudunk-e költözni addig az új házba, de nem láttunk rá sok esélyt, ezért az itteni körülményekhez mérten kellett terveznünk.
 - Szentestén lehetnénk a srácokkal, aztán huszonötödikén reggel pedig elmehetnénk Bradfordba - vetettem fel az ötletet.
 - Sophia és Eleanor is úgy gondolja, hogy a huszonnegyedikét együtt töltsük, aztán utána szétszéledhetünk. Grace-szel még nem beszéltem.
 - Nem a srácok szervezik az ilyesmiket?
 - Angyalka, mi elfoglaltak vagyunk, ha nem vetted volna észre - mondta pökhendin, mire felnevettem. - Ez mindig is a csajok reszortja volt.
 - Akkor jó, hogyha a szentestét még itt töltjük, aztán a karácsonyt pedig otthon? - kérdeztem, miközben leszedtem az asztalt. Zayn mögém lépett, szorosan hozzám simult, majd arcon csókolt.
 - Tökéletes.

 Az ünnepek előtti hetek elszálltak, 17 nap szinte semminek tűnt a klinikán töltött 77 naphoz képest. Huszonegyedikén délelőtt éppen a konyhában megtalálható élelmiszermennyiséget mértem fel, emellett a hiányzó és beszerzendő dolgokat, amikor váratlanul kinyílt a bejárati ajtó. Meglepetten fordultam a konyhaajtó felé, amin keresztül megláttam a nappali közepén állva a világ legszexisebb pasiját.
 - Angyalka, merre vagy? - pillantott fel a lépcsőn az emeletre, majd felém fordult. Szemei csillogását messziről is jól láttam, az arcán szétterülő mosoly pedig megdobogtatta a szívem.
 - Szia, édes - kiáltottam fel vigyorogva, majd egyenesen nekirohantam. Felkészült az érkezésemre, stabilan tartott, ahogy dereka köré fontam lábaimat és szerelmes csókot nyomtam ajkaira. - Korán jöttél.
 - El is mehetek, ha akarod, és majd visszajövök három nap múlva - pimaszkodott, miközben kezeit a fenekemre simította.
 - Csinálni akartam valami sütit, mire hazaérsz - biggyesztettem le a szám, mire fogai közé kapta alsó ajkam.
 - Te is elég édes vagy - morogta, miközben beszívta az ajkam. Hajába túrtam, a vágy eluralkodott rajtunk.

 - Kopp-kopp - hallatszott egy ismerős férfihang a nappali felől. Elkerekedett szemekkel bámultam Zayn-re, aki gyorsan felpattant mellőlem. A mosókonyhán voltunk, nem értünk el a szobáig.
 - Jövök - kiáltott, miközben magára rángatta a nadrágot és a pólót, amit alig fél órával ezelőtt rángattam le róla. - Öltözz fel, angyalka - motyogta. - Bár nekem így jobban bejössz, mint ruhában, de... - hagyta függőben a mondatot, majd kilépett az ajtón és becsukta maga után. A helyzet kínosságán elmosolyodtam, majd gyorsan öltözni kezdtem. A mosógép fölötti polcon megpillantottam egy hajgumit, amivel sebtében összefogtam a hajam, hogy ne legyen feltűnő a most-szeretkeztem hajam. Halkan kinyitottam az ajtót és a fal mellett osontam végig. Dr. Phillis és Zayn a konyhában ültek a pultnál, az orvosom pedig egy pohár vizet forgatott ujjai között.
 - Zayn, ezt fontos tudnom. Norina nem bántotta önmagát azóta?
 - Nem. Egészséges és boldog. Nagyon boldog. Azelőtt soha nem ugrott a nyakamba, nem nevetett sokat, tudja, úgy igazán szívből jövőn. De most mintha kicserélték volna.
 - Nem cserélték ki, csak gyógyul. Még nincs teljesen rendben, mert ami a családjával és a barátnőjével történt, nem teszi könnyebbé. De Norina nagyon erős nő. Szerencsés, hogy van mellette egy ilyen férfi - mosolygott rá a doki. Zayn lehajtotta, majd megrázta a fejét.
 - Én vagyok szerencsés, hogy mellettem van - sóhajtotta, majd újra a dokira figyelt. Úgy éreztem, időszerű lenne megjelenni.
 - Üdv, Dr. Phillis - mosolyogtam rá. - Mi járatban?
 - Csak gondoltam beugrok, éppen erre jártam - vont vállat egyszerűen. Amíg Zayn nem volt itthon, felhívott telefonon, hogy karácsony előtt Londonba utazik egy jótékonysági alkalomra és nem lenne-e probléma, ha benézne hozzám. - És szerettem volna megtudni, hogy érzed magad.
 - Jól, köszönöm. Tényleg jól vagyok - álltam meg Zayn mellett, aki forró tenyerét a derekamra csúsztatta.
 - Tudom. A párod mesélt egyet s mást. És így, hogy látom is, hogy jól vagy, megnyugodtam.
 Alig 15 perc beszélgetés után távozott, mi pedig magunkra maradtunk.
 - Szeretnél róla beszélni? - kérdezte határozottan. A történet ezen részével nem volt tisztában.
 - Sajnálom, hogy nem mondtam el, de ez olyan emlék, amit nagyon mélyen elrejtettem. Ez az utolsó otthoni emlékem, nem akartam, hogy bármi is odakössön.
 - Nem baj, hogy nem mondtad el, angyalka, semmi baj. Majd elmondod, ha szeretnéd - nyomott csókot az arcomra, majd a nappaliban heverő bőröndjéhez lépett.
 - Add ide, kipakolom, közben pedig elmondom, rendben? - némán követett a mosókonyhára, ahol elkezdtem szétválogatni a szennyest. A tiszta ruhákat is kimostam, valamiért jobban szerettem, ha otthon-illata van a ruháknak, amiket hazahoz.
 - Emma születésnapja estéjén elmentünk kocsikázni. Nem ittunk, nem drogoztunk, teljesen józanok voltunk. Nevettünk, énekeltünk, amíg egy kereszteződésben belénk nem szaladt egy teherautó. A bal combom, kulcscsontom és csuklóm bánta. Emma öve nem volt bekapcsolva, kirepült a szélvédőn. Azonnal meghalt - mélyeket lélegeztem, de a mellkasom egyre jobban nyomott, a könnyeimtől pedig semmit sem láttam. Zayn azonnal odalépett hozzám, felültetett a szárítógépre és megállt előttem. Hüvelykujjával és ajkaival kapta el sós könnycseppjeimet. - Terhes voltam.
 - Terhes? - kérdezett vissza döbbenten. Nem volt szokása belekotyogni a mondandómba, minden bizonnyal megdöbbent.
 - Három hetes, egy buliban valami drogos pasival akadtam össze. Régen volt már, megbántam. De ha akkor nincs az a baleset, ma már anya lennék. Nem vigyáztam a saját gyerekemre, Zayn. Megöltem. - zokogtam fel. Bűnös voltam, a legnagyobb ebben az egészben. Az én hibámból történt minden, én noszogattam Emmát, hogy egy kis kocsikázás senkinek sem fog ártani. Én feküdtem le három héttel a baleset előtt egy sráccal, akinek még csak a nevére sem emlékszem. Rossz anya voltam, nem figyeltem oda a gyerekemre. A sajátomra.
 - Nem a te hibád, érted? Nina, angyalkám, nem miattad történt. Ártatlan áldozatok vagytok mindhárman. Ők ketten nem kaptak lehetőséget. Nem volt lehetőségük újrakezdeni a nulláról, de neked Isten, az Univerzum, a karma, bármi is legyen a felsőbb hatalom, de megadta. Kaptál egy új esélyt, ami nem mindenkinek jár. De neked igen. Élned kell vele, mert ha nem teszed meg, elveszik tőled. Ez az esély járt neked, drágám.
 - Miért vagy ilyen rohadtul bölcs? - nevettem fel kínomban. - De azért ugye tudod, hogy te vagy a lehetőségem? Az Univerzum téged küldött nekem, mert..
 - Hidd el, nekem te vagy az újrakezdésem. Bármi történjen, ami jár, az jár.
 - Szeretlek, édes - nyomtam csókot puha ajkaira. Annyira szerencsés vagyok, hogy őt küldték nekem. Előző életemben biztos, hogy valami nagyon jót cselekedhettem, hogy most megkaptam őt.

2015. június 23.

15. - Felszín

 Sziasztok! :)
Meghoztam a következő részt! Annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy igazából innen válik érdekessé, ez az eddigi személyes kedvencem.
Nagyon jól esett az az egy árva komment, amit kapott a rész, nagyon köszönöm! És Briginek is, aki a csoportban mindig ír.
All the love, D

 

Zayn betartja az ígéretét. Minden nap megnevettet. - Norina Gold



10. nap

Tíz napja, hogy kikerültem a klinikáról. Jól vagyok. Azt nem mondanám, hogy remekül, de jobban. Sokkal jobban.
 Hálás vagyok Istennek, amiért kaptam egy új esélyt. Nem mindenkinek adatik meg.

 Mosolyogva csuktam össze a könyvet. Már nem süllyedek. A felszínen vagyok, ott, ahol lennem kell. Mindenkinek meg volt a hite. Belém fektették a hitüket, mert bíztak bennem, és ez erőt adott. Rengeteget. Katy nem jött haza, Illionis-ban maradt a párjával. Mason megállította az utcán, hogy útbaigazítást kérjen, Katy pedig szíves-örömest segített neki. Nem árulta el, hogy ő is alig pár hete érkezett, de azért elkalauzolta a városban. Igen, ő is Masonnel tartott. De amikor már harmadjára mentek el ugyanazon étterem előtt, Mason a kezénél fogva behúzta Katy-t és megvacsoráztak. Boldognak tűnnek.
 Amikor hazaértem Amerikából, üres lakásra számítottam, hiszen a fiúk egy turné közepén voltak, Eleanor és Sophia elmentek Olaszországba Sophia rokonaihoz, Grace pedig Harry-nél volt Németországban. Zayn azt ígérte, hogy a hétvégére hazajön, de most bármennyire is akar, nem tud meglépni. A házon le voltak húzva a redőnyök, nem lehetett belátni. Vajon a házvezetőnő rendszeresen takarított, vagy reggel neki kell látnom kipucolni az egész kócerájt? Tíz mély lélegzet. Nem apró, mély. Kinyitottam az ajtót, a szám pedig tátva maradt a meglepettségtől. Zayn állt előttem, ott, teljes életnagyságban. Több, mint 77 napja nem láttam akkor, arcán borosta, karjában pedig egy hatalmas - szó szerint hatalmas - csokor rózsa díszelgett.
 - 77 szál. Ennyi ideje nem láttalak - mosolyodott el. Orrát felhúzta, szemei csillogtak a szerelemtől, amit irántem érzett. - Szia, angyalka.
 - Szia, angyalka - mosolyodtam el. A szememből kicsordult egy könnycsepp, Aztán még egy, és még egy. - 77 szál? Megérdemlem egyáltalán?
 - Hogy érzed magad? - még most sem mozdult felém, én pedig lazán becsuktam az ajtót, levettem a kabátom, és úgy tettem, mintha csak egy átlagos nap után értem volna haza. Belső istennőm persze cigánykereket hányt, szaltózott és visítozott össze meg vissza, hogy újra itthon vagyok és ez a csodálatos, vágyakozó férfi áll előttem és rám vár.
 - Jobban vagyok. Gyógyulok - pillantottam rá. Alsó ajkát beharapta, a csokrot letette a nappali asztalára. Mondani akartam valamit, de egyszerűen képtelen voltam.
 - Azt sem tudom, mit mondjak. Olyan, mintha az első szeretkezésemre készülnék. Zavarban vagyok és remegek - vallotta be, én pedig elmosolyodtam mulyaságán.
 - Csukd be a szemed - kértem tőle, majd kibújtam a bakancsomból. Lenyomtam a kanapéra. Amint lehunyta pilláit, közelebb léptem hozzá. - Ne nyisd ki.
 Kezeimet mellkasára fektettem, és éreztem, hogy felgyorsul a szívverése. Az enyém követte, szinte loholt utána. Felcsúsztattam a nyakáig, majd beletúrtam a hajába és ajkam az övé ellen nyomtam. Finoman, mégis buzgón kapott a csipőm után, hogy teljesen magához húzhasson. Elbűvölőn, varázslatosan csókolt, éppúgy, mint aki 77 külön töltött nap el nem csattanó csókjait akarná bepótolni. Percek múlva, amikor már egyikőnk sem kapott levegőt, elhúzódtam tőle.
 - Kinyithatod - motyogtam neki, miközben én csukva tartottam a szemeimet. - Kérlek, ha kinyitom a szemem, mondd meg, mit látsz benne - felnyitottam szemhéjamat. Zayn mosolyogva, szinte remegő hangon szólalt meg.
 - Már nem fájdalmat, megbánást és félelmet látok. Erőt, boldogságot, egészséget, szeretetet. Békét. Annyira békés a tekinteted, hogy én magam is megnyugszom tőle. Annyira, olyan nagyon szeretlek, angyalkám.
 Egy pillanatra megállt a szívverésem. Talán kettőre is. Könny csordult végig az arcomon.
 - Hálás vagyok, amiért most itt vagy velem. Amiért végig kitartottál mellettem és hittél. Már a felszínen vagyok és nem fogok megfulladni. Mert itt vagy velem. Mert szeretlek és szeretve vagyok - hatalmas könnycsepp futott végig az arcán, miután ezt mondtam neki. Nyakamba temette az arcát és csak zokogott. Ahogyan én is tettem. Ott ültünk a lakásunk kanapéján, sok-sok hónappal a megismerkedésünk után, és életünkben először sírunk a feltétlen szeretetünk miatt.
 Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved.

 - Boldog december elsejét, angyalka - simított végig mesztelen hátamon Zayn. Puha csókokkal lepte el a hátam, a vállam, mígnem felébredtem.
 - Neked is, Zayn - fordultam a hátamra. A takaró lecsúszott a testemről, felfedve ezzel a mellem. Zayn mosolyogva nyomott csókot a nyakamra, majd fejét a mellkasomra hajtotta. Olyan meghitt volt az a pillanat, hogy el sem akartam mozdulni, nehogy eltűnjön az érzés. - Meddig maradhatsz? - tudtam, hogy nagyon kivételesnak számított, hogy velem lehetett.
 - Ma este már ott kell lennem a koncerten. A fiúk sok puszit küldenek amúgy, ezt elfelejtettem említeni.
 - Mikor látlak megint? - eltoltam magamtól, majd a hasamra fordultam, hogy jobban láthassam. Képtelen voltam betelni a szépségével. Az oldalára feküdt, könyökén megtámaszkodott, és édes, pimasz mosolyt küldött felém.
 - Legyen meglepetés.
 - És legközelebb mennyi ideig maradsz itthon? A turnénak a következő évi első koncertje csak hatodikán lesz.
 - Szóval kutattál utánam? Ezért büntetést érdemelsz - féloldalas mosolyra húzta a száját, majd könnyűszerrel a hátamra fordított, csípőmre ült, és büntetni kezdett. Nem csókolt meg, csupán ajkaival érintett meg minden lehetséges felületen. A fülemet, a fülem alatt, a nyakam, az állam, a járomcsontom, a halántékom, a homlokom, a szemem, az orrom. Felkuncogtam.
 - Imádom hallani a nevetésed - motyogta. - Ígérem, hogy minden nap meg foglak nevettetni.
 - Csókolj meg - nyögtem, amikor ajkai megálltak az enyémnél. Kinyitottam a szemem, mire elhúzódott. Értetlenül néztem. - Mi az?
 - Tudod, nem a csók pillanata a legjobb. Hanem az előtte lévő másodperc. Az, amikor még éppen nem érünk egymáshoz, de érzed a vibrálást közöttünk. Ne csókolj meg, mert ha megteszed, itt foglak hagyni az ágyban, egyedül. És ma nem is foglak elvinni valahová - fenyegetőzött, persze feleslegesen, hiszen mindketten tudtunk, hogy egyikre sem lenne képes.
 - Oké, rendben.
Közelebb hajolt hozzám, szemeit lehunyta, én viszont nem. Látni akartam a borostás arcát, szépen ívelő orrát, és látni a vibrálást.
 - Csukd be a szemed, mert máshogy nem fog menni - szólalt meg, mire felkuncogtam, de azért tettem, amit kért. Csak tudnám, honnan tudta. - Nem éreztem a vibrálást. Ha nem csukod be a szemed, nincs meg az a kapcsolat, ami kell - homlokát enyémnek döntötte, együtt ziháltunk. Éreztem a bizsergést, a vágyat, a szerelmet. Mielőtt összeért volna az ajkunk, több mindent éreztem, mint várható lett volna. A csók pedig mindent elsöprő volt. Szerelmes, kedves, elbűvölő, pajkos és erős. Mint a kapcsolatunk. Kezével végigsimított oldalamon, hogy aztán ujjait a csípőmbe nyomhassa, amit érintése nyomán ösztönösen megemeltem. Teste már most forróságot árasztott, vágyat és erotikát.
 - Megcsókoltál - szuszogta, miután megszakította csókunkat. - Megyünk enni, aztán öltözz fel, és indulunk valahová.
 - Te is megcsókoltál - ajkaim újra megtalálták övéit, lábamat teste köré kulcsoltam, így húzva közelebb magamhoz.
 Jó melegen felöltöztem.
 - Úgy érzem magam, mintha Harry női kiadása mellett sétálnék, de komolyan - szólalt meg Zayn, miután alig tíz perces autóút után kézen fogott, és elindultunk a járdán a reggeli hidegben. Védelmezőn magam elé öleltem a karját, hiszen olyan régen voltunk már így. Kettesben. A 77 nap alatt beszélgettünk telefonon és Skypen is, de csak nagyon minimális internethozzáférésem volt ilyen szempontból. Leginkább beszélgettem a többiekkel, akik hasonló problémákkal küzdöttek, és ezért is hálát adok. Én már jobban vagyok, három hónap után kiengedtek, de a többiek nem. Talán azért, mert nekem volt miért kijönnöm, de a legtöbbjüket elhagyták, megcsalták, vagy sosem volt senkijük. De engem idekint várt valaki, aki számomra a világot jelenti, aki akkor sem hagyott el, amikor befordultam. Mi több, éppen akkor állt mellém teljes vállszélességgel, és támogatott. Küzdöttem, mert még négy csodás srác és hét elbűvölő lány hitt bennem, hogy erős vagyok. Tizenkét ember, plusz egy, aki idővel nagyon jó barátom lett és akinek ezt az egészet köszönhetem.
 - Tény, hogy sok képet láttam róla és ő sem fogta vissza magát, amikor írt. Mindig küldött képeket is rólatok.
 - A piszok - hitetlenkedett mosolyogva, majd hirtelen megtorpant. - Itt vagyunk - fordult a kapu irányába, én pedig követtem tekintetemmel az övét. Elállt a lélegzetem.

2015. június 14.

14. - Elfogadás

Sziasztok! :)
Itt az új rész, aminek a tartalma teljesen ellentétben áll a hangulatommal. Először is, VÉGE A TANÉVNEK! :) Remélem, mindenkinek sikerült úgy zárnia az évet, ahogy szerette volna! Pihenjétek ki magatokat, a ballagóknak sok sikert az új iskolában, a többieknek pedig a következő évhez, esetleg az érettségihez.
Másodszor, a koncert valami hihetetlen volt, én ilyet még soha életemben nem éltem át. 55.000 ember több, mint 2 órán keresztül együtt énekelte a dalokat (kezdve a Macarena-val, mit együtt is táncoltunk), aztán háromnegyed órás késéssel megjöttek a fiúk. Az egész stadion felrobbant, hihetetlen hangjuk van, Istenem, lenyűgöző emberek. Úgy érzem, a srácok koncertje is olyan, mint a tetoválás. Egy sosem elég belőle! :)
 Jó olvasást!
All the love. D

Ha az út, amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a te utad.



 Demi egy hónapja járt nálam, augusztusban, és azóta nagyon sokat beszéltünk. Többször is találkoztunk, míg Londonban volt, de aztán vissza kellett repülnie Amerikába, így már csak az internet segítségével beszéltünk. Nagyon nehezen nyíltam meg neki, a kezdeti kiborulásom nem nyitotta ki a kapukat közöttünk. Tudta, hogy mik történtek velem, de azt nem, hogy hogyan éltem át őket, hogy milyen érzések voltak jelen akkoriban. De aztán idővel minden megváltozott. Elmentem szeptemberben, egyenesen az egyik kihelyezett klinikára, Illionis államba, a Treatment Centerbe. Demi is itt lépett a gyógyulás útjára sok évvel ezelőtt.
 Az orvosom, Mr. Phillis, egy nagyon kedves, barátságos ember. Két gyerekes családapa, boldog házasságban él a feleségével, Martha-val.
 Hat hete voltam bent a klinikán, de úgy éreztem, semmit sem változtam. Mintha ugyanaz az ember lennék, csak bezárva egy épületbe, ami tele van pszichológusokkal, pszichiáterekkel és betegekkel. Katy kilépett, már nem dolgozik a Dress-ben, és egyenesen Illionis-ig követett. Mióta szakítottak Andy-vel, nem volt az igazi önmaga, így a "csak levegőváltozásra van szükségem"-indok nekem tökéletesen megfelelt. Kibérelt egy olcsó kis lakást az intézettől nem messze. Tipikus állása van: Starbucks-os pultos, de azt mondta, hogy neki egyelőre jó, hiszen a ranglétrát meg kell mászni.
 Tudjátok, van néha az ember úgy, hogy nem tud felállni a padlóról, már nincs miért felállnia onnan. Nekem ez a pont akkor jött el, amikor az 55. napomon kaptam egy levelet, feladó nélkül. Nem nézhettem meg, éppen indulnom kellett Mr. Phillis-hez, ezért az ágyamra dobtam. A szobám igazából egyszerű volt. Napsárga falak, egyszemélyes ágy, tv, szekrény és egy külön zuhanyzó.
 - Nos, Norina. Most jött el az a pillanat, amikor el kell kezdened arról beszélni, amiről még senkinek. Kicsit kutattam itt-ott, a rendőrségen is, és találtam valamit, ami felkeltette az érdeklődésem. 2011 teléről beszélek - fekete pontok kúsztak a látóterembe, a fülem zúgni kezdett és olyan érzésem támadt, hogy menten elhányom magam. Szédültem, a mellkasom pedig úgy nyomott, mintha egy elefánt ülne rajta. A félelem hideg, nyálkás kígyóként kúszott végig a gerincemen, megállapodva a szívemnél. Éveket húztam le úgy, hogy egy mély, sötét gödör mélyére dugtam azokat az érzéseket, emlékeket, amik fájdalmat, kínt okoztak. Volt időm megtanulni a sutba vágni őket, de ahogy Mr. Phillis megemlítette, minden robbanásszerűen csapódott ki a gödör mélyéről.
 - Tisztában vagyok vele, hogy nehéz, és még senkivel sem osztottad meg, még a barátoddal sem, de ez nem olyan dolog, amit könnyű volt feldolgozni. Jelen állások szerint úgy tűnik, nem csak ezt nem sikerült - gyűlöltem ezt az embert. Ebben a pillanatban halálosan komolyan meggyűlöltem az előttem ülő férfit.
 - Maga szerint, ha sikerült volna, most itt ülnék ebben a rohadt székben? Rengeteg dolog történt velem az életem során, és nagyon szeretném, ha erről nem kéne beszélnem. Ezek az én gondjaim, nem másé. Másnak is van éppen elég belőle. Elég jól elzártam magam ettől az emléktől, rengeteg ideje nem jutott már eszembe. Nagyon szépen köszönöm - emeltem fel a hangom. Újra eszembe jutott a rettentetes pillanat. A zene, ami a rádióból szólt. Emma hangos kacagása, majd vérfagyasztó sikolya, ami fájdalmas kiáltássá válik. A becsapódás. A sötétség. A vér. Emma ernyedt keze. A bal oldalamba nyilaló fájdalom. A reflektorok. Kiabálás. A tűzoltók és a mentőtisztek hangja, ahogy egymásnak kiabálnak. Újra sötétség. Rideg, kórházi szoba. Erős fény. Egy egyszerű, ám fájdalmas kérdés, és egy még fájdalmasabb válasz.
 - Meg kell tanulnod elfogadni az univerzumtól, amit kapsz. De csak annyit kapsz, amennyit beleadsz. Az érzéseket nem lehet kizárni, Norina, hiszen ezek tesznek minket emberré. Élő emberré. Az aznap este történtek nem a te hibádból következtek be. Sem Emma hibájából. Áldozatok voltatok mindhárman.
 Sok idő óta most fakadok sírva úgy ezredjére.
 Emlékszem az ápolónő arcára, amikor feltettem neki a kérdést.
 - Emma jól van? - a válasza nem az volt, amit ilyenkor az ember vár.
 - Sajnálom. Ms. Gold, de a barátnője a helyszínen életét vesztette.
Nyugtatóztak, ki tudja, meddig. Napokig. Abban az időben semmit sem szerettem volna jobban, mint Emmával lenni, de úgy, hogy ne ő jöjjön vissza, hanem hogy én menjek fel hozzá. A véreredményem kimutatta, hogy drog volt a szervezetemben, pedig három-négy hónapja akkor már leálltam.
 Senki sem jött be hozzám a kórházba. Sem anyám, sem az állítólagos barátaim. Talán ekkor tudatosult bennem, hogy el kell innen tűnnöm, de nagyon messzire. Kezdetnek elég volt London is. Így amikor meggyógyult a kulcscsontom és a bordáim is helyre jöttek, fogtam a bőröndömet, lenyúltam a dugipénzünket a cukortartó aljáról és vonatra szálltam. Az arcomon liluló zúzódásokat alapozóval fedtem el, de a lelkemen lévőket csak a bőröm tudta eltakarni.
 A legjobb barátnőm meghalt egy autóbalesetben. Ő vezetett, nevettünk, a születésnapja előtti este elmentünk lazítani. Nem ittunk, nem drogoztunk. Józanok voltunk. A mellékútról kihajtó teherautó sofőrje már nem. Az én oldalamon érkezett az ütés, Emma félig kirepült a szélvédőn, nem volt becsatolva az öve. Az enyém igen. Az ajtó széttört, az oldalamba fúródott. A kulcscsontom és a csuklóm is eltört. A combom pedig teljesen összeroncsolódott. Még most is fáj néha.
 A teherautó sofőrje megúszta egy lábtöréssel, néhány zúzódással és egy elvett jogsival. Na, meg bűntudattal.
 - Mindhárman? Csak ketten ültünk az autóban - értetlenkedtem.
 - Gyermeket vártál. Terhes voltál, Norina - világosított fel Mr. Phillis, én pedig sokkot kaptam.
 - Terhes voltam? De én... - ekkor jutott eszembe a baleset előtt három héttel megtartott bulija az egyik drogos srácnak. Lehet, hogy túl sokat ittam, de ezek szerint lefeküdtem vele. Ha nincs az a baleset, mára már anya lennék egy ideje. Egy drogos gyerekét megszülni nem lett volna jó ötlet, de eszembe sem jutott volna elvetetni. Mindegy, hogy milyen, de anyja lettem volna annak a gyereknek. Hatalmas krokodilkönnyek folytak végig az arcomon. Anya voltam. Nem védtem meg a gyermekem. Rossz anya voltam.
 - Norina, figyelj rám, rendben? A következő lépés az elfogadás. Tíz apró lélegzet, oké? Fogadd el! Ragadd meg. Szeresd!
 - De mit fogadjak? Köszönjem meg, hogy meghalt a legjobb barátnőm és a gyerekem?
 - Nem. Neked kell rájönnöd, hogy miért is vagy hálás az életben! Mit kaptál, ami másnak nem adatott meg?

Minden alkalommal ilyen, ehhez hasonló kérdésekkel búcsúzott el, melyekre a következő foglalkozáson meg kellett adnom a választ.
 Amikor visszaértem a szobámba, nem volt erőm felnyitni a levelet. Lezuhanyoztam és lefeküdtem, de nem tudtam aludni. Tíz apró lélegzet. Fogadd el! Ragadd meg! Szeresd! Mi a fene ez? Mit jelent? Bármennyire is törtem a fejem, nem jöttem rá. Miért pont tíz? És miért apró? Fogadjam el? Ragadjam meg? Szeressem? A lélegzetet? Mit?
 Elővettem a levelet a fiókból. Csupa szép betűket kanyarítottak rá, amik a nevemet formálták.

 Kedves Norina!

Tudom, hogy már írnom kellett volna, vagy hívnom téged, de vártam. Várnom kellett, mert tudom, hogy talán most érkezel el az Elfogadás időszakához. Tudod, Mr. Phillis nagyon jó ember, és nagyon szeretne neked segíteni, mert lájta a reményt. Talán neked is mondta - sőt, biztosan -, hogy Tíz apró lélegzet. Fogadd el! Ragadd meg! Szeresd! Tudod, hogy mit jelent? Gondolkoztál már rajta? Ha nem, épp itt az ideje. Fogalmam sincs, hogy mi történt veled életed során, hiszen tény, hogy nem sokat árultál el, és ez nem is baj, így van helyén. Arra szeretnélek kérni, hogy ma este töprengj el azon, hogy miket rontottál el az életedben, mik azok a dolgok, amiket nem helyeselnél ennyi idősen! Írd le egy lapra, legyen az a naplód, egy kávéspapír, bármi! Írd ki magadból a fájdalmat, a sérelmet!
 Aztán vegyél elő egy másikat lapot. Gondold végig azokat a dolgokat, amiért hálát adhatsz Istennek, az univerzumnak, bárminek, amiben hiszel! Vedd számba a lehetőségeiedet! Nincs kétségem affelől, hogy most összeráncolt szemöldökkel olvasod ezt, és teljesen hülyeségnek gondolod. Pedig hidd el, hogy nem az. A mai napig van olyan este, amikor megteszem ezt. Lehet, hogy 4 hibámat sorolom fel és 2 köszönetet, de megtisztít. Segít elfogadni azt az embert, aki ma vagyok. De nem hagyom, hogy a múltam meghatározza azt, aki ma vagyok.
 Talán elgondolkozol és megérted, mit üzen ezzel Mr. Phillis. Tíz apró lélegzet. Fogadd el! Ragadd meg! Szeresd!
 Ne feledd, hogy szeretve vagy. Erős vagy. És egy csodálatos ember, aki el tudja fogadni a múltját, azt az embert, aki ma ezt a levelet olvassa.
Sok szeretettel
Demi

 Sok ideig néztem még a lapot és szinte alig tudtam felfogni.
Elvettem egy papírtörlőt a polcról, fogtamegy tollat és írni kezdtem. Írok, írok és írok. A nővérem haláláról. A fizikai és mentális fájdalomról. Jake-ről. A drogról, az alkoholról, az érzelemmentes szexről. A barátnőm haláláról. A gyerekem elvesztéséről. Új papírra írtam, amire már ennyi került: Zayn. Új esély Istentől. Dress. Képek. Emlékek.
Ezekért vagyok hálás. Mély levegőt veszek. Egy.. Kettő.. Három... Tíz.
 Megértem. Ekkor értem meg Mr. Phillis mondanivalóját.
 És elfogadom, amit kaptam. Túl vagyok az Elfogadás fázisán.

2015. június 9.

13. - A segítség

Sziasztok! :)
Ez a rész a legmeghatározóbb számomra, hiszen nagyon fontos szerepet tölt be az életemben ez a személy, ezért is őt választottam. A részben kiderül, hogyan is érzek a segítővel, a betegséggel és az egész élettel kapcsolatban. Rövid lett, de nem is a hosszúság volt a cél, hanem az, hogy leírjam, ami erről az egészről a véleményem.



Mindig az első lépés a legnehezebb. Az első alkalom, amikor először adod meg magad, amikor először mondod ki: igen, belátom, szükségem van segítségre, nem boldogulok egyedül.

 Két nap múlva a kanapén ültem, ideges voltam, izzadt a tenyerem, és legfőképp az zavart, hogy nem tudom, kivel fogok találkozni. Harry nem árulta el, de azt mondta, hogy ismerem ezt az embert. Meg hogy szeretem.
 A srácok próbálni voltak, hiszen jövő héten már mennek turnézni. Közben kiadják majd az új albumot, és egy kis meglepetéssel készülnek a rajongóknak a hónap végén, ezért nagyon sokat ülnek valakinek a zeneszobájában és dalt írnak.
 A csengő megszólalt, én pedig azonnal felpattantam a kanapéról. A combomon lévő még újabb sebek szinte felkiáltottak, ahogy a kezemen lévők is, amikor a pulcsit is ráhúztam a tegnap ejtett sebekre, ha a karkötők alól véletlen kilátszódnának. Mély levegőt véve nyitottam ki az ajtót, és azonnal elállt a lélegzetem. A világ legcsodálatosabb embere állt előttem, teljes valójában, mosolyogva, szinte ragyogva. Évek óta követem a munkásságát, sok ideje várom, hogy végre találkozhassak vele, de erre azért nem számítottam.
 Demi Lovato állt az ajtómban. Az az ember, akit a legjobban tiszteltem a zeneiparban, akinek a zenéjét évek óta hallgatom. Azzal, hogy találkozhattam vele, egy álmom vált valóra. Először semmit sem kérdezett, csak beszélgettünk, teljesen általános dolgokról. A zenéjéről, Vilmerről, a közös életükről. A képeimről, Zaynről, a kapcsolatunkról. Aztán pár óra múlva megkért, hogy beszéljek a komoly dolgaimról is.
 - Gyerekkori bántalmazás, erőszak, a nővérem a kádban, körülötte vér, aztán újabb bántalmazások, drog, és rengeteg pia, mindeközben hánytatás és önbántalmazás. Tömören ennyi az életem - a kín és az emlékek aljas csúszómászóként siklottak végig a gerincemen, én pedig bármennyire is próbáltam tartani magam, mégis elkezdtem sírni. Eddig bírtam tartani magam, de feladtam. A fájdalom megjelent a mellkasomban, mintegy démon a vállamon, és folyton azt hajtogatta, hogy gyenge vagyok, semmirekellő és jelentéktelen. Évek óta küzdök önmagammal, és már nem tudom elviselni a fájdalmat. - Semmi vagyok.
 - Soha ne mondj ilyet, rendben? Erős vagy, még ha nem is hiszed el. Rettentő erős vagy, mert Zaynt beengedted, a srácokat is közel engedted magadhoz, ahogy engem is, és ez azért van, mert némán kiáltasz segítségért, mert félsz beszélni a problémáidról. Félsz attól, hogy mi lesz, ha valaki kinevet, vagy megaláz emiatt, igaz? - ziháltam, a fájdalom ismét megjelent, hogy elpusztíthasson, hogy megsemmisíthessen. Bólintottam egyet. - Képzeld el, mondok neked valamit. Bulimia és drogproblémák miatt kerültem a klinikára. Az iskolában sokat bántottak, magántanuló lettem. Pár hónap múlva kiengedtek, de nem gyógyultam meg, ismét visszaestem. Ismét kiengedtek, és azóta minden nap harcolok. Vilmer mindig figyelemmel kíséri a dolgaimat, hogy mennyit és mikor eszem. Ha ő nincs velem és nem figyelmeztet, azóta már milliószor estem volna vissza. Segít nekem, ahogy neked is segíteni fog Zayn, amint kijössz onnan. De neked kell megtenned az első lépést és elég erősnek lenned ahhoz, hogy hamarosan velem gyere a klinikára. Tudod, a szeretet erősebb, mint a késztetés, hogy tökéletes légy. Senki sem várja el tőled, hogy megváltozz érte, mert így szeretnek, ahogy vagy. Azt kell tenned, ami boldogságot okoz, olyan emberekkel kell lenned, akik nem húznak le, akik mellett több vagy. Merj beszélni a problémádról, mert az önbántalmazás nagyon komoly dolog, és nem szabad eltitkolni vagy játszani vele. Nehéz beszélni a nyilvánosságnak a problémáimról, de meg kell tennem, hogy segíteni tudjak az embereken. Ha én merek beszélni a kamerák előtt ezekről, akkor ők is meg tudják tenni a pszichológusuknak. Mert erősek, mert mindenki képes rá. Isten csak olyan feladatokat állít eléd, amikkel meg tudsz birkózni. Nem azért beszéltem erről a dologról, hogy sajnáltassam magam, vagy hogy megszánjanak, hanem azért, hogy talán ezzel segíteni tudok másokon. Hogy talán inspiráció leszek valaki számára. És büszke vagyok magamra, hogy már egy másik életért is felelősséget tudok vállalni. Buddy az én kisfiam, és igen, büszkeséggel tölt el, hogy már másra is tudok vigyázni magamon kívül. Ha nem szereted először magad, akkor mást sem fogsz tudni.
 Annyira hálás vagyok neki, hogy az valami elmondhatatlan. Alig töltött nálam pár órát, és teljesen feltöltődtem energiával. Reményt adott, hogy van esély a gyógyulásomra, hogy lehetek boldog és túlléphetek ezen az egészen. Mégis alig hittem el neki. Eddig is tisztában voltam vele, hogy a baj bennem van, és lehet is tenni ellene valamit, de nem volt inspirációm, motivációm.
 - Minden rajtad áll. Valahonnan mindig erőt merítesz ahhoz, hogy felkelj és elmenj munkába, igaz? Nos, ez az, amit soha ne felejts el. Bármi is az..
 - A festés.. és Zayn. Miattuk kelek fel reggel.
 - Ez isteni! Miket festesz?
 - Csak ilyen semmiket. Nem jók.
 - De, jók. Azért jók, mert szívvel-lélekkel csinálod, mert mindenedet beleadod azokba a képekbe. Megmutatod őket? - bólintottam, majd intettem, hogy kövessen. A hátsó kertbe mentünk, ahol van egy kis faház, ami régen lomtár volt, de mára már a festőszobám lett. A legtöbb kép sötét, hideg színekkel lett festve. Egy magányos fa, állat vagy éppen egy arctalan ember a tömegben. És van néhány színesebb kép is.
 - Ezeket akkor festetted, amikor megismerted őt? - mutatott a vidámabb témájú képekre is. Ezeken megjelenik a zöld, a piros és a sárga szín is. A képek nonfiguratívak, de többnyire a virágok és a szívek uralták a vásznat. Néhol megjelent egy Z és elvétve egy N is, egyszer pedig az fekete indák között egy fehér gyűrű is, ami fogalmam sincs, miért és hogyan került oda. Csak ott volt. - Eljegyzési gyűrű?
 - Nem tudom. Csak odakerült - vontam vállat egyszerűen.
 - Norina, ez nem véletlen van ott. Szeretnéd, ha megkérné a kezed?
 - Nem, Demi, én.. Nem vagyok elég jó és tiszta egy házassághoz. Most még nem.
 - És később? Pár év múlva?
 - Gyerekeket szeretnék. Kettőt, és nagyon remélem, hogy Zayn lelkét fogják örökölni, nem az enyémeket - mosolyodtam el a gondolatra. Két gyerek tőle, két gyerek, akiknek ő az apja. Két csodás kis csemete, akiket a világon a legjobban szeretnek majd.
 - Látom, tervezel - szólalt meg egy hang az ajtó felől. Zayn állt ott, karba font kézzel, mosolyogva, fejét kicsit oldalra biccentve. - Demi, itt van érted a kocsi.
 - Jaj, rohanok. Hamarosan felhívlak, oké? A lényeg, hogy nem kell fizetned érte, a Mental Health Championnál egy embert meghatározott időközönként felkarolhatok, és fizethetem neki a kezelést. Téged választalak, oké? Nemsokára telefonálok. Vigyázz magadra! - nyomott puszit az arcomra, majd szorosan megölelt.
 - Te pedig vigyázz rá - mosolygott Zayn-re, majd elviharzott.
 - Szóval, hogy ment? - lépett hozzám közelebb, miután bementünk a házba, és megálltunk a hátsó ajtónál.
 - Rettentő aranyos, kedves, és ezt sosem fogom tudni meghálálni Harry-nek.
 - Örülök - nyomott csókot a számra. Nyelvem átdugtam a szájába, szinte már erőszakosan, de nem érdekelt. Annyira szerettem, annyira szükségem volt rá, mint még soha semmire. - Hé, kislány.
 - Hm? - húzódtam el tőle egy kicsit.
 - Két Malikot akarsz? - bólintottam. - Biztos?
 - Ezermillió százalék - hajoltam hozzá közelebb suttogva, de nem csókoltam meg.
 - Szerinted elbírnánk két olyan szuper gyerekkel, akiknek mi vagyunk a szülei?
 - Minden bizonnyal - bólogattam mosolyogva.
 - Ha többet örökölnek az én génjeimből, akkor túl jól fognak kinézni. Pedig az én szintemet elég nehéz megütni - karjait szorosan körém fonta, kicsit megrogyasztotta a térdeit, hogy ajkaink újra egy magasságban legyenek. - De neked mégis sikerült, angyalka.
 - Hazug vagy, Zayn. Mocskosul nagy hazudozó vagy - nevettem el magam, majd megcsókoltam. - Ma este elviszel munkába?
 - Ahogy mindig - puszilta meg a homlokom, majd a fenekemet megpaskolva a konyha felé terelt, hogy csináljunk vacsorát. - Mi az a karodon? - kérdezte húsz perc múlva, mikor felhúztam a pulcsim ujját, hogy a nagyobb edényeket elmosogassam. Úgy kérdezte, mintha nem tudta volna. Pedig pontosan tudta.
 - Semmi - ráztam a fejem, miközben elzártam a csapot és félbehagytam a mosogatást.
 - Ne vágd meg magad többé, oké? Ha megvacsoráztunk, elviszlek valahová. Nincs messze, gyalog is mehetünk.
 - Rendben - bólintottam szégyenkezve, majd megterítettem. Gyorsan megvacsoráztunk, majd kabátot vettünk és egymás kezét fogva indultunk el. Az utca végében lévő apró házhoz mentünk, ahol nem lakott senki. Soha nem volt használva Zayn állítása szerint.
 - Megvettem. Neked - nyitotta ki az ajtót, majd előre engedett. Hamar megtaláltam a kapcsolót, így amikor a lakás már fényárban úszott, megértettem, miért nekem vette. A falnak támasztva egy baseball-ütő, mellette egy rossz tv, sok-sok sérült váza, rossz laptop, és rengeteg kacat, amit szét lehet törni. - Inkább itt add ki a fájdalmad, mintsem magadon vezesd le. Ide bármikor jöhetsz és senkit sem fog zavarni a zaj. Üvölthetsz is, ha úgy jobban esik.
 - Nem tudom, mit mondjak. Az sem biztos, hogy menni fog szétütni ezeket a dolgokat.
 - Próbáld meg - nyújtotta felém az ütőt. - Hajrá.
Szétnéztem a helyiségben. A tv-n akadt meg a pillantásom. Közelebb léptem hozzá, a vállamhoz emeltem az ütőt, majd a fájdalomra gondoltam, amit anyám és apám bántalmazása okozott a lelkemen. A sebekre, amiket ragtapasszal ragaszottam le, nem engedve őket levegőhöz jutni. Amik soha nem gyógyultak be. Ütöttem. Teljes erőmből beleütöttem a tévébe, a baseball-ütő keményen csapódott a képernyőbe, ami halk pukkanással robbant szét. Újra és újra lesújtottam, minden ütéssel megkönnyebbülve egy kicsit. Mintha megtisztult volna lelkem és minden ütéssel távozna belőlem egy kicsi fájdalom. Könnycseppek futottak végig az arcomon. Hirtelen felindulásból eldobtam az ütőt és a vázákhoz léptem. Az iskolai terrorra gondoltam, és arra, hogy a pokolba az összes olyan emberrel, akik bántják a másikat, akár így, akár úgy. A falhoz csaptam a lila virágos vázát. Káromkodások hagyták el a számat, majd újabb váza után nyúltam. A piás és drogos társaságra gondoltam, akik miatt majdnem függő lettem. Földhöz vágtam az amúgy gyönyörű vázát. A lelkem megkönnyebbült, a mellkasomban némileg engedett a nyomás. A nővérem jutott eszembe, ahogy a kádban fekszik, holtan. Elgyengülve omlottam a földre, térdre rogytam, fejemet a szőnyegre hajtottam és a hajamba markoltam. Keservesen sírtam, torkomból fájdalmas nyögések törtek fel, miközben a hiányra, az űrre gondoltam, amit Molly hiánya okozott. A fájdalom, amit akkor éreztem, amikor rátaláltam.
 Zayn ölelését éreztem magamon ki tudja, mennyi idő elteltével.
 - Ideje hazamenni, rendben? Lassan egy órája sírsz, nyugodj meg.
 - Velem maradsz? - kérdeztem tőle, amikor a vállának dőlve sétáltunk haza.
 - Mindig melletted leszek és segíteni fogok, angyalka, ettől nem kell félned.


(P.S.: A VERSENY MÉG MINDIG FOLYIK, AKI NEM VÁLASZTOTT MÉG, ÉS TETSZIK NEKI AZ IROMÁNYOM, KÉREM, HOGY SZAVAZZON! <3 LINK Előre is köszönöm! :*)

2015. június 4.

12. - Story of my life

Sziasztok! :)
Valójában nem a legboldogabb rész, de le kellett írnom, hogy tudjátok, mi történt Ninával, amiért ilyen lett. Remélem, hogy tetszeni fog - bár egy ilyen rész nem igazán tölti el az embert pozitív érzésekkel.
Nem sok van már hátra, a koncertig 6 nap, az iskolából pedig már csak egy hét!
Nem tudom, hogy olvasod-e most ezt, Vivi drágám, de remélem, hogy az írásbelik jól sikerültek, és a szóbelik is jól fognak! <3
All the love. D


 Az emlékek nem csak a múltról szólnak, meghatározzák a jövőnket.


 Miután megnyugtattam magam, elindultam vacsorát főzni kettőnk számára. Lasagnet készítettem, sokféle sajttal megszórva, desszertnek pedig egy kis muffint csináltam. Mivel korán kellett felnőnöm és főznöm két-három emberre, így remek szakács voltam. Kísérletezgettem a kajákkal, néha nagyon finom lett, néha pedig szinte ehetetlen, de így tanultam meg, hogy mihez mi a jó.
 - Zayn, kész a vacsora - nyitottam be a zeneszobába, ahol rengeteg teleírt és összefirkált papír, gitár, zongora és rengeteg kép a fiúkról. Amint megpillantotta, hogy ott állok, azonnal lehajtotta a laptopja tetejét és az előtte lévő papírlapot is gyorsan az egyik fiókba gyűrte. - Jössz?
 - Máris, angyalka - lépett hozzám közelebb, majd szorosan testéhez vont és megcsókolt. Ezúttal én mélyítettem el a csókot, szinte akaratlanul. Az agyam egy rejtett zuga tudta, hogy ez az este mindent megváltoztat kettőnkkel kapcsolatban, és lehet, hogy sosem lesz már ugyanilyen jó és békés. Könnyedén ugrottam az ölébe, bár a combom hajlatában lévő tegnapi vágások fájtak, valószínűleg ismét véreztek. A falnak dőlt, majd lecsúszott a földre, engem pedig szorosan tartott az ölében. Hosszú tincsei közt futtattam végig az ujjaimat, így húzva hátra a fejét, hogy nyelvemmel a lehető legjobban elmerülhessek a szájában. Felnyögött, amikor megharaptam az ajkát. - Imádom a vacsorámat.
 - Lasagne és muffin vár odalent - nyomtam csókot szájára, majd feltápászkodtam öléből.
 A vacsora annyira vidám hangulatban telt, hogy szinte már visszakozni kezdtem, de tudtam, hogy ma este meg kell tennem. Nem futamodhattam meg, hiszen tisztában voltam vele, hogy ő az egyedüli, akinek mindent megengedtem.
 - Beszélnünk kell - szólaltam meg, miközben a mosogatógépbe pakoltam. Valójában teljesen jól megvoltunk együtt. Azzal, hogy ideköltöztem, csak még jobban megerősödött a kapcsolatunk, hiszen így minden este biztonságban tudhatott, én pedig megnyugodtam, hogy nem fog elhagyni egyik reggelről a másikra.
 - Oké, de eszedbe juttatom, hogy két hét múlva elmegyek turnézni, angyalka - huppant le a kanapéra, én pedig követtem példáját. - Baj van?
 - El fogom mondani neked, hogy mi történt a 23 év alatt egészen addig, amíg nem találkoztunk. Nem tudom, mennyit bírok majd elmondani, és nem ígérem, hogy kibírom sírás nélkül. Vagyis inkább készülj fel, hogy zokogni fogok - megragadta a kezem és a mellkasára vont. Ott ültünk a majdnem teljesen sötét lakásban, és úgy éreztem, hogy a szeretetünk az egyetlen fényforrás a házban. - Még valami. Kérlek, bármit is mondok bárkivel kapcsolatban, ne akard majd megölni, oké?
 - Oké - simított végig hajamon - Biztos vagy benne?
 - Igen - suttogtam, majd lehunytam a szemem, és vártam. Vártam, hogy a lehető legtöbb erőt összeszedjem, ami bennem bujkál. Zayn egy árva szót sem szólt, csak simogatta a hajam, néha pedig puszit nyomott a fejemre. - Négy éves voltam, amikor az apám elhagyott minket. Anyámat, Molly nővéremet, és engem. Az anyám nem bírta elviselni a hiányát, ezért teljesen elhanyagolt minket. Molly vitt óvodába, majd jött értem a suliból, egyedül tanult, és egy idő után már ő is főzött. Aztán anyámat kirúgták az állásából, mert több kuncsafttal is kavart, emiatt egyre többet maradt ki a munkahelyéről, a főnöke pedig megelégelte. Azt hiszem, ekkor kezdett el inni. Örültünk Molly-val, hogy megszabadultunk apánktól, aki rendszeresen bántalmazott minket. A nővérem öt évvel volt idősebb nálam, és talán ezért is történt, hogy többször is ellenszegült apám akaratának, így rajta töltötte ki általában a dühét. Amikor apa lelépett, volt némi fellélegzési időnk, amíg anyánk el nem kezde. Hat éves lehettem, amikor hazahozta az első pasit, de aztán pár hónap után mind lelécelt, mert nem kell neki két kölyök meg egy alkoholista nő. Tizenegy voltam, amikor hazajött Patrickkel és Jake-kel. Patrick egy jómódú férfi volt, akit a neje megcsalt, a bíróságon pedig ő kapta a gyereket, Jake-et - hatalmas, mérhetetlen fájdalmat éreztem a mellkasomban. Egyre csak nyomott, nyomott, a könnyeim patakzottak, de nem hagytam abba. Nem tehettem meg. Tudnia kellett. - Sokáig voltak együtt. azt hiszem öt évig. Valahogy két hónapja lehettek ott, épp anyu születésnapja volt, Jake pedig behívott a szobájába, hogy csináljunk neki meglepetést. Tizenegy évesen egy gyerek persze, hogy meg akarja lepni az anyját valamivel a születésnapján, ezért hát bementem. Anyuék lent Molly-val zenét hallgattak, főztek, én pedig Jake szobájában voltam. Anyu ritkán volt józan, és az az este ezek közé az alkalmak közé tartozott. Amikor bementem, bezárta az ajtót. Megkérdeztem, hogy miért tette, mire az volt a válasza, hogy nehogy megzavarjanak minket, én pedig gyerekfejjel hittem neki. Lelökött az ágyra, én pedig semmit sem tehettem egy tizenöt éves fiúval szemben. Annyira fájt, égetett a fájdalom, hogy üvölteni akartam, de befogta a számat. Annyira zokogtam, hogy nem jutottam levegőhöz, és majdnem elájultam. Véreztem, kidörzsölt, és alig tudtam megmozdulni. Megfenyegetett, hogyha bárkinek is szólok, sokkal nagyobb baj fog történni - Zayn maga mellé húzott a kanapén, majd a derekamat kezdte el simogatni. A mellkasán feküdtem, a pólójára folyt a könnyem. Ajakit a homlokomra nyomta, és ott is tartotta. - Ezért hát nem szóltam senkinek. Napról napra megtette, általában este - még akkor is, amikor megvolt a menzeszem -, mire anyám kiütötte magát, az apja pedig elment biztonságiőrködni. Molly önhatalmúlag aludt egyik-másik barátnőjénél, de én nem tudtam. Nem volt kihez mennem. Miután nagy felsőkben és bő nadrágban, kócos hajjal kezdtem iskolába járni, az összes barátom lelépett. Egyedül voltam, mint a kisujjam, és nem tudtam mit tenni. Fájt, hogy elhagytak, hogy nem szólhatok senkinek arról, amit Jake csinál velem, hogy anyám piál, így arra gondoltam, hogyha lefogyok, talán nem fogok tetszeni Jake-nek és abbahagyja a dolgot. Elkezdtem hánytatni magam. Miután nem hagyta abba, pengét fogtam, és vágtam. A karomon, a hasamon, de ezek elmúltak évekkel később, viszont a fájdalom nem. Zokogtam, minden este, minden reggel, de Jake nem tágított. Néha még videóra is vette a dolgot - hangosan felzokogtam, Zayn pólóját markoltam, szorítottam magam a testéhez, ő pedig egy árva szót sem szólt, csupán szorította testemet a testéhez. Éreztem a fájdalmat, a megtörtséget a lelkemen, de biztonságban voltam ott, a karjaiban. És ezért mérhetetlenül hálás voltam neki. - Tizenkettő voltam, amikor... a suliból hazaérve senkit sem találtam otthon. Pisilnem kellett, ezért a fürdőszobába mentem, és amit ott láttam, senkinek sem kívánnám - nem szólalt meg, várta, hogy folytatni tudtam. A fájdalom felemésztett belülről, amit éreztem, mérhetetlen kín volt. Mintha tűzben égnék. Mardosott belülről, a könnyeimmel együtt próbált távozni a fájdalom, de a szememnél megragadt. Ott ült a szememben a fájdalom, ezt láttam Zayn szemében. A saját fájdalmamat. - Egy kád forró víz. Rengeteg vér. Penge a padlón, a kádban és a mosdókagylóban. A kádban a nővérem feküdt. Elvérzett - nem tudom, honnan volt annyi könnyem, hiszen abban az időben mindent kisírtam, ami csak létezett, de most megállás nélkül folytak. Annyira szorítottam Zayn-t, hogy szinte belefájdult a testem, de szükségem volt rá. - Akkor, abban a pár órában nem tudtam sírni. Lesokkolt a dolog. A pengéket a kezembe véve fordultam az ajtó felé, ahol anya és Patrick állt. Anyu akkor vert meg először úgy, hogy.. hogy összepisiltem magam a fájdalomtól. Hónapokon keresztül azt kiabálta nekem, hogy én öltem meg Mollyt. Hogy kényszerítettem, hogy felvágja az ereit. Mindamellett, hogy anyám folyamatosan bántalmazott, Jake sem hagyta abba, egy percre sem. Ennyi idősen egy ilyen dolog szinte felemészt belülről. További négy éven keresztül kellett elviselnem, hogy hajhássza a kielégülését, bár a legutolsó másfél évben már volt barátnője, de mindig azt mondta, hogy mivel én voltam neki az első, ezért nem tud elszakadni tőlem. De ekkor már több esze volt, és hetente csak kétszer-háromszor tette meg. Aztán Patricknek el kellett utaznia Amerikába, mert áthelyezték, szóval Jake is ment vele. Így szabadultunk meg tőlük. Anyám újra bekattant, ivott, vert, én pedig még mindig hánytattam és vágtam is magam, végül pedig rossz társaságba keveredtem. Füveztek és ittak, én pedig így el tudtam felejteni a fájdalmat egy kis időre. Menekültem ezek elől, mert nem volt erőm. Miután leérettségiztem és betöltöttem a tizennyolcat, utoljára ittam és füveztem azokkal a haverokkal, hajnalban hazamentem, a telepakolt két bőrönddel a kezemben indultam el a vasútállomásra. Nem terveztem, csak menni akartam a problémák elől, magam mögött hagyni őket, elszakadni attól a szar helytől, ezért szó szerint a leghamarabb induló vonatra szálltam fel, és hát így kerültem Londonba. Egész nap ház után kutattam, de nem találtam semmit. A taxisorfőrt megkértem, hogy London olyan negyedébe vigyen, ahol olcsón van lakás. Egy lakás sem volt szabad, a taxi elment, de nekem alvóhelyet kellett találnom. Elindultam egy irányba, gondoltam, hogy csak lesz velem valami, aztán megláttam Steve kopasz fejét a Dress előtt. Már akkor is kedves volt hozzám, kihívta Amandát, hogy legalább munkám legyen, aztán már aznap kezdtem is. Pénz kellett, sürgősen, ők pedig megadták ezt nekem. Az este végéig nem tudtam, hol fogok aludni. Aztán Katy mondta, hogy nem messze lakik innen, mehetek hozzá az éjszakára, végül ott ragadtam. És most pedig itt vagyok. Veled. És már nincs szükségem drogra, hogy elfelejtsem a múltam. Mert te vagy a jelenem, és ez mindennél többet jelent nekem.
 - Nekem pedig az jelent mindennél többet, hogy ezt elmondtad nekem, és hogy itt vagy. Velem - szólalt meg némi csend után.
 - Mennyi idő kell, hogy feldolgozd?
 - Együtt megcsináljuk, oké? Tudom, hogy nem vagy túl rajta, mert akkor nem sírtál volna, angyalka - simította tenyerét arcomra, barna tekintetével fogva tartva. Potyogtak a könnyeim, miközben bólogattam. Halványan elmosolyodtam, majd felkacagtam. Zayn értetlenül nézett rám.
 - Megkönnyebbültem - borultam a nyakába, hátradöntve ezzel a kanapéra. Lovaglóülésben ültem csípőjére, majd lehajoltam hozzá. - Szeretlek, édes.
 - Én is szeretlek, angyalka - fogta kezei közé arcomat, de nem csókolt meg. - Meg.. izé.. Szóval szabad?
 - Hé, nem azért mondtam el, hogy máshogy viselkedj velem a múltam miatt.
 - Verekedtem, kicsaptak a suliból, kettőből is, aztán pedig rossz társaságba keveredtem. Korán vesztettem el a szüzességem, ráadásul egy idősebb lánnyal, aki csak azért feküdt le velem, hogy megalázhasson. Mindenkinek elmondta, hogy milyen kicsi a farkam, szóval emiatt sokat bántottak. Meg a származásom miatt is. Terroristának tartottak, rossz embernek. Ittam fiatal koromban, tényleg nagyon sokat. A szüleim nem tudták, csak akkor jöttek rá, amikor már jött az értesítő, hogy iskolai verekedés és illuminált állapotban iskolában való tartózkodás miatt kicsapnak. De becsületemre váljon, hogy a származásomat védtem azzal, hogy bemostam egyet annak a seggfejnek.
 - Szóval mindketten elcseszettek vagyunk, Zayn?
 - Légy bárki szemében elcseszett, az én szememben a legtökéletesebb nő maradsz.
 - Mi lenne, ha ma este úgy tennénk, mintha mindkettőnk számára első alkalom lenne? Csak azért, hogy mindketten...
 - .. a megfelelő személynek adjuk a szüzességünket. Oké - nyomott csókot a számra, miután befejezte a gondolatomat. - Hálás vagyok, amiért elmondtad.
 - Én is, amiért te. A lánnyal mi lett?
 - Pár éve, amikor hazamentem, felkeresett, hogy ő megbánta, és nem kezdhetnénk-e elölről, én pedig megmondtam neki, hogy amerről jött, arra menjen. Soha többé nem keresett, bár szerintem azért, mert ott állt mellettem a négy legjobb barátom, valószínűleg halált okozó pillantással méregetve szegény lányt.
 Felkacagtam. Annyira felszabadult voltam, szinte remegtem a boldogságtól. Elmondtam neki, amit mindenki elől titkoltam sok-sok éven át. Ő az első, akinek erről beszéltem, és minden bizonnyal az utolsó is.

(FONTOS! Jelentkeztem egy versenyre - a képét jobb fent láthatjátok -, és Közönség díjra jelöltek. ITT A LINK, ahol megtaláljátok a kis irományomat - meg a többiekét is persze -, és a linket, ahol tudtok szavazni. Nagyon hálás lennék érte! Előre is köszönöm!)