13. - A segítség

Sziasztok! :)

Ez a rész a legmeghatározóbb számomra, hiszen nagyon fontos szerepet tölt be az életemben ez a személy, ezért is őt választottam. A részben kiderül, hogyan is érzek a segítővel, a betegséggel és az egész élettel kapcsolatban. Rövid lett, de nem is a hosszúság volt a cél, hanem az, hogy leírjam, ami erről az egészről a véleményem.

Mindig az első lépés a legnehezebb. Az első alkalom, amikor először adod meg magad, amikor először mondod ki: igen, belátom, szükségem van segítségre, nem boldogulok egyedül.

 Két nap múlva a kanapén ültem, ideges voltam, izzadt a tenyerem, és legfőképp az zavart, hogy nem tudom, kivel fogok találkozni. Harry nem árulta el, de azt mondta, hogy ismerem ezt az embert. Meg hogy szeretem.
 A srácok próbálni voltak, hiszen jövő héten már mennek turnézni. Közben kiadják majd az új albumot, és egy kis meglepetéssel készülnek a rajongóknak a hónap végén, ezért nagyon sokat ülnek valakinek a zeneszobájában és dalt írnak.
 A csengő megszólalt, én pedig azonnal felpattantam a kanapéról. A combomon lévő még újabb sebek szinte felkiáltottak, ahogy a kezemen lévők is, amikor a pulcsit is ráhúztam a tegnap ejtett sebekre, ha a karkötők alól véletlen kilátszódnának. Mély levegőt véve nyitottam ki az ajtót, és azonnal elállt a lélegzetem. A világ legcsodálatosabb embere állt előttem, teljes valójában, mosolyogva, szinte ragyogva. Évek óta követem a munkásságát, sok ideje várom, hogy végre találkozhassak vele, de erre azért nem számítottam.
 Demi Lovato állt az ajtómban. Az az ember, akit a legjobban tiszteltem a zeneiparban, akinek a zenéjét évek óta hallgatom. Azzal, hogy találkozhattam vele, egy álmom vált valóra. Először semmit sem kérdezett, csak beszélgettünk, teljesen általános dolgokról. A zenéjéről, Vilmerről, a közös életükről. A képeimről, Zaynről, a kapcsolatunkról. Aztán pár óra múlva megkért, hogy beszéljek a komoly dolgaimról is.
 - Gyerekkori bántalmazás, erőszak, a nővérem a kádban, körülötte vér, aztán újabb bántalmazások, drog, és rengeteg pia, mindeközben hánytatás és önbántalmazás. Tömören ennyi az életem - a kín és az emlékek aljas csúszómászóként siklottak végig a gerincemen, én pedig bármennyire is próbáltam tartani magam, mégis elkezdtem sírni. Eddig bírtam tartani magam, de feladtam. A fájdalom megjelent a mellkasomban, mintegy démon a vállamon, és folyton azt hajtogatta, hogy gyenge vagyok, semmirekellő és jelentéktelen. Évek óta küzdök önmagammal, és már nem tudom elviselni a fájdalmat. - Semmi vagyok.
 - Soha ne mondj ilyet, rendben? Erős vagy, még ha nem is hiszed el. Rettentő erős vagy, mert Zaynt beengedted, a srácokat is közel engedted magadhoz, ahogy engem is, és ez azért van, mert némán kiáltasz segítségért, mert félsz beszélni a problémáidról. Félsz attól, hogy mi lesz, ha valaki kinevet, vagy megaláz emiatt, igaz? - ziháltam, a fájdalom ismét megjelent, hogy elpusztíthasson, hogy megsemmisíthessen. Bólintottam egyet. - Képzeld el, mondok neked valamit. Bulimia és drogproblémák miatt kerültem a klinikára. Az iskolában sokat bántottak, magántanuló lettem. Pár hónap múlva kiengedtek, de nem gyógyultam meg, ismét visszaestem. Ismét kiengedtek, és azóta minden nap harcolok. Vilmer mindig figyelemmel kíséri a dolgaimat, hogy mennyit és mikor eszem. Ha ő nincs velem és nem figyelmeztet, azóta már milliószor estem volna vissza. Segít nekem, ahogy neked is segíteni fog Zayn, amint kijössz onnan. De neked kell megtenned az első lépést és elég erősnek lenned ahhoz, hogy hamarosan velem gyere a klinikára. Tudod, a szeretet erősebb, mint a késztetés, hogy tökéletes légy. Senki sem várja el tőled, hogy megváltozz érte, mert így szeretnek, ahogy vagy. Azt kell tenned, ami boldogságot okoz, olyan emberekkel kell lenned, akik nem húznak le, akik mellett több vagy. Merj beszélni a problémádról, mert az önbántalmazás nagyon komoly dolog, és nem szabad eltitkolni vagy játszani vele. Nehéz beszélni a nyilvánosságnak a problémáimról, de meg kell tennem, hogy segíteni tudjak az embereken. Ha én merek beszélni a kamerák előtt ezekről, akkor ők is meg tudják tenni a pszichológusuknak. Mert erősek, mert mindenki képes rá. Isten csak olyan feladatokat állít eléd, amikkel meg tudsz birkózni. Nem azért beszéltem erről a dologról, hogy sajnáltassam magam, vagy hogy megszánjanak, hanem azért, hogy talán ezzel segíteni tudok másokon. Hogy talán inspiráció leszek valaki számára. És büszke vagyok magamra, hogy már egy másik életért is felelősséget tudok vállalni. Buddy az én kisfiam, és igen, büszkeséggel tölt el, hogy már másra is tudok vigyázni magamon kívül. Ha nem szereted először magad, akkor mást sem fogsz tudni.
 Annyira hálás vagyok neki, hogy az valami elmondhatatlan. Alig töltött nálam pár órát, és teljesen feltöltődtem energiával. Reményt adott, hogy van esély a gyógyulásomra, hogy lehetek boldog és túlléphetek ezen az egészen. Mégis alig hittem el neki. Eddig is tisztában voltam vele, hogy a baj bennem van, és lehet is tenni ellene valamit, de nem volt inspirációm, motivációm.
 - Minden rajtad áll. Valahonnan mindig erőt merítesz ahhoz, hogy felkelj és elmenj munkába, igaz? Nos, ez az, amit soha ne felejts el. Bármi is az..
 - A festés.. és Zayn. Miattuk kelek fel reggel.
 - Ez isteni! Miket festesz?
 - Csak ilyen semmiket. Nem jók.
 - De, jók. Azért jók, mert szívvel-lélekkel csinálod, mert mindenedet beleadod azokba a képekbe. Megmutatod őket? - bólintottam, majd intettem, hogy kövessen. A hátsó kertbe mentünk, ahol van egy kis faház, ami régen lomtár volt, de mára már a festőszobám lett. A legtöbb kép sötét, hideg színekkel lett festve. Egy magányos fa, állat vagy éppen egy arctalan ember a tömegben. És van néhány színesebb kép is.
 - Ezeket akkor festetted, amikor megismerted őt? - mutatott a vidámabb témájú képekre is. Ezeken megjelenik a zöld, a piros és a sárga szín is. A képek nonfiguratívak, de többnyire a virágok és a szívek uralták a vásznat. Néhol megjelent egy Z és elvétve egy N is, egyszer pedig az fekete indák között egy fehér gyűrű is, ami fogalmam sincs, miért és hogyan került oda. Csak ott volt. - Eljegyzési gyűrű?
 - Nem tudom. Csak odakerült - vontam vállat egyszerűen.
 - Norina, ez nem véletlen van ott. Szeretnéd, ha megkérné a kezed?
 - Nem, Demi, én.. Nem vagyok elég jó és tiszta egy házassághoz. Most még nem.
 - És később? Pár év múlva?
 - Gyerekeket szeretnék. Kettőt, és nagyon remélem, hogy Zayn lelkét fogják örökölni, nem az enyémeket - mosolyodtam el a gondolatra. Két gyerek tőle, két gyerek, akiknek ő az apja. Két csodás kis csemete, akiket a világon a legjobban szeretnek majd.
 - Látom, tervezel - szólalt meg egy hang az ajtó felől. Zayn állt ott, karba font kézzel, mosolyogva, fejét kicsit oldalra biccentve. - Demi, itt van érted a kocsi.
 - Jaj, rohanok. Hamarosan felhívlak, oké? A lényeg, hogy nem kell fizetned érte, a Mental Health Championnál egy embert meghatározott időközönként felkarolhatok, és fizethetem neki a kezelést. Téged választalak, oké? Nemsokára telefonálok. Vigyázz magadra! - nyomott puszit az arcomra, majd szorosan megölelt.
 - Te pedig vigyázz rá - mosolygott Zayn-re, majd elviharzott.
 - Szóval, hogy ment? - lépett hozzám közelebb, miután bementünk a házba, és megálltunk a hátsó ajtónál.
 - Rettentő aranyos, kedves, és ezt sosem fogom tudni meghálálni Harry-nek.
 - Örülök - nyomott csókot a számra. Nyelvem átdugtam a szájába, szinte már erőszakosan, de nem érdekelt. Annyira szerettem, annyira szükségem volt rá, mint még soha semmire. - Hé, kislány.
 - Hm? - húzódtam el tőle egy kicsit.
 - Két Malikot akarsz? - bólintottam. - Biztos?
 - Ezermillió százalék - hajoltam hozzá közelebb suttogva, de nem csókoltam meg.
 - Szerinted elbírnánk két olyan szuper gyerekkel, akiknek mi vagyunk a szülei?
 - Minden bizonnyal - bólogattam mosolyogva.
 - Ha többet örökölnek az én génjeimből, akkor túl jól fognak kinézni. Pedig az én szintemet elég nehéz megütni - karjait szorosan körém fonta, kicsit megrogyasztotta a térdeit, hogy ajkaink újra egy magasságban legyenek. - De neked mégis sikerült, angyalka.
 - Hazug vagy, Zayn. Mocskosul nagy hazudozó vagy - nevettem el magam, majd megcsókoltam. - Ma este elviszel munkába?
 - Ahogy mindig - puszilta meg a homlokom, majd a fenekemet megpaskolva a konyha felé terelt, hogy csináljunk vacsorát. - Mi az a karodon? - kérdezte húsz perc múlva, mikor felhúztam a pulcsim ujját, hogy a nagyobb edényeket elmosogassam. Úgy kérdezte, mintha nem tudta volna. Pedig pontosan tudta.
 - Semmi - ráztam a fejem, miközben elzártam a csapot és félbehagytam a mosogatást.
 - Ne vágd meg magad többé, oké? Ha megvacsoráztunk, elviszlek valahová. Nincs messze, gyalog is mehetünk.
 - Rendben - bólintottam szégyenkezve, majd megterítettem. Gyorsan megvacsoráztunk, majd kabátot vettünk és egymás kezét fogva indultunk el. Az utca végében lévő apró házhoz mentünk, ahol nem lakott senki. Soha nem volt használva Zayn állítása szerint.
 - Megvettem. Neked - nyitotta ki az ajtót, majd előre engedett. Hamar megtaláltam a kapcsolót, így amikor a lakás már fényárban úszott, megértettem, miért nekem vette. A falnak támasztva egy baseball-ütő, mellette egy rossz tv, sok-sok sérült váza, rossz laptop, és rengeteg kacat, amit szét lehet törni. - Inkább itt add ki a fájdalmad, mintsem magadon vezesd le. Ide bármikor jöhetsz és senkit sem fog zavarni a zaj. Üvölthetsz is, ha úgy jobban esik.
 - Nem tudom, mit mondjak. Az sem biztos, hogy menni fog szétütni ezeket a dolgokat.
 - Próbáld meg - nyújtotta felém az ütőt. - Hajrá.
Szétnéztem a helyiségben. A tv-n akadt meg a pillantásom. Közelebb léptem hozzá, a vállamhoz emeltem az ütőt, majd a fájdalomra gondoltam, amit anyám és apám bántalmazása okozott a lelkemen. A sebekre, amiket ragtapasszal ragaszottam le, nem engedve őket levegőhöz jutni. Amik soha nem gyógyultak be. Ütöttem. Teljes erőmből beleütöttem a tévébe, a baseball-ütő keményen csapódott a képernyőbe, ami halk pukkanással robbant szét. Újra és újra lesújtottam, minden ütéssel megkönnyebbülve egy kicsit. Mintha megtisztult volna lelkem és minden ütéssel távozna belőlem egy kicsi fájdalom. Könnycseppek futottak végig az arcomon. Hirtelen felindulásból eldobtam az ütőt és a vázákhoz léptem. Az iskolai terrorra gondoltam, és arra, hogy a pokolba az összes olyan emberrel, akik bántják a másikat, akár így, akár úgy. A falhoz csaptam a lila virágos vázát. Káromkodások hagyták el a számat, majd újabb váza után nyúltam. A piás és drogos társaságra gondoltam, akik miatt majdnem függő lettem. Földhöz vágtam az amúgy gyönyörű vázát. A lelkem megkönnyebbült, a mellkasomban némileg engedett a nyomás. A nővérem jutott eszembe, ahogy a kádban fekszik, holtan. Elgyengülve omlottam a földre, térdre rogytam, fejemet a szőnyegre hajtottam és a hajamba markoltam. Keservesen sírtam, torkomból fájdalmas nyögések törtek fel, miközben a hiányra, az űrre gondoltam, amit Molly hiánya okozott. A fájdalom, amit akkor éreztem, amikor rátaláltam.
 Zayn ölelését éreztem magamon ki tudja, mennyi idő elteltével.
 - Ideje hazamenni, rendben? Lassan egy órája sírsz, nyugodj meg.
 - Velem maradsz? - kérdeztem tőle, amikor a vállának dőlve sétáltunk haza.
 - Mindig melletted leszek és segíteni fogok, angyalka, ettől nem kell félned.


(P.S.: A VERSENY MÉG MINDIG FOLYIK, AKI NEM VÁLASZTOTT MÉG, ÉS TETSZIK NEKI AZ IROMÁNYOM, KÉREM, HOGY SZAVAZZON! <3 LINK Előre is köszönöm! :*)