Nem érkezett egy árva komment sem, ezért most felteszem az újat, úgy sem várok semmire. Nagyon szíven üt a dolog, mert úgy gondolom, elég jó kis történetet alkottam, középpontban Zayn érzéseivel, érzékenyebb oldalával. Nem önfényezés, csupán egy vélemény!
Jó olvasást annak, aki olvassa!
All the love, D
Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.
Azt mondják, hogy várni nehéz. És megmondom nektek, hogy tényleg az. Piszok nehéz, de a jó dolgokra megéri várni. Ott van például az első szerelem, amit nem kell siettetni. Majd jön, ha jönnie kell. Az első csók, az első szex, az első csalódás - mind-mind olyan dolgok, amiért hálásnak kell lennünk, mert ezek juttattak oda, ahol most vagyunk. Ha Jake aznap nem erőszakol meg, ha nem menekülök a drogba és a piába az életem elől, akkor nem futok össze Emmával, nem történik meg a baleset, nem keveredek Londonba, sem a Dressbe, és nem is találkozok Zayn-nel azon a hideg, februári éjszakán.
Harmadjára húztam át a beszédem. Pocsék! Nem siettettünk semmit. Úgy beszéltük meg, ha úgy érezzük, hogy itt az idő, elkezdjük szervezni. Igen ám, csakhogy Zayn az eljegyzést követő harmadik hónapban elrángatott Paul feleségéhez, Clo-hoz, aki rendezvényszervező volt másodállásban. Évek óta főállású anyuka már, és Paul szerint ráfér egy kis nyüzsgés - mintha nem lenne elég dolga a gyerekekkel.
Clo rettentő nagy izgalommal vállalta el, hogy megszervez nekünk mindent. Ám volt néhány vágyam, kívánságom, amiben örömmel segített.
- Szeretném, ha az esküvő nem templomban lenne, hanem otthon, a kertben. A fák alatt, halvány babarózsaszín és szürke színekkel - Zayn-re pillantottam, hogy neki ez rendben van-e így. A kezemet megszorítva jelezte, hogy egyetért velem. - Liliomot szeretnék.
- Csokornak is? - kérdezte Clo, miközben szorgalmasan jegyzetelt.
- Igen.
- Torta, kaja?
- Mi lenne - fordultam Zayn felé, aki kíváncsi tekintettel méregetett -, ha olyan lenne, mint egy könyv, a két oldalán pedig a beszédeink lennének?
Elmosolyodott, majd csókot nyomott az arcomra. - Oké, de csak úgy, ha nem fogod meglesni a papírt, amit a cukrásznak adok.
- Nem fogom - húztam össze a szemem. Clo újabb kérdéssel támadott meg.
- Pontosan mikorra is szeretnétek az esküvőt?
- Június 1 - vágta rá Zayn. Október elején jártunk, nemrég költöztünk új házba, akadtak más kiadások is - például nekem a főiskola -, túl sok pénz ez így hirtelen. Korán van a júniusi dátum.
- Oké, rendben. Jövőhétre kellene a vendéglista, szóval próbáljátok minél hamarabb összeírni, hogy kiket akartok meghívni. Kik lesznek a koszorúslányaid? Nyoszolyólány?
- Eleanor és Sophia a két nyoszolyólány, Kim, Amanda és Amy pedig a koszorúslányok - Katy-t azért nem kértem meg, mert valószínűleg nem fog ott állni mellettem, karján a kisfiával.
- Zayn, ki lesz a tanúd? - intézte szavait most hozzá. A négy fiú közül én biztosan nem tudnék választani. Mindegyikőjüket választanám valamiért, ami ugye nem lehetséges.
- Louis lesz, szerintem.
- Norina, téged ki kísér az oltárhoz, gondolkoztál már rajta? - hülye kérdés volt, hiszen egy pillanatig sem fordult meg a fejemben más opció.
- Harry - vágtam rá azonnal.
- Tényleg Harry? - kérdezett vissza Zayn, mire bólogatni kezdtem.
- Ha ő nincs, valószínűleg én sem ülnék itt - mosolyodtam el.
Néhány apróságot még megbeszéltünk, majd Clo kiadta az utunkat azzal a házi feladattal, hogy erősen gondolkozzunk a vendéglistán, meg az ételeken is. Na meg persze a ruhákon. A menyasszonyi ruhán, Zayn öltönyén, a koszorúslányaim ruháján és a srácok öltönyén.
Éppen a nappaliban henyéltünk ebéd után, amikor megszólalt a kaputelefon. Nyögve keltem fel Zayn mellől és emeltem a fülemhez a kagylót.
- Ki vagy?
- Öhm.. én.. Holly vagyok, Norina - hallottam meg anyám hangját.
- Mit akarsz? - hangomba próbáltam némi erőt költöztetni, de csúfos kudarcot vallottam. Kezem remegett, szemem könnybe lábadt. Meg kellett támaszkodnom a falba, hogy el ne essek.
- Ki az, angyalka? - szólalt meg a hátam mögül Zayn. Összerezzentem.
- Norina, én szeretnék veled... beszélni - hangja fáradt volt, megtört, én pedig nem tudtam, mi tévő legyek. - Csak elmondani.. pár dolgot. Hiányzol.
- Anya, ezt.. ezt nem teheted.
- Anyád az? - csattant fel Zayn. Még mindig emlegeti, hogy nagyon haragszik anyámra, amiért ezt tette velem. Ahogy ez a gondolat végigfutott az agyamon, Zayn a bakancsába bújva rohant ki a kapuhoz. Szitált az eső, ő pedig egy szál pólóban rohant ki, hogy beolvasson az anyámnak.
- Zayn, ne menj ki - kiáltottam utána, de szavaim süket fülekre találtak. A kabátomba csúsztatva a kezem és egy nagy pulcsit megragadva eredtem utána. Nem lehet ennyire hülye! - Zayn, a picsába, állj már meg. Nem akarok beszélni vele. Sem találkozni.
- Neked nem kell, majd én elintézem, oké? Csak.. menj vissza, mert megfázol - megtorpant, majd elvette tőlem a pulcsit, amibe gyorsan bele is bújt. Hátat fordított nekem, majd ismét a kapu felé kezdett szaladni. Tudtam, hogy utána kell mennem, mert nagyon ki fogja osztani anyát, így hát szedni kezdtem a lábaim.
- Üdv, Zayn vagyok - tárta ki előtte a kaput, de azonnal elé állt. Nem engedte be.
- Szia, én pedig Holly, Norina anyja - mosolyogott rá anya kedvesen. Ahogy végignéztem rajta, elállt a szavam. Csinos volt. Elegáns. Szép. Egészséges.
- Tudom, ki maga. Először is. Hogy talált ide? - szegezte neki a kérdést Zayn.
- Nem nyomoztam utánatok, ne értsétek félre. Megláttalak titeket a városban még a múlt héten. Először alig hittem a szememnek, de amikor az a vörös hajú lány Nor-nak szólított, szinte összeestem a boldogságtól. Nem mertelek megszólítani, pedig ott sétáltatok el mellettem. Láttam, hogy boldog vagy, és nem akartam elrontani semmit.
- Hát, most sikerült - vetette közbe a vőlegényem, mire megszorítottam a kezét, hogy nem lesz baj, hogy tudom kezelni a helyzetet.
- Gyere be, ha szeretnél - szólaltam meg. Anya boldogan kapta rám a tekintetét, majd bólintott. Arrébb húztam Zayn-t, aki szinte füstölgött a dühtől. Haragudott rám, láttam rajta.
A nappaliba érve megkérdeztem tőle, hogy kér-e valamit inni, de nemleges választ kaptam, ezért leültem a kanapé másik végére. Zayn a konyhába menekült a dühe elől.
- Jól nézel ki - szólaltam meg némi csend után. Halványan elmosolyodott, majd elkezdett mesélni.
- Miután eltűntél, felfogtam a súlyát a dolgoknak. A te elszökésed kellett ahhoz, hogy ráébredjek, nem voltam anya, annál inkább egy mocskos nő. Eldöntöttem, hogy nem fogok inni, és tényleg letettem az alkoholt, de aztán jelentkezni kezdek bizonyos tünetek és tudtam, hogy segítségre van szükségem. Bejelentkeztem egy elvonóra, ahol azt mondták, hogy súlyos az állapotom, de gyógyítható. Három éve jöttem ki. Dolgozni kezdtem, amiben segített nekem Patrick - ebben a pillanatban tűz villant meg a szememben, düh járt át, a szám pedig szinte magától köpte a szavakat.
- Eddig azt hitted, hogy rossz anya voltál? Igen, tényleg az. De most azt mondom, hogy borzalmas vagy. Emlékszel még Jake-re, ugye? 11 éves voltam, amikor először megerőszakolt. Mindaddig használt, amíg Patrick el nem húzott az Államokba. Apa mindig vert, te pedig a nővérem öngyilkossága után megvádoltál, hogy én tettem. Inni és drogozni kezdtem, tetkókat varrattam, mindezt nagyon fiatalon, de te szartál rám. Minden este részegen húztalak fel a szobádba, mert ájulásig ittad magad. Amikor Emmával baleseteztünk, terhes voltam, de meghalt a baba. Felelőtlen voltam, nem tudtam róla, hogy gyereket várok. Olyan voltam, mint te. Magammal foglalkoztam, nem azzal, ami a legfontosabb. A gyerekemmel. Aztán találkoztam Zayn-nel, egy barátunk segítségével az Államokba mentem egy rehabilitációs klinikára, hogy a bipoláris zavaromat, az evészavaromat és a depressziómat kezeljék. Gyógyulok, erre te beállítasz, majd bevallod, hogy azzal a fickóval vagy együtt, aki miatt nem volt gyerekkorom? Tudod mit? Most vagy rossz anya! - hangosan kiabáltam, könnyeim eláztatták az arcom, de amikor megláttam anya döbbent, fájdalommal telt tekintetét, elhallgattam. Az, hogy kimondtam, hogy rossz anya, tényleg tudatosította benne, hogy valóban megtörtént a múlt. Haragudtam rá, nagyon haragudtam. Szinte már utáltam ezt az embert, de akkor eszembe jutottak az orvosom szavai. Tíz apró lélegzet. Fogadd el! Ragadd meg! Szeresd! Norina, hiszen tudni kell megbocsátani. Mindenki követ el hibákat és ez tesz minket emberekké.
Ki kellett nyitnom a lelkem, mert meg kellett bocsátanom az anyámnak. Ő is kapott második esélyt, és sikerült neki. Megcsinálta.
- Jake megerőszakolt? - kérdezte elfúló hangon. - Miért nem...
- Tizenegy évesen még eléggé befolyásolható az ember, anya - válaszoltam a félig feltett kérdésére. Éreztem, ahogy Zayn leül mögém, testével szorosan a hátamnak nyomódva. - Megfenyegetett, mégis, hogy tudtam volna beszélni a dologról? Folyton részeg voltál, nem is figyeltél rám. El sem hitted volna, ha akkor elmondom.
- Annyira haragszok magamra, Norina. Olyan gyönyörű és egészséges vagy, én pedig egy..
- Tudni kell megbocsátani, anya - szipogom. - Nem foglak elutasítani, hacsak okot nem adsz rá. De Patrick elég nyomós indok.
- Ez nem az a Patrick. Vele azóta sem találkoztam, és nem is akarok. Ez a Patrick az elvonón lévő egyik ismerősöm bátyja. Nagyon kedves ember, ő segített munkát találni. És jól élek. Már nem iszom, csak néha a vacsora mellé egy pohár bort és téged is megtaláltalak. Én.. annyira sajnálom, amit tettem, kincsem. Nem vagyok anya, tényleg nem. - hangosan sírt, alig találta a szavakat. Meggyötört volt, ahogy én is. De erős is, mindketten azok voltunk. - Nálad erősebb embert nem ismerek. Hátra kellett hagynod mindent, hogy új életet kezdhess. Gyönyörű házad van, boldog párkapcsolatban élsz, meggyógyultál és be kell vallanom, az egyik festményedet Pat vette meg. Ott van a nappalinkban, és látta az egyik képedet is, amit fotóztál Louis és Eleanor esküvőjén. Megemlítette, hogyha sikerül megtalálnom téged, és megismerkedtek, szeretne felajánlani egy munkát a rendezvényszervezői cégénél. Fotós lennél a Timothy-nál.
- Azt hiszi, hogy ezzel minden el van sikálva? Egy állásajánlattal és egy gyenge bocsánatkéréssel? - az anyám hevesen rázta a fejét.
- Nem, természetesen nem így gondolom.
- Csak egy kérdésem lenne, Holly. Hogy tervezi ezek után?
- Ahogy Norina szeretné - vont vállat beletörődőn. - Nem erőltetek semmit.
- Egy menyasszonynak sok elfoglaltsága van - motyogta az orra alatt a vőlegényem, de anya így is meghallotta.
- Menyasszony vagy? - csillant fel a szeme. Bólintottam, mire újra elsírta magát. Nem tudtam megfékezni a testem, közelebb csúsztam hozzá, majd szorosan megöleltem. Finom parfümje az orromba kúszott, remegő karjai bátortalanul öleltek át. Ebben a pillanatban megbocsátottam neki. Tudtam, hogy nehéz lesz felépíteni a kapcsolatunkat, de mindketten gyógyulunk. Egész gyerekkoromban nem volt anyám, aki felneveljen. És most itt van, én pedig megpróbáltam minden rosszat háttérbe szorítani egy kis időre. Csak érezni szerettem volna a szeretetét.
- Köszönöm, nagyon hálás vagyok mindenért - nyöszörögte, majd a kezem után nyúlt, hogy megnézhesse az eljegyzési gyűrűmet.
Most nyilván azt hiszitek, hogy lehetetlen megbocsátani egy ilyen tettet, de mindenki téved. Nem vagyunk egyformák, nem ugyanúgy gondolkodunk. Mindenhez idő kell, főleg a jó dolgokhoz. Én 25 évet vártam Zaynre és az ő végtelen szerelmére. De megérdemlem. Mindenki megérdemel egy új esélyt, egy másodikat, amivel újrakezdhet. Nem kell ehhez új év, új nap, csupán egy mély levegő a nap közepén, hogy igen, most fogok változtatni. Én is megtettem, akkor, tizennyolc évesen. Azok a dolgok, azok a jó dolgok, amik a költözés után történtek, már csak nekem voltak köszönhetők. Mertem nyitni, mertem vállalni a kockázatot, hogy esetleg Zayn átver, vagy elhagy, ahogy minden ember tette.
De aznap este, a kapuban állva nézvén, hogy anyám beszáll Pat mellé az autóba, rájöttem, hogy az én eltűnésem segített mindkettőnknek újrakezdeni. Mert újrakezdtük.
- Az én erős, szeretetteljes menyasszonyom, akit annyira szeretek, még most is le tud nyűgözni - nyomott csókot Zayn a fejem búbjára, amikor beértem a házba és a fejem az ajtónak döntöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése