23. - Boldogság

Sziasztok! :)

Nem tudom, kik voltak benne a csoportban, de elmondom, hogy törlésre került. Ezen kívül három rész van még, és értékelem ezt a három kommentet, amit kaptam, de nekem ez kevés visszajelzés, sajnálom. A csoportban sem voltak aktívak a tagok, tehát úgy döntöttem, hogy bár van két ötletem, a blog is kész van hozzá, nem fogom megosztani őket sehol. Esetleg itt, de nem tudom. Nem fogom hirdetni őket, aki rábukkan, az olvassa, aki nem, az nem.

Enjoy!

All the love, D

"Mondják, a szerelem elvakít. Én pedig hittem ezeknek az embereknek, és sosem akartam szerelembe esni. Mert ha esel, akkor megütöd magad. De én nem ütöttem meg semmimet, amikor végül beleszerettem abba a férfiba, aki boldoggá tett. Felemelt, a tenyerén hordozott. Pedig azt is mondják, hogy a szerelem önző. Ezt is elhittem, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem az. Mert Zayn egyáltalán, még csak meg sem közelítette az önzőség fogalmát. Soha nem kért semmit a szerelméért cserébe, ahogy én sem. Önzetlenül adtuk át egymásnak minden porcikánkat, gondolatunkat, érzésünket, amiket mindig is titkolni akartunk. Mert számomra Zayn volt a szerelem." - Norina Gold

  2018. július 5.

 Három hét telt el Eleanor és Louis esküvője óta. Azóta nem volt időm írni, hiszen Zayn programot csinált nekem. Míg ő próbál és néhány koncertet lezavar, nekem pakolnom kell - mindezt munka mellett. Visszamentem dolgozni a Dressbe. Holnap költözünk az új, közös házunkba! 
 A múlthéten felhívtak a képzőművészetiről, hogy meddig halasztok még. Gondolkodtam rajta, hogy keresztfélévet viszek végig, de most nem tudnám elkezdeni, így szeptemberben újrajelentkezem.
 Hálás vagyok az Angyalaimnak, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget.


Amikor beléptem 18 nappal ezelőtt az ajtón a Dressbe, egy zsúfolt péntek estével találtam szembe magam. Láttam, hogy van egy új lány, aki ide-oda kapkodja a tekintetét, bizonyára az első estéje volt. Egyből a péntek esti mélyvízbe! Katy és én már régóta nem dolgoztunk ott, ezért nyilvánvalóan szerezniük kellett valakiket a helyünkre. Egy másik lányt fedeztem fel a pult bal szélén, aki úgy pörgette az üvegeket, mintha kiskora óta ezt csinálná. Megálltam Kim előtt.
 - Két whiskey-t, tisztán - csaptam a pultra. Hosszú, vörös haja nagyot libbent, amikor felém fordította a fejét. Meglepetten nézett rám, majd villámgyorsan kúszott ajkaira egy széles vigyor.
 - Ááá - visította, majdnem túlharsogva a zenét. Páran felénk fordultak, hogy mi történt, de Kim nem törődött velük, mintahogy azzal sem, hogy ki kellene szolgálnia a vendégeket. - Úristen! - sikoltotta, majd a pulton átmászva a karomba nyomult. Szorosan magához vont, vékony, mégis erős karjai satuként fogtak közre. Cuppanós puszit nyomott az arcomra, és a pulton visszamászva nyúlt a hangosbemondóért. Ráztam a fejem, hogy ne tegye, mégis kitolt velem.
 - Emberek, öhm, helló! Ki az, aki már legalább hat éve ide szokott járni? - a tömeg nagy része felmordult, miszerint ők törzsvendégek. - Remek. Nos, ki emlékszik még Norinára? A tetovált, piercinges, barna hajú csajra? - hangos huhogásba kezdtek, mire elnevettem magam. Kim megőrült az elmúlt másfél évben, komolyan. - Mit szólnátok hozzá, ha azt mondanám, hogy itt van? Gyere! - nyújtotta felém a kezét, mire a tömeg visítozni, tapsolni és füttyögni kezdett. Rettenetesen zavarba jöttem, de azért felálltam mellé a pultra.
 - Nor - hallottam meg Amy hangját a hátam mögül. Leugrottam a pultról, szó szerint a karjaiba estem. - Hé, csajszi, mintha kijöttél volna a gyakorlatból - kacagott ügyetlenségemen.
 - Majdnem két év azért nem kevés idő, aranyanyám - löktem meg a vállát, majd megöleltem. - Hiányoztál.
 - Te is nekem, ribikém - csapott a fenekemre, majd visszament dolgozni.
 Nos, így történt, hogy újra a Dressben dolgozom, de csak részidős állásban. Pedig csak benéztem hozzájuk aznap este.

 Korán ébredtem, hogy még szét tudjak nézni a lakásban, hátha elkerülte valami a figyelmem. Zayn gépe reggel nyolckor szállt le a Heathrow-n, én pedig a lefóliázott kanapén ülve vártam rá, és alig fél óra múlva Zayn csörtetett be az ajtón.
 - Szia, angyalkám - nyomott hosszú, fáradt csókot a számra, majd levetődött mellém. - Ma elköltözünk?
 - El. Izgulok - bújtam hozzá. - Fáradt vagy? Mert ráérünk később is menni.
 - Nem, menjünk - éreztem, hogy izmai azóta befeszültek, mióta belépett a házba. Még az érintésemre sem lazult el. Történt valami? Észre sem vettem, hogy már az ajtóban áll, kezét felém nyújtva. - Nina?
 - Megyek - mosolyogtam rá.
Azokat a cuccokat, amiket magunkkal vittünk az új házba, még tegnap elvitték a költöztetők, így csak a táskámat fogtam meg, és nagy sóhajjal kiléptem az ajtón. Zayn bezárta a házat, majd átadta a ránk várakozó autó sofőrjének a kulcsokat, aki elviszi az ingatlanoshoz.
 Izgatottan léptem be a kapun. Sokkal jobban a magaménak éreztem, mint két hónappal ezelőtt. Boldogító lélegzetet vettem, miközben Zayn kezét szorítva lépkedtem az ajtó felé. Keze izzadt, kicsit talán remegett is. Mi a fene baja van?
 - Nyisd ki - nyújtotta felém a kulcsot, én pedig az örömtől remegő ujjaimmal dugtam a zárba a kis fémdarabot. A már berendezett nappaliba lépve elállt a lélegzetem. Az asztalon egy hatamas csokor liliom díszelgett, körülötte ősrégi kiadású könyvek. Összeráncolt szemöldökkel léptem közelebb, hogy megnézhessem az ajándékokat. Nem értettem, miért kaptam ezeket.

 - Zayn... - motyogtam, amikor felvettem az Üvöltő szelek első kiadásának egyik példányát. Rettentő drága lehetett, nem beszélve az eszmei értékéről.
 - Figyelj, beszélnünk kell.
 - Amikor ezt mondod, mindig megijesztesz - fordultam felé remegő hangja miatt. Sosem hallottam még tőle ilyet. Mintha félt volna. - Miről van szó? - kérdeztem. Liftezett a gyomrom az idegességtől, amely minden porcikámba bekúszott, hogy még véletlenül se találjak valami biztonságérzetet nyújtó dolgot a gondolataim között.
 - Mindjárt kiderül - mosolygott rám, majd megfogta a kezem. - Angyalkám! Igazából sokat gyakoroltam, hogy mit fogok mondani, de most alig tudok megszólalni. A lényeg az, hogy én már két éve tudom. Mi több, 2016 márciusa óta. A srácok és anyuék is szerintem megutáltak engem a sok lelkizés miatt az elmúlt évek során, de egy percét sem bánom. Minden boldog és kevésbé boldog pillanatot köszönök, mert most itt állhatok előtted. Tudod, amíg nem voltál velem az elmúlt másfél évben, nem voltam önmagam. Nem tudtam boldog dalokat írni, csak a fájdalomból tudtam meríteni ihletet, de amikor megtaláltam a terveidet, erőt vettem magamon. Tudtam, hogy egyszer itt fogunk állni. Embertelenül hittem ebben, és látod, itt vagyunk. Összeköltözöm a szerelmemmel, összekötöm az életem azzal a nővel, aki mellett életem végéig kitartok. Szeretem azt a nőt, aki leül mellém reggelizni, mert tudja, hogy utálok egyedül enni. Ez a nő az, aki minden boldogságom forrása, az, akinek egy mosolya segít újrakezdeni egy napot. Imádom, amikor hozzám bújsz, vagy amikor lökdösöl éjszaka, mert horkolok. Tényleg szeretem, hogy böködsz a kis ujjaiddal, mert ebből tudom, hogy még mindig velem vagy. És azt is tudom, hogy leszel nagyon mélyen, mert megesik, de mi farkasszemet fogunk nézni azzal a sok szarral, ami miatt rosszul érzed magad, mert nem fogom hagyni, hogy tönkretedd magad, ahogy azt sem, hogy boldogtalan legyél. Te vagy a napfény, ami reggel beragyog az ablakon, te vagy a holdfény, ami miatt az összes csillag ragyog. Te vagy a reggeli kávém, az esti kakaóm, a szívem dobogtatója. Amikor elkérted a cipőmet a Dress előtt, az volt életem legszebb napja, még ha ezt akkor nem is tudtam. Hihetetlenül szerencsésnek mondhatom magam, hogy megtaláltam azt az embert, akivel tényleg önmagam lehetek, aki miatt jobb ember akarok lenni. Ez közhelyes, de te vagy az életem. A lelkem. Az eszem. A gondolataim. A családom. A szerelmem. Együtt mindent úgy csinálunk, ahogy mi akarjuk, mert két egész ember valami csodálatosat fog alkotni - ekkor már szinte semmit sem láttam a könnyeimtől, de haloványan érzékeltem, hogy letérdel elém és a kabátzsebébe nyúl. - Két éve van nálam, és szeretném, ha a lehető legjobb helyre kerülne. Norina Gold, részesítenél abban a megtisztelő és páratlan élményben, hogy a feleségem leszel?
 A szám elé kaptam a kezem, amikor megpillantottam a gyűrűt. Zayn szemében néztem, amik könnyektől csillogtak. Elbámulva fejem ráztam.
 - Olyan bolond vagy. Igen, igen, nagyon igen - nyögtem ki sírástól rekedt hangon. Zayn lehunyta a szemét, arcán legördült egy könnycsepp. Barna szemeit újra rám emelte, majd kivette a gyűrűt a tartóból, és az ujjamra húzta. - Úgy szeretlek.
 - Köszönöm, angyalka. Az életemnél is jobban - motyogta, miközben ajkait az enyémekre nyomta. Nem volt benne hevesség, akarat, semmi erőszakosság. Csupán szeretet, öröm, tisztelet és boldogság. Szorosan magához ölelt, majd arcát a hajamba fúrta. Halkan sírt a vállamon. Az én vőlegényem.
 - Elmondod végre, miért van itt ez a sok könyv és ez a csokor? - hangom még mindig remegett a sírástól, szemeimben néhány könnycsepp még mindig ott pihent, és nem tudtam parancsolni az ujjaimnak, melyek mindig az eljegyzési gyűrűmre vándoroltak. Minden egyes alkalommal megnyugodtam, amikor hozzáértem, hogy nem csak egy álom, amiben vagyok.
 - Meg akartalak vesztegetni - pillantott rám pimaszul, amolyan bugyilebeszélős-módon. Még két év után is úgy éreztem mellette magam, mintha először flörtölnék valakivel. Melegem lett, ajkaim kacér mosolyra húzódtak, fejemet kissé oldalra biccentettem - mindezt teljesen akaratlanul.
 - Nincs szükséged ezekre a dolgokra - mutattam az ajándékokra - ahhoz, hogy egy kicsit is imponálj nekem. Elég, ha rám mosolyogsz, mert tudom, hogy az a mosoly az enyém, és miattam mosolyogsz úgy.
 - Ó, bébi... - fúlt el a hangja. Esdeklőn pillantott rám, szinte üvöltöttek a szemei, hogy csókoljam már meg.
 - Őrült vagy, hogy azt hitted, meg kell vesztegetned.
 - Te teszel őrültté - nyomta ajkait az enyémekre, miközben kezével a fenekem alá nyúlt, hogy az ölébe vehessen. - És szerelmessé. Egy őrült szerelmes vagyok.
 - Soha sem volt még senki annyira szeretve, mint ahogy én szeretlek téged - suttogtam, majd homlokomat az övének döntöttem.
 - Kivéve te - válaszolt, én pedig hittem neki. Vakon elhittem neki bármit, vakon szerettem, vakon bíztam benne.
 - Van hátul egy meglepetésem - fogta meg a kezem Zayn fél óra múlva, amikor az udvaron sétáltunk, majd az istálló felé vezetett. Az ajtó félig nyitva állt, de nem kellett belépnem ahhoz, hogy tudjam, legalább öt ló tartózkodik odabent. - Menj be. Ott lesz a meglepetés - tolt meg a csípőmnél. Mosolyogva léptem be és néztem körül. A legjobb felszerelések lógtak a falon, volt bent egy zuhanyzós rész is, ahol a lovakat le tudtam mosni, ám a szívem eggyel többet dobbant, amikor megpillantottam egy ismerős fejet az istállóban.
 - Rubin, édesem - szaladtam az állásához, ahol a ló prüszkölt. Zayn mögém ért, majd apró csókot nyomott az arcomra.
 - Imádom, hogy ilyen felhőtlenül boldog vagy - fordított maga felé, nekem pedig eszembe jutott, hogy nemrég ugyanígy álltunk. Újra könnyek szöktek a szemembe, és automatikusan a gyűrűmhöz nyúltam, majd a világ legnyálasabb kijelentése hagyta el a számat, aminek minden betűje igaz volt.
 - Te teszel boldoggá.