22. - Vallomások

Sziasztok! :)

Itt az új rész, remélem, tetszeni fog. Kérlek, írjatok kommentet, mert nagyon bánt, hogy sosem kapok. Írjátok meg, ha valami nem tetszik vagy nem így képzeltétek, kérlek!

All the love. D

Az igaz szerelem az, amikor semmit nem várunk el cserébe.

 - Tényleg ezt írta? - kérdezte Mary a telefonba. - Látod, Norina, én megmondtam. Csak tudnod kellett, hogy mi is történt, máris más szemmel látod a dolgokat.
 - Honnan tudtad?
 - Melanie hozott egy magazint, amiben erről volt szó, de direkt nem mutattuk meg neked. Tőle kellett hallanod, és nem valami szennylapból értesülni a dolgokról.
 - Köszönöm, mindent köszönök - sírtam a telefonba. Hálás voltam neki, amiért elviselte a sok hülyeségemet, hisztimet és rossz tulajdonságomat. - Hamarosan visszamegyek hozzátok.
 - Remélem csak a cuccaidért, kedvesem - nevetett, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. - Vigyázz magadra, rendben?
 - Oké, Mary, ti is. Adj egy puszit Rubinnak a nevemben, kérlek - búcsúztam el. A szobából kilépve az üres folyosón találtam magam. A lépcső felé vettem az irányt, ami a nappaliba vezetett. Hangos nevetés hallatszott, főként Zayn-é. Úgy éreztem, hogy a másfél év során most nevet először őszintén. Amikor megpillantottak a lépcsőn állva, elhallgattak.
 - Csak egy kérdés mindenkihez. És szeretnék őszinte válaszokat hallani.
 - Persze. Természetes. Oké - hangzott el a sok válasz. Mosollyal az arcomon néztem Zayn-re.
 - Niall, miért nem mondtad el rögtön Zayn-nek, hogy láttál tavaly márciusban?
 - Mert az végképp tönkretette volna. És szükségetek van egymásra, nem tehettem ezt vele - először habozott, de aztán egyenes választ kaptam.
 - Többiek, Eleanor és Harry kivételével. Az egyik tavaly nyári levélben olvastam, hogy valami meglepetéssel készül nekem Zayn, és hogy ti is segítitek ebben. Mi az a meglepetés?
 - Erről nem beszélhetünk - szólalt fel diplomatikusan Louis. Játszotta a kimértet, a távolságtartót, mégis láttam rajta, hogy boldog, amiért Zayn boldog. - Hétpecsétes titok.
 - Rendben. Harry, kérdezem, hogy hol van Grace?
 - Szakítottunk még ősszel.
 - De..
 - Nem kell sajnálnod. Rendben vagyok - mosolygott rám félszegen, éppúgy, ahogy én mosolyogtam rá, amikor problémáim voltak. De hagytam későbbre.
 - Eleanor, drágám. Miért nem lehettem ott, amikor kiválasztod az esküvői ruhádat? Amikor a koszorúslányok ruháját választjuk? Amikor a virágokat és a tortát? Hol.. Miért nem lehettem ott a legjobb barátnőmmel? - gyorsan Sophiára sandítottam, hogy tudja, ő is a legjobbak között van. El gyorsan sietett oda hozzám.
 - Ott voltál, amikor megkérte a kezem. Az esküvőn is itt leszel. Ez számít - ölelt szorosan magához. Éreztem, ahogy nagy levegőt vesz, nehogy elsírja magát, és ez megadta a löketet, hogy én sírjam el magam hamarabb.
 - Lányok, ne csináljátok már - nyüszített Louis, majd kínlódni kezdett a kanapén. Ficánkolt, csapkodott a karjaival és lábaival, majd amikor Harry odalépett hozzá, hogy lenyugtassa, véletlen ágyékon rúgta. Harry abban a pillanatban összecsuklott.
 - Ááá - nyöszörögte. Halkan felkuncogtunk. - A rohadt életbe.
 - Nem baj, legalább keresztgyereked lehet - vetettem neki oda, mire szúrós pillantást kaptam. - Jó, bocs - emeltem fel a kezem.
 - Én nem kapok kérdést? - szólalt meg Zayn. Mosolyogva nézett rám, én pedig kinyújtottam felé a kezem.
 - Odafent megkapod a kérdésed - mosolyodtam el titokzatosan, a többiek pedig erős huhogásba kezdtek. - Ne akard, Louis, hogy a beszédemben valami csúnyát említsek.
 - Olyan ünneprontó vagy - játszotta a sértődöttet. Zayn hamarosan odaért hozzám, majd összefűzte ujjainkat.
 A szobába érve halkan csukta be az ajtót mögöttünk. Csak álltunk egymással szemben, elveszve a másik mustrálásában. Nem tudtam betelni a látvánnyal, amit nyújtott. Még több tetoválást csináltatott, kicsit kondizott is az elmúlt hónapok során, én pedig el sem hittem, hogy itt állok előtte. Mary-vel nagyon sokat beszéltünk a kapcsolatunkról, hogy hogyan is kellene viszonyulnom ezek után hozzá, de Demi tanácsa volt a nyerő. Egy hosszú telefonbeszélgetés után kaptam tőle egy SMS-t, ami így szólt:
 Ha azt mondom, hogy boldogság, mi jut róla eszedbe?
 Zayn és én.
 Itt a válasz a kérdésedre. xx
A kérdésem az volt, hogy mit tegyek most? Helyre kell hoznom, ami elromlott.
 - Miért hívtál Ninának? - tettem fel azt a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott. Zayn először nem szólt, aztán nagy levegőt vett és válaszolt.
 - Erre csak egy megfelelő pillanatban válaszolhatok. És az nem ma van. De szeretlek, mindennél jobban, és a lelkem belehalna, ha elveszítené a párját - állt meg velem szemben. Kezét a nyakamra simította, barna szemeivel fogva tartott. Nem engedte a pillantásom. Láttam a szemében a vágyakozást, hogy megcsókoljon, és a kételkedést is, hogy vajon hagynám-e.
 Ő volt minden idők legcsodálatosabb ajándéka, minden, amire szükségem volt, Ő volt.
 Így hát megcsókoltam. Rég nem látott pillangóim és állataim felébredtek a gyomromban, néhány öngyilkos is lett. Zayn a combom alá nyúlt, az ölébe vett, lábaim automatikusan fonódtak dereka köré. Másfél éve nem csókoltam meg senkit, ahogy ő sem, mégis abban a pillanatban úgy éreztem, hogy sosem váltunk el. Mintha csak 2017. január tizenkettedike lenne és az elmúlt másfél év meg sem történt volna.
 De megtörtént. Minden egyes kínzó nap közelebb juttatott ehhez a pillanathoz, amikor újra a karjaiban tartott és majdnem ájulásig csókolt. Óvatosan hanyatt fektetett az ágyon, combjaim közé nyomta magát, miközben a nyakamat és az arcomat csókolgatta. Hosszan elidőzött a fülem mögötti érzékeny ponton, azt csókolgatta. Pár perc múlva arcát a nyakamba temette, hangosan lihegett. Meleg lehelete bizsergetett, illata megnyugtatott, érintése biztonságot nyújtott.
 - Éppolyan nehéz visszafognom magam, mint amennyire örülök neked - nyögte halkan. Kisvártatva lefordult rólam, majd a mellkasára vont. - Az elejéről kell kezdenünk, igaz?
 - Nem tudom. Nagyon nehezemre esett elfogadni, hogy ez történt. Úgy éreztem, mintha a sors szórakozna velem, mintha direkt ki akarna tolni velem. Elvenni azt, amiért tényleg küzdöttem.
 - Nem vette el. Itt vagyok, soha nem hagytalak el. Senki sem hagyta el a másikat, csupán ez kellett ahhoz, hogy rendbe tegyük a dolgainkat. Hogy ráébredjünk, néha a dolgok mégis összeférnek.
 - Ezt hogy érted? - pillantottam rá, mire titokzatos mosolyt küldött felém.
 - Szeretnéd, hogy megmutassam?
 - Nagyon - nyomtam csókot az állára, majd vele együtt felálltam és a nappali felé vettük az irányt.
 - Túl nagy volt a csend, már kezdtem azt hinni, hogy valami rosszban sántikáltok - tett újabb csípős megjegyzést Louis, de figyelmen kívül hagytuk.
 - Nemsokára visszajövünk - nézett végig Zayn a társaságon, majd összeakadt a tekintete Harry-ével. Némán tárgyaltak, alig két másodpercig, aztán Louis egy csókot dobva szakította félbe a tárgyalást.
 - Csak ésszel, ti vad szexmániások - harsant a hangja, én pedig az ajtónál lévő cipők közül felkaptam a legközelebbit és felé hajítottam. Vállon találta. - Áú! Most mi van?
 - Nehogy a két szexmániás ne legyen ott az esküvődön vagy éppen szabotáljon véletlenül valamit - fenyegettem meg, mire azonnal elhallgatott.
 - Komolyan ünneprontó vagy.
 - Nem, még nem. De még egy ilyen, és akkor tényleg ünneprontó leszek - kacsintottam rá, majd kiléptem Zayn után.

 Alig tíz perc múlva egy ismerősen ismeretlen házhoz érkeztünk. Nagyon hasonlított ahhoz, amit még együtt néztünk, de más volt. Rendbe volt téve a kert, az egész ház és a hátsó kert is, már amennyire láttam. A házhoz vezető út fényekkel kirakva, a kertben lévő szomorúfűzfákat meghagyták, virágokat ültettek közéjük. A bejárathoz érve Zayn kinyitotta előttem a nehéz ajtót, mire elállt a lélegzetem. A jobbra lévő süllyesztett nappali tele volt dobozokkal, amikre az én nevem volt írva. A másik oldalon lévő étkező és konyha már be volt rendezve, étcsoki-fehér színben pompázott, amerikai berendezéssel. A hátsó udvar pontosan olyan volt, mint amilyennek tavalyelőtt karácsonykor elképzeltem. Kézen fogva sétáltunk az emeletre, ahol a hálószoba maga volt a megtestesült tökéletesség. A szoba sötétbordó volt, a bútorok fehérek. Az ágynemű is bordó volt, a lábam alatt elterülő szőnyeg pedig puha, bolyhos és fehér. A fürdőszoba fekete-fehér volt, a hatalmas tükrök a helyükön voltak, a kád és a luxus zuhanykabin pedig kényeztető fürdésre hívogatott. A polcon és a félig kihúzott fiókokban már ott pihent pár személyes holmi, például kettő tubus a kedvenc testápolómból, két sampon-balzsam csomag és a legjobb sminkes eszközök. Még mielőtt bármit is szólhattam volna, Zayn egy teljesen üres, fehér szobába húzott be.
 - A te szobád. Itt tudsz majd festeni - fordult felém. Arcán bátortalan mosoly ült, én pedig hitetlenkedve kezdtem rázni a fejem.
 - Ez volt a meglepetés? - kérdeztem. Ezt csinálta? Miattam?
 - Ez.
 - Miért? Honnan tudtad, hogy visszajövök?
 - Nem tudtam, egyáltalán nem. De reménykedtem, és ebbe menekültem. Megtaláltam a tervrajzokat, a színeket, amiket a házról skicceltél. Aztán gondoltam... Miért ne?
 - A hátsó résszel mi van? Ugye nem romboltattad le? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.
 - Az még nincs kész, oda nem mehetsz le egyelőre.
 - Én.. Azt sem tudom, mit mondjak most. Ez.. olyan nagylelkű tőled. Olyanra csináltattad, amilyen én szerettem volna, és nem olya...
 - Tetszettek a terveid, ezért csináltattam ilyenre. Nem miattad, vagy magam miatt, hanem miattunk.
 - Miattunk? - kérdeztem vissza. Megdöbbenés futott át az arcán, zavart lett az arckifejezése.
 - Nem lesz már olyan, hogy mi?
 - Soha nem szűnt meg létezni, és soha nem is fog - rángattam meg a pólóját, mire egy megkönnyebbült kacagás futott ki ajkai közül. - Adj egy csókot.
 - Amennyit akarsz - derekamnál fogva kapott el és húzott közelebb magához. Egyik kezét a háta mögött hagyta, fél karral tartott. Amikor elhúzódott tőlem, arcomhoz emelte eddig hátul lévő kezét. Nedves volt, hideg és kicsit ragadós. Az arcomhoz kaptam a kezem és letöröltem az ismeretlen anyagot róla. Festék volt.
 - Honnan...? - a sarok felé biccentett, ahol a festékes dobozokban ott voltak az ecsetek. Felkaptam egyet és Zayn felé csaptam vele. Összecsaptam a nadrágját és a fél kabátját, és minimálisan a cipőjét is. Tekintetében kihívást láttam megcsillanni, így hátrálni kezdtem. - Kérlek, ne... - esdekeltem, de hasztalan volt. Egyre közeledett felém, én pedig tolattam, egyenesen neki a falnak. Két kezével megtámasztotta magát a fejem mellett, így csapdába ejtve engem. - Ne festékezz össze, tényleg, ne.
 - Már megtetted magad - emelte fel a tenyerét, ami teljesen festékes volt.
 - Ne - halt el a hangom, majd hangos nevetésben törtem ki. Ő is nevetni kezdett, így kihasználva az alkalmat, hogy be van csukva a szeme, összekentem az arcát. Azonnal abbahagyta a nevetést.
 - Ezért büntetés jár.
 - Kegyelmezz - játszottam vele, mire közel hajolt hozzám. A homlokunk és az orrunk is összeért, de nem csókolt meg. Éreztem a vibrálást, a vágyat, hogy megcsókoljuk egymást, de nem engedte. Amikor érezte, hogy mozdulok, elhúzta a fejét. - Hmm - nyögtem.
 - Ki kell bírnod, hogy nem csókolsz meg. Ha nem sikerülne, nagy bajban leszel.
És ekkor játszani kezdett. Nem csókolt meg, kínzott, nem engedte, hogy megcsókoljam. Annyira vágytunk rá mindketten, tudtam, hogy tennem kell valamit, ami miatt meg fog csókolni. Próbáltam, hogy végigsimítok az ágyékán, de ezzel csak azt értem el, hogy távolabb lépett tőlem. Próbáltam a karjaimmal közelebb húzni magamhoz, de elkapta őket és a fejem fölé szorította.
 - Szeretlek - nyögtem ki végső elkeseredésemben.
 - Ó, a picsába - motyogta ajkaimra, majd minden gyorsasági mérést felülmúlva csókolt meg. Nem engedett el, majdnem megfulladtunk, nem jutottunk oxigénhez, egymás szájából lélegeztünk, de ha akkor meg kellett volna fulladnom, nem bántam volna. Ha a szerelmem karjaiban, csókolózás közben ért volna a halál, talán egy kicsit örültem is volna neki. - Szeretlek, angyalka. Minden pillanatban csak azon jár a fejem, hogy hogy a francba bírhattam ki eddig enélkül. Annyira hiányoztál.