18. - Január

Sziasztok! :)

Szerdán hazaérkeztem a nyaralásból, hat órás késéssel a vihar miatt. Igazából lehet, hogy nem olvassátok el, amiket ide szoktam írni, de leírom, hogy három directioner barátnőmmel találkoztam, életemben először. Nagyon hálás vagyok értük!

A résszel kapcsolatban pedig annyit, hogy ne haragudjatok, hogy ilyen kiszámítható - már ha az. Ígérem, hogy nyolc(!!!) rész múlva vége lesz és mindent megtudtok, mi miért történt. Igen, már csak nyolc rész van hátra, és úgy tervezem, hogy még ebben a hónapban befejezem a blogot.

All the love, D

Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni!

 A 2016-os szilvesztert a srácokkal töltöttük. Miután karácsony másnapján hazajöttünk, a garázsban egy csinosan becsomagolt dobozt találtunk, amit valószínűleg a házvezetőnő tehetett oda, amíg mi távol voltunk. A lakásba vittem a csomagot, majd a nappaliban letelepedtem, hogy kibonthassam.
 - Mit kaptál? - kérdezte Zayn, miután kipakolt a táskákból.
 - Demi küldte. A DBD termékeit és egy könyvet - csodálkoztam el. Küldtem neki ajándékot, egy képet kapott, amit én festettem és aminek a jelentését csak ő érhette. - De én nem azért küldtem neki egy egyszerű képet, hogy ő egy csomó pénzbe kerülő ajándékot küldjön.
 - Itt egy levél is - nyújtotta át a doboz mélyén pihenő lapot. - Szerintem fontos lehet.

 Drága Norina!

 Sajnálom, hogy sokáig nem jelentkeztem, de most annál nagyobb szeretettel küldöm ezt a csomagot neked. Ha használni fogod, Zayn még ennél is jobban beléd fog szeretni - ha ez egyáltalán lehetséges. Nagyon köszönöm a képet, amit nekem festettél, és ne aggódj, értem a jelentését. Én is ugyanígy érzek.
 Boldog vagyok, szerelmes és erős.
 Soha nem szabad elfelejtened, hogy csak egyetlen ellenséged van. Az pedig te magad vagy. Ezért a csomaghoz hozzácsaptam a könyvem. Arra szeretnélek kérni, hogy tényleg olvasd el és értelmezd, amiket írtam benne, mert nekem is ez segített. Ezek a gondolatok, a szerelmem és a szeretteim támogatása segített átveszélni ezt az időszakot. Soha ne bántsd magad, egyik testrészedet sem. Gondolj azokra, akik kar vagy láb nélkül születtek. Légy hálás azért, hogy neked van! Gondolj azokra, akik soha nem tapasztalhatják meg a szerelmet. Neked megadatott! Ebből kell építkeznünk, hiszen ezek vagyunk. Érző lények, akiknek erő és támogatás kell, hogy haladni tudjanak. 
 Ne feledd, akik támogatnak, sosem mögötted vannak, hanem melletted. Zayn és én mindig melletted leszünk.
 Szeretlek.
 Boldog karácsonyt és boldog új évet, harcos!
xoxo

Könnyes szemmel pillantottam Zayn-re, majd a karjaiba vetettem magam.
 - Köszönöm, hogy vagy nekem. Nagyon köszönöm - csókoltam meg, míg végül elsírtam magam a karjaiban.
 - Szeretlek, angyalka - ölelt szorosan magához.

 - Indulnunk kellene - kiáltottam fel neki az emeletre. Louis és Eleanor bulit tartott, ami egyben szilveszteri és eljegyzési parti is volt. - Zayn, az Isten szerelmére, mit tökölsz már ennyit!
 - Segíthetnél kicsit - hangosat sóhajtva trappoltam fel ismét az emeletre, ahonnan alig három perce jöttem le. A szobában állt, a tükör előtt és két vállfát váltogatott maga előtt, míg a harmadikat az állával szorította a mellkasához.
 - Már megint átöltözöl?
 - Igen, az első nem tetszett, és most pedig nem tudok dönteni - vont vállat, mire lemondón megráztam a fejem. Soha nem érünk oda időben sehová sem, hiszen mindig késve készül el.
 - Vedd fel a fekete trikót meg a bőrdzsekid, aztán induljunk - nyomtam a kezébe az említett darabot. - Gyorsabban, édes.
 - Ezt nem ilyen helyzetben szerettem volna hallani a ma este folyamán, de ha csak ez jut...
 - Elég legyen, te mocsok - kacagtam fel, majd hosszú csókot nyomtam ajkaira.
 - Ha így folytatod, még később érünk oda - suttogta ajkaimra, majd újabb csókot hagyott ajkaimon. Elhúzódott tőlem, majd a fenekemre csapva terelt az ajtó felé. A fogasról lekapta a dzsekit és a kocsihoz vezetett.

 - 10.. 9.. 8.. 7.. 6.. 5.. 4.. 3.. 2.. 1.. Boldog új évet - kiáltották az utcán ácsorgó, éppen bulizó emberek. Több háztól is átkiáltottak hozzánk, hogy boldog új évet kívánjanak. Zayn magához vont és megcsókolt, amikor a tömeg az utolsó másodperceket számolta vissza, majd a boldog új évet kiabálásánál elengedett. Szó szerint átcsókolt az új esztendőbe.
 - Ez egy felejthetetlen év lesz, angyalka. Szeretlek - motyogta ajkaimra. Akkor még nem is gondoltam, mennyire felejthetetlenné teszi majd a 2017-es évemet.
 - Én is szeretlek, Malik. Köszönöm az elmúlt hónapokat, mindennél többet értek - nyomtam csókot az ajkára. Majd megint. És megint. Újabb játékos csókok követték egymást mire észrevettük, hogy a tömeg nagyrésze már visszament a házba. Zayn kézen fogott, mosolyogva, végtelen boldogsággal sétáltunk vissza a házba, ahol a zene már ugyanúgy dübörgött, a testek vonaglottak, az alkohol pedig ismét átjárta az emberek testét.

 Január 12.
Tisztán emlékszem, Zayn ekkor töltötte volna be a 24. életévét - be is töltötte, csak éppen nem volt velem reggel, amikor felébredtem. Előző este nagyon jól éreztem magam, elmentünk vacsorázni, utána pedig egyszerűen hazamentünk, gyertyafényes fürdőt vettünk. Az összegyűrt lepedőn és a párnák halmai között egy papírlap hevert, félig összehajtva. Egyértelműen Zayn írása volt, messziről láttam, Úgy véltem, el kellett szaladnia valahová, aminek nincs jelentősége. Nagyobbat nem is tévedhettem volna azzal a bizonyos nappal kapcsolatban.

 Drága Norina!

 Köszönöm neked az együtt töltött 11 hónapot, életem legszebb időszaka volt, de itt most véget ér. Csodálatosan éreztem magam melletted, minden pillanat ajándék volt, amit tőled kaptam, amit egy felsőbb hatalom adott nekünk.
 A tegnap estét akarattal terveztem így. Azt akartam, hogy szép emlékeid maradjanak rólunk, rólam. Tudom, hogy csúnya dolog így elbúcsúzni, de képtelen lettem volna viszlátot mondani. Neked nem.
 Most sírsz, tudom. Ismerlek. De ne sírj, angyalka. Muszáj volt elhagynom téged, nem volt más választásom. Nem adtak más lehetőséget. Nem mondhatom el, hogy miért történik most mindez, de idővel megtudod. Maradj a házban, élj ott, vissza fogok térni hozzád.
 Elkaplak, ha zuhannál. Mindig elkaplak majd.
 Szeretlek, angyalom

Zayn

Teljesen megsemmisülve ültem az ágyon, meztelenül, lecsupaszítva, kisemmizve. Kövér, súlyos könnycseppek futottak végig kipirosodott arcomon. Képtelen voltam elhinni, hogy ezt tette. Megígérte, hogy sosem hagy el, hogy mindig mellettem lesz! Azt ígérte, hogy örökre szeretni fog és támogatni. Mindig azt mondta, hogy van más lehetőség, mindig van választás, és most mit állít?! Azt, hogy nem adtak neki. Dehogynem adtak! Mindig van! Hangosan zokogva álltam fel az ágyról, remegő, erőtlen lábakkal lépkedtem a gardrób felé, ahol magamra kaptam egy melegítőt és egy pólót. Teljesen összetörve mentem a konyhába, ahol egy tányéron kihűlt palacsinta volt, rajta egy cetlivel.
 Enned kell. Ne hagyd el magad, erős vagy! Z.
Szó nélkül dobtam ki az ételt a kukába a cetlivel együtt. Van képe cetliket hagyni nekem?! A felső polcra nyúltam a kávéért, amire egy újabb üzenet volt ragasztva.
 Kidobtad a palacsintát. Rosszul teszed. Egyél! Z.
Hangosan csaptam be a szekrényajtót, majd a kedvenc bögrémért nyúltam a szekrénybe.
 Ne légy rám dühös. Visszatérek. Z.
 - EL SEM KELLETT VOLNA MENNED! - kiáltottam, majd földhöz vágtam a bögrét. Szipogtam, miközben a seprűért és a lapátért mentem, hogy feltakarítsam. Abban a pillanatban, amikor megláttam a közös képünket a folyosón, elborult az elmém. Gyorsan összetakarítottam a szilánkokat, majd a szobába siettem. Nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. A lelkem könnyezett. Annyi fájdalmat kaptam már az élettől, ő tudja a legjobban, mégis ezt tette velem. Gondolkodás nélkül tárcsáztam.
 - Szia, édes - szólt bele most is ragyogó hangján Demi. - Rég beszéltünk. Mi újság? - csevegett.
 - El-elhagyott - nyögtem ki. - Elhagyott. Ma reggelre. Már nem volt mellettem. Cetliket hagyott meg egy levelet. El akarok innen tűnni. Senki se találhasson meg! Segíts - tőmondatokban hadartam, talán fel sem tudta fogni beszélgetőpartnerem a dolgot. - Demi, kikészülök.
 - Nem készülsz ki! Nagy levegőt veszel és megnyugszol. Már velem beszélsz, semmi baj, itt vagyok. Mit tegyek?
 - Nálad keresnének először a srácok, a te közeledbe nem mehetek.
 - Várj - szólalt meg pár pillanat csönd után. Szipogva kérdeztem, hogy milyen ötlete támadt. - Anya unokabátyjának van egy farmja Londontól egy órányira. Felhívom és megkérdezem, hogy mehetsz-e oda, oké?
 - Örök kincs vagy, Demi. Nagyon köszönöm - kaptam a szám elé a kezem. Bontottuk a vonalat, én pedig elkezdtem összeszedni a legfontosabb holmijaimat. Ha nem mehetek a farmra, akkor is el kell tűnnöm ebből a házból. Minden rá emlékeztet, a közösen töltött 11 hónapra, életem legszebb időszakára. Kétségbeesetten hívtam fel azt a személyt, aki mindentől megmentett. De nem vette fel. Egyik srác sem fogadta a hívásom. Egyik lány sem, még Rosie sem. A magány befurakodott minden szervem mögé, minden gondolatomat ez az érzés táplálta. Ismerős érzés volt, ahogy a félelem is, az összetörtség, a nincstelenség. Semmim sem maradt, hiszen ő volt a mindenem. Elment. Csak úgy elhagyott. Mintha nem is számítottam volna neki semmit.
 Miután Demi értesített, hogy mehetek, hiszen mindig elkél egy plusz pár kéz, villámgyors pakolásba kezdtem. A telefonom szakított félbe, SMS-em érkezett.
 Most nem tudom felvenni. Este visszahívlak. xx El
Hát, legalább kaptam tőle valami visszajelzést. Egyelőre be kell érnem ennyivel is. A fehérneműs fiókomban újabb cetli várt.
 Ha el is hagysz, legalább valami elérhetőséget hagyj meg nekem. Vagy csak értesíts néha, hogy minden rendben van veled. Z.
Én? Én hagyom el Őt? Komolyan, kezd az egész kicsit úgy tűnni, mintha ő lenne a sértett áldozat, én pedig az elkövető. Dühösen töröltem le a könnycseppeket az arcomról, majd folytattam a pakolást. Két bőrönd és egy utazótáska. Most kicsit több holmival indultam el az otthonomból, hogy meneküljek. Újabb menekülés, újabb ismeretlenbe utazás. A következő alkalommal - amit nagyon nem szeretnék - már veteránnak fogok számítani.
 Beszálltam a taxiba, ami rám várt, és a legközelebbi bankhoz kértem a fuvart.
 - Várjon meg - kértem a sofőrt, majd az épületbe siettem.
 - Egy nagyobb összeget szeretnék levenni - mondtam a szőke nőnek a pultnál.
 - Pontosan mennyit?
 - 8.000 fontot (az magyar forintban közel 3 500 000 forint - a szerk.) - mondtam rezzenéstelen arccal. Ne értsetek félre, nem elhappolni akartam a pénzét Zayn-nek, szó sincs ilyesmiről. De szükségem volt a pénzre, és két hete kaptam egy levelet egy csekkel, hogy az egyik képemet megvette valaki 7500 fontért. Egy kisebb galériában volt kiállításom, amit csak úgy kíváncsiságból csináltam. 7500 fontot hozott, ami egész jó, tekintettel arra, hogy ismeretlen festő vagyok.
 - Rendben. Egy perc türelmét kérem - mondta, majd felpattant és az igazgató irodájába sietett. Pár perc múlva pár papírral tért vissza. Mindet aláírtam, majd odaadtam a kártyám. Igen, érvényes volt és igen, ez éppen a közös kártyánk volt. Egy hónapja még közös életet terveztünk, nyitottunk is egy közös fiókot. - Hölgyem, lenne egy kérésünk. Az összeg nem valami nagy, de mégis szeretnénk tudni, hogy a másik fél tud-e a dologról.
 - A másik fél nem tud róla, hiszen ma reggelre elhagyott... - nem engedte befejezni.
 - El akarja lopni a pénzét? - szökött a hangszíne magasabbra. - Hölgyem, ezt jelentenem kell - nyúlt a telefonért, de megállítottam.
 - Hívja fel, nem lesz kifogása ellene - vetettem oda. Mérgesen vártam, amíg a nő Zayn számát tárcsázta. Nem akartam beszélni vele.
 - Üdvözlöm, Mr. Malik. Aida Fallon vagyok, a bankjából telefonálok. A kedves partnere egy nagyobb összeget kíván levenni a kártyáról és tudni szeretnénk, hogy Ön erre engedélyt ad-e...Ühüm.. Önnel szeretne beszélni - nyújtotta felém a kagylót, mire eggyel többet dobbant a szívem. Már majdnem megráztam a fejem, amikor eszembe jutott, hogy talán most ad valami magyarázatot, amit lehet, hogy nem akarok hallani.
 - Zayn.. - szóltam bele elfúló hangon.
 - Mennyi kell? - az ő hangja ellenben kimért, erős és távolságtartó volt. Mintha egy gép szólt volna hozzám.
 - 8000 font. De elég, ha csak azt adod ide, amit a kép miatt kaptam.
 - Nem, a tiéd lehet 15.000 is. Vagy akár az összes. Vedd el a pénzem, ha kell, Norina. A tiéd - szinte láttam, ahogy hanyagul vállat von, miközben teste keményen megfeszül az idegességtől.
 - 8000 kell, nem több - próbáltam határozottnak tűnni, megjegyzem, kevés sikerrel.
 - Oké. Hová mész?
 - Már nincs jogod tudni - suttogtam a telefonba. - Ezek után nincs - a szívem szakadt meg, miután kimondtam azt a mondatot, amit egész életem során bánni fogok. - Drew-hoz. Amerikába. Visszamegyek hozzá.
 - Angyalka - a hangja gyöngédebb lett, szinte hallottam rajta, hogy eltört nála a mécses. - Ne hagyj el.
 - Te hagytál el, Zayn.
 - Tévedsz. Nem hagytalak el, csak egy kicsit el kellett mennem.
 - Hová, Zayn? Nem voltam elég neked? - remegett a hangom, a könnyeim megállás nélkül potyogtak. Talán soha nem hallom többé azt a hangot, ami álomra ringatott, ami énekelt nekem, ami megnyugtatott, ami itt tartott. Azt a hangot, amihez a szerelemem alakja társult. Az a csodálatos lélek, amit most félek elveszíteni. Tudtam, hogy mindketten éppen az ellenkezőjét mondtuk ki annak, amit éreztünk. Ekkor mondta ki a végszót.
 - Nem.
Már csak a búgó hangot hallottam. Letette.