16. - Ami jár, az jár

 Sziasztok! :)

Nagyon köszönöm a szép szavakat Vivi és Brigi, nagyon hálás vagyok! Itt is az új rész, szerintem nincs mit hozzáfűznöm. :)

All the love, D

 Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is.

 Hatalmas vaskapuval álltam szembe valahol London egyik gazdag negyedében, a város szélén. Az óriási előkertben tuják, bokrok, apró facsemeték álltak és sok hatalmas szomorúfűz. A kedvencem. A ház felé vezető út hosszú volt, térkővel kirakott. Gyönyörű homlokzata volt a háznak, földszint plusz emelet, jobbra az épülettől pedig egy pajta állt, mellette egy karámmal. Az ajtón belépve elbűvölő nappali fogadott, meleg, barátságos színekkel. Balra a falon egy hatalmas, 3D-s tévé függött, alatta egy mahagóni szekrény, valószínűleg a filmeknek. Jobbra egy süllyesztett félnappali. Két falánál plafonig érő, széles könyvespolc, tele öregebbél öregebb könyvekkel. Az egész falra kiterjedő ablakánál pedig egy beépített kanapé. A nappali másik oldalán egy étkező kapott helyet, üres falakkal körbevéve, amiket egykor talán családi képek tarkítanak majd. A nappali szemben lévő ajtaja a konyhába vezetett, ami egy oldalajtóval kapcsolódott az étkezőhöz. Csodálatos konyha volt, mindennel felszerelt, igazi amerikai konyha. Innen egy ajtó nyílt a hátsó részre, ahol életem legszebb kertjét láttam. Bár tél volt, hideg és fagy, mégis el tudtam képzelni, hogy tavasszal milyen szép lehet. Szomorúfüzek és rózsabokrokkal teli, majdnem egy hektárnyi terület, ha jól saccoltam. Visszatérve a nappaliba felcaplattunk a lépcsőn az emeletre. Galériás volt az emelet, épp olyan, amilyenre mindig is vágytam. Négy szoba és két fürdőszoba járt az emelettel, plusz egy teljesen üres, fehér helyiség. Az egyik hálószobába belépve elállt a lélegzetem. Óriási franciaágy, talán három vagy négy ember is elfért volna rajta. Az ablaknál egy fehér, fiókos komód, néhány vörös mintával díszítve. Az ágy másik oldalán levő ablaknál is ugyanilyen állt, annyi különbséggel, hogy feketével volt díszítve. Az ágyon semmi sem volt, egy árva ágynemű sem, de rögtön az villant az elmémbe, hogy milyen kényelmes is lehet. Egy kis ajtón keresztül egy közepes méretű gardróbba léptem, ami szintén üres volt. A további három szobábal hasonló ágyak és szekrények voltak, de ezekhez nem tartozott gardrób. A teljesen üres szobába belépve megszólalt Zayn.
 - Oda menne a festővásznad, a falat pedig te magad pingálhatod olyanra, amilyenre csak akarod - mosolygott rám a kezemet szorongatva. Éreztem, hogy kicsit nedves a tenyere, de eszem ágában sem volt elengedni. Összeráncolt szemöldökkel meredtem rá.
 - Az én festővásznam?
 - A tiéd. Ki másé? - ráncolta ő is össze a szemöldökét.
 - Zayn, te megvetted ezt a házat? - emeltem fel a hangom. El sem hiszem, hogy anélkül, hogy beszéltünk volna róla, képes volt horribilis összeget kifizetni ezért a kócerájért.
 - Nem. Előbb elhoztalak, hogy mit szólsz hozzá. Ha tetszik, holnap elintézed a papírokat és... - hagyta függőben a mondatot, majd körbemutatott.
 - De neked is itt kell lenned, ha megveszed. A papírokat alá kell írno... - amint megláttam az arcát, elhallgattam. Bátortalan mosolyt engedett meg felém, kicsit mintha fintorgott volna.
 - Meglepetés - dalolta félénken. Tíz mély levegőt vettem.
 - Azt akarod mondani, hogy az én nevemen legyen a ház? Mi van, ha elhagysz? Hogy tartom fent ezt a hatalmas telket a házzal együtt? Így sem tudom rendesen finanszírozni, hiszen csak a kaját állom én - akadtam ki.
 - Nina, kérlek, higgadj le. Levegő, oké? - ragadta meg a vállaimat, majd kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - Jól figyelj, mert többször nem mondom el. Soha a büdös életbe nem foglak elhagyni, még ha kényszerítenének, akkor sem. Nem tudnék neked fájdalmat okozni, érted? Ha bármi történik velem, a családomra hagyok mindent. Te is a családom része vagy, mindenem a tiéd. Ez csak formalitás, hogy a te neveden van. Ami az enyém, az a tiéd is. Együtt fogunk itt élni, a gyerekeinkkel együtt. Történjen bármi, nem foglak elhagyni, soha, de soha.
 - Szeretlek - nyögtem meghatottan.
 - Én is szeretlek, angyalka.
 - Oké, legyen. Elintézem a papírokat, de csak egy feltétellel.
 - Miről lenne szó?
 - A bevásárlást ezután is én állom, amíg nem lesz egy tisztességesebb munkám.
 - Ahogy szeretnéd.

 Ebéd közben beszélgettünk arról, hogy hamarosan itt vannak az ünnepek, és hogy be tudunk-e költözni addig az új házba, de nem láttunk rá sok esélyt, ezért az itteni körülményekhez mérten kellett terveznünk.
 - Szentestén lehetnénk a srácokkal, aztán huszonötödikén reggel pedig elmehetnénk Bradfordba - vetettem fel az ötletet.
 - Sophia és Eleanor is úgy gondolja, hogy a huszonnegyedikét együtt töltsük, aztán utána szétszéledhetünk. Grace-szel még nem beszéltem.
 - Nem a srácok szervezik az ilyesmiket?
 - Angyalka, mi elfoglaltak vagyunk, ha nem vetted volna észre - mondta pökhendin, mire felnevettem. - Ez mindig is a csajok reszortja volt.
 - Akkor jó, hogyha a szentestét még itt töltjük, aztán a karácsonyt pedig otthon? - kérdeztem, miközben leszedtem az asztalt. Zayn mögém lépett, szorosan hozzám simult, majd arcon csókolt.
 - Tökéletes.

 Az ünnepek előtti hetek elszálltak, 17 nap szinte semminek tűnt a klinikán töltött 77 naphoz képest. Huszonegyedikén délelőtt éppen a konyhában megtalálható élelmiszermennyiséget mértem fel, emellett a hiányzó és beszerzendő dolgokat, amikor váratlanul kinyílt a bejárati ajtó. Meglepetten fordultam a konyhaajtó felé, amin keresztül megláttam a nappali közepén állva a világ legszexisebb pasiját.
 - Angyalka, merre vagy? - pillantott fel a lépcsőn az emeletre, majd felém fordult. Szemei csillogását messziről is jól láttam, az arcán szétterülő mosoly pedig megdobogtatta a szívem.
 - Szia, édes - kiáltottam fel vigyorogva, majd egyenesen nekirohantam. Felkészült az érkezésemre, stabilan tartott, ahogy dereka köré fontam lábaimat és szerelmes csókot nyomtam ajkaira. - Korán jöttél.
 - El is mehetek, ha akarod, és majd visszajövök három nap múlva - pimaszkodott, miközben kezeit a fenekemre simította.
 - Csinálni akartam valami sütit, mire hazaérsz - biggyesztettem le a szám, mire fogai közé kapta alsó ajkam.
 - Te is elég édes vagy - morogta, miközben beszívta az ajkam. Hajába túrtam, a vágy eluralkodott rajtunk.

 - Kopp-kopp - hallatszott egy ismerős férfihang a nappali felől. Elkerekedett szemekkel bámultam Zayn-re, aki gyorsan felpattant mellőlem. A mosókonyhán voltunk, nem értünk el a szobáig.
 - Jövök - kiáltott, miközben magára rángatta a nadrágot és a pólót, amit alig fél órával ezelőtt rángattam le róla. - Öltözz fel, angyalka - motyogta. - Bár nekem így jobban bejössz, mint ruhában, de... - hagyta függőben a mondatot, majd kilépett az ajtón és becsukta maga után. A helyzet kínosságán elmosolyodtam, majd gyorsan öltözni kezdtem. A mosógép fölötti polcon megpillantottam egy hajgumit, amivel sebtében összefogtam a hajam, hogy ne legyen feltűnő a most-szeretkeztem hajam. Halkan kinyitottam az ajtót és a fal mellett osontam végig. Dr. Phillis és Zayn a konyhában ültek a pultnál, az orvosom pedig egy pohár vizet forgatott ujjai között.
 - Zayn, ezt fontos tudnom. Norina nem bántotta önmagát azóta?
 - Nem. Egészséges és boldog. Nagyon boldog. Azelőtt soha nem ugrott a nyakamba, nem nevetett sokat, tudja, úgy igazán szívből jövőn. De most mintha kicserélték volna.
 - Nem cserélték ki, csak gyógyul. Még nincs teljesen rendben, mert ami a családjával és a barátnőjével történt, nem teszi könnyebbé. De Norina nagyon erős nő. Szerencsés, hogy van mellette egy ilyen férfi - mosolygott rá a doki. Zayn lehajtotta, majd megrázta a fejét.
 - Én vagyok szerencsés, hogy mellettem van - sóhajtotta, majd újra a dokira figyelt. Úgy éreztem, időszerű lenne megjelenni.
 - Üdv, Dr. Phillis - mosolyogtam rá. - Mi járatban?
 - Csak gondoltam beugrok, éppen erre jártam - vont vállat egyszerűen. Amíg Zayn nem volt itthon, felhívott telefonon, hogy karácsony előtt Londonba utazik egy jótékonysági alkalomra és nem lenne-e probléma, ha benézne hozzám. - És szerettem volna megtudni, hogy érzed magad.
 - Jól, köszönöm. Tényleg jól vagyok - álltam meg Zayn mellett, aki forró tenyerét a derekamra csúsztatta.
 - Tudom. A párod mesélt egyet s mást. És így, hogy látom is, hogy jól vagy, megnyugodtam.
 Alig 15 perc beszélgetés után távozott, mi pedig magunkra maradtunk.
 - Szeretnél róla beszélni? - kérdezte határozottan. A történet ezen részével nem volt tisztában.
 - Sajnálom, hogy nem mondtam el, de ez olyan emlék, amit nagyon mélyen elrejtettem. Ez az utolsó otthoni emlékem, nem akartam, hogy bármi is odakössön.
 - Nem baj, hogy nem mondtad el, angyalka, semmi baj. Majd elmondod, ha szeretnéd - nyomott csókot az arcomra, majd a nappaliban heverő bőröndjéhez lépett.
 - Add ide, kipakolom, közben pedig elmondom, rendben? - némán követett a mosókonyhára, ahol elkezdtem szétválogatni a szennyest. A tiszta ruhákat is kimostam, valamiért jobban szerettem, ha otthon-illata van a ruháknak, amiket hazahoz.
 - Emma születésnapja estéjén elmentünk kocsikázni. Nem ittunk, nem drogoztunk, teljesen józanok voltunk. Nevettünk, énekeltünk, amíg egy kereszteződésben belénk nem szaladt egy teherautó. A bal combom, kulcscsontom és csuklóm bánta. Emma öve nem volt bekapcsolva, kirepült a szélvédőn. Azonnal meghalt - mélyeket lélegeztem, de a mellkasom egyre jobban nyomott, a könnyeimtől pedig semmit sem láttam. Zayn azonnal odalépett hozzám, felültetett a szárítógépre és megállt előttem. Hüvelykujjával és ajkaival kapta el sós könnycseppjeimet. - Terhes voltam.
 - Terhes? - kérdezett vissza döbbenten. Nem volt szokása belekotyogni a mondandómba, minden bizonnyal megdöbbent.
 - Három hetes, egy buliban valami drogos pasival akadtam össze. Régen volt már, megbántam. De ha akkor nincs az a baleset, ma már anya lennék. Nem vigyáztam a saját gyerekemre, Zayn. Megöltem. - zokogtam fel. Bűnös voltam, a legnagyobb ebben az egészben. Az én hibámból történt minden, én noszogattam Emmát, hogy egy kis kocsikázás senkinek sem fog ártani. Én feküdtem le három héttel a baleset előtt egy sráccal, akinek még csak a nevére sem emlékszem. Rossz anya voltam, nem figyeltem oda a gyerekemre. A sajátomra.
 - Nem a te hibád, érted? Nina, angyalkám, nem miattad történt. Ártatlan áldozatok vagytok mindhárman. Ők ketten nem kaptak lehetőséget. Nem volt lehetőségük újrakezdeni a nulláról, de neked Isten, az Univerzum, a karma, bármi is legyen a felsőbb hatalom, de megadta. Kaptál egy új esélyt, ami nem mindenkinek jár. De neked igen. Élned kell vele, mert ha nem teszed meg, elveszik tőled. Ez az esély járt neked, drágám.
 - Miért vagy ilyen rohadtul bölcs? - nevettem fel kínomban. - De azért ugye tudod, hogy te vagy a lehetőségem? Az Univerzum téged küldött nekem, mert..
 - Hidd el, nekem te vagy az újrakezdésem. Bármi történjen, ami jár, az jár.
 - Szeretlek, édes - nyomtam csókot puha ajkaira. Annyira szerencsés vagyok, hogy őt küldték nekem. Előző életemben biztos, hogy valami nagyon jót cselekedhettem, hogy most megkaptam őt.